Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rendeltetek Kínából varratott menyasszonyi ruhát?
Nem, de alkalmi ruhát igen. Méretileg jó volt, de készültem rá, hogy kicsit nagyobbat kérek, hogy át tudjam kisebbre szabatni, mert kisebb kellett nekem mellrésznél, és így is tettem. Egyedileg is lehetett volna kérni nem konfekcióméretet, de túl nagynak találtam a kockázatot.
A ruha szép volt, mérete is az, amit lerendeltem, viszont nem állt annyira jól rajtam, összességében véve nekem akkor megérte. A menyasszonyit nem mertem onnan rendelni, habár találtam álomszépeket.
Mit és honnan néztél ki? :)
Ezen az oldalon láthatod , hogy kép alapján nem érdemes rendelni, főleg kínából :
Rendeltem, és irtó nagy szívás volt, köze nem volt annak, amit küldtek, a képhez. Az anyaga meg jóval pocsékabb volt annál, amit itthon a kínai áruházakban használnak.
Én végül idehaza csináltattam saját igényeim szerint ruhát, ott megcsinálták volna nekem kép alapján azt is, amit Kínából rendeltem, de jó minőségben. Végül mégsem amellett döntöttem. Szóval nem tudom, mi fér bele neked árban, de ha 100 körül még belefér, akkor mindenképpen csináltass itthon inkább, mert nekem az a tapasztalatom, hogy azt a pénzt itthon hasznosabban el tudtam volna költeni az esküvői holmijaimra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!