Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti az esküvő előtt mennyi idővel kezdtétek intézni a ruhát?
Most foglaltuk le az időpontot jövő augusztusra, mondogatták, hogy már most érdemes, mert fogynak az időpontok...
Már van tippem, hogy hol csináltatnám a ruhát, és szívem szerint már most megkeresném őket. Mit gondoltok, nagyon korai?
Május közepén lesz az esküvőm, és október elején foglaltam a ruhát. Amikor mentem, addigra a netről összeszedegetett kívánságlistából már legalább fele foglalt volt arra- vagy akörüli- időszakra, de én egy népszerűbb helyen béreltem a ruhát. Egyébként egy hónappal előtte is találhatsz, ha éppen olyan szalonban vagy, nekem fontos volt, hogy az "álomruha" legyen, ezért nem mertem kockáztatni, hogy esetleg elhappolják előlem aznapra (és egyébként ez majdnem meg is történt).
Augusztus nagyon a főszezon, még jobban is, mint a május, szóval ha van egy konkrét üzletben konkrétan kinézett ruha, amit szeretnél, azt nem érdemes sokáig halasztgatni. Ha nincs semmi konkrét elképzelésed, akkor viszont ráérsz, bár ha már szezonban szeretnél ruhát próbálni, sok esetben az lesz a probléma, hogy az adott ruhát nem tudod megnézni, mert éppen esküvőn van, éppen tisztítják, éppen valami van vele.
Jövő szeptemberben lesz az esküvő, a ruhám 1 hónapja megvan.
Mindenképp saját ruhát szerettem volna, és nem akartam tavasznál előbb keresgélni, de ilyenkor ősszel sok szalonban van kiárusítás, így pofátlanul olcsón jutottam hozzá, és imádom :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!