Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szülőköszöntőn mostoha szülő, ha az igazi már nem él?
Sziasztok!
Én nem házasulandó vagyok, hanem mostoha szülő. A férjem lánya megy férjhez, és finoman fogalmazva nem felhőtlen a viszonyunk.
Az ő anyukája gyerekkorában meghalt sajnos, én 13 éves kora óta vagyok az apja felesége. Ő már 34 éves, de a viszonyunk nem az igazi.
Ilyen esetben (mivel nem tudom, terveznek-e szülőköszöntőt), hogy oldjam meg, hogy ne jöjjek ki kínosan a dologból?
Ugye jól tudom, az első sorban ülnek a szülők?
Mi lenne, ha a második sorba ülnék? Tehát első sorban ülnek a vőlegény szülei, és a férjem. Én a második sorba ülnék le a saját gyerekünkkel, és a vőlegény testvéreivel.
Így nem kerülhetek kínos helyzetbe, hogy apucinak/apósnak üveg bor ajándék tasakban, srác anyjának virág, nekem a semmi.
Szerintetek?
(Lelkileg már rég nem izgat, túltettem magam, de nem szeretném kínosan érezni magam.)
Erről mindenképpen beszélj a férjeddel.
Szerintem ha nem jó a kapcsolat elmaradhat a szülőköszöntő, de azzal sincs baj ha Neked is átad egy szál virágot, Te pedig átveszed a helyzetre való tekintettel.
Manapság már nem annyira szokás az esküvőn a szülőköszöntés, tehát abban sincs semmi ha elmarad, persze ez a másik fél akaratától, szándékától is függ.
Az anyakönyvvezető is mondhat pár gondolatot a szülőkről anélkül,hogy virágot adnának át a fiatalok.
A mostohagyerek szemszögéből írok, akinek a mostohaanyjával enyhén szólva utálkozó a viszony.
Az biztos, hogy ő NEM fog az első sorba, sem a főasztalhoz ülni.
Ha rendes lenne a kapcsolat, szemrebbenés nélkül, de így eszem ágában nincs, ha vergődik (vagy apám), akkor sem.
Jól teszed, hogy a második sorba ülsz, ha nem jó a viszony, szerintem ő sem szívesen látna az "anyja helyén".
Erről mindenképpen beszélj a férjeddel. - NE a férjeddel, mert neki semmi beleszólása a dologba.
Termszetes, hogy ő maga mellett tudna, hisz szeret, de ha a lány nem szimpatizál veled, még inkább utálni fog, amiért betolakodtál az "anyja helyére".
Köszönöm a válaszokat.
Az anyja amúgy 28 éve halott, persze nem ez a lényeg.
Én sem ragaszkodom amúgy sem az első sorhoz, sem a szülői helyhez a lagzis asztalnál, és őszintén, az anyai szerephez főleg nem. Viszont így kötelezettségeim sem lesznek, gondolom, jópofiznom sem kell a srác szüleivel, mert én is csak egy vendég leszek.
Pont a hétvégén voltam hasonló esküvőn. Mostohaanyuka is az első sorban ült, de ő nem kapott virágot. Igazából nem volt senki számára kellemetlen, átadták a három ajándékot, ő meg ülve maradt a férje mellett.
Egyetlen vendég volt, aki utána (külön, nem mindenki előtt!) megkérdezte a vőlegényt, hogy az ő anyukája miért nem kapott virágot - de ő nem tudott róla, hogy msotohaszülőről van szó. Senki más nem tette szóvá.
Szóval szerintem ne aggódj. :) Te is a család része vagy, virág ide vagy oda, szerintem sokkal "cikibb", ha külön ülsz a családtól, arra aztán tényleg mondhatják, hogy direkt különcködsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!