Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Alkoholmentes lagzi sikerülhet jól?
Én azt az elvet vallom, hogy intelligens ember alkohol nélkül is jól tudja magát érezni.
Én nem fogyasztok alkoholt, párom nagyon mértékkel. Illetve az én esetemben komoly családi oka is van.
Ez az elgondolás okozhat akkora gondot egy lagzin, hogy valaki panaszkodjon miatta?
Úgy látom, eddig nem nagyon volt az enyémhez hasonló vélemény. Szerintem egy lagzi a párról kéne hogy szóljon, nem az ingyen italról. Akármit csináltok, úgyis lesz valaki akinek az adott dolog nem tetszik, ez természetes. De én az esküvőmre olyanokat hívnék, akik miattunk jönnek, esetleg látni a rég nem látott ismerősöket, de nem az ingyen részegedésért. Ha nem ezen problémáznak, akkor máson. Még ha nem is részegednének le, ha valaki amiatt lép le korán, mert nem ihatott meg egy pohár bort a vacsorához, az jobb is, ha otthon iszik magában.
Ha ti így érzitek jól magatokat, csináljátok. Ti fektettek ebbe a lagziba rengeteg időt, pénzt, energiát nem pedig az ezredik rokon Józsi bácsi, aki szívességet tesz azzal, hogy eljön.
Persze attól is függ, hogy milyen jellegű. Ha egy délutáni étterem szűk körben, úgy egyszerűbb. Ha hajnalig tartó táncos bulit szerveztek 200 főre, akkor kicsit nehezebb elfogadtatni, de igenis lehet jó a lagzi enélkül is.
#23
"Szerintem egy lagzi a párról kéne hogy szóljon"
Akkor minek vendégeket hívni?
Halál komolyan kérdezem, mi is úgy voltunk vele, hogy a mi napunk, úgyhogy kettecskén ünnepeltünk a szertartás után, és slussz, ezért nem értem. Vagy azt mondom, hogy rólunk szól, és akkor fölösleges másokat meghívni díszletnek, vagy ha már rendezek bulit, akkor figyelembe veszem azt is, hogy a többi vendég mit szeretne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!