Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akiknek jövő májusban lesz az esküvőjük, elkezdték már a szervezést? Hogy álltok?
Nekünk júliusban lesz az esküvőnk, és mi a nyáron lefoglaltuk a szolgálatókat.
Meg van már a helyszín, a DJ, és a fotós és a vőfély, a polgári és a templomi sertartás időpontja.
És nem volt túl korai egy évvel előbb nekiállni, mert pl. a vőfélynek már csak a mi hétvégénk volt szabad jövő nyárra.
Nem 1 évig tart az esküvő szervezés, de érdemes 1 évvel előtte nekiállni, hogyha konkrét elképzelséid vannak, hogy kiket szeretnél fotósnak stb.
Ha megvannak a fő bástyák (szolgáltatók, helyszín, polgármesteri és templomi időpont), akkor jön jó pár hónap pihi.
Zárójelesen megjegyzem, hogy a mi azért is áltunk neki 1 évvel korábban, mert Balatonfüreden lesz a nyár kellős közepén, és nem aszerint szerettem volna megszervezni a napot, hogy melyik időpont maradt még meg nekünk pl. a polgármesteri hivatalban...
Minden le van foglalva, és minden akkor és úgy lesz ahogy mi a leginkább szeretnénk.
Nekünk májusban lesz, már idén májusban elkezdtük szervezni.
Ami megvan: vőfély, fotós, helyszín, időpontok (templom, városháza), tánctanár, a menyasszonyi- és menyecskeruhám/cipőm, koszorúspárok. Kész a forgatókönyv is a nagy napra, tudjuk már a menüsort és a díszítést is milyen lesz.
Jó készülődést! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!