Vágyom a házasságra, esküvőre, de ha komolyan szóba jön nagyon megrettenek. (? ) Bővebben lenn.

Szia :) Én is ugyanilyen vagyok: folyton álmodozom róla, de mikor ilyesmi szóbajön a barátommal, teljesen lefagyok.

Szerintem ez normális dolog, mikor kezded felfogni, hogy ez nagyon is reális dolog, nem tudod, mit tegyél, mert annak ellenére, hogy majd a jövőben szeretnéd, most még nem vagy rá kész.

Ha tudtok a barátoddal őszintén beszélni, szerintem érdemes lenne neki elmondanod, hogy mennyire fontos számodra, de egy megkérésre még nem érzed magad elég érettnek. Ha normális, biztos meg fogja érteni.

Inkább most mondd el még neki, minthogy nemet mondj hirtelen, vagy igent mondj és utána a félelmeid miatt tönkremenjen a kapcsolatotok. 20 évesen még nem kell sehova rohanni, de ezt jobb őszintén elmondani a másiknak. Hiszen honnan tudja egy srác, hogy te még bizonytalan vagy, mikor a média meg minden azzal van tele, hogy a lányok minél hamarabb férjhez akarnak menni.

20/L

Én is vágytam a házasságra. 22 évesen azért szakítottam a 25 éves barátommal, mert ő még 5 évig biztosan nem akart családot. Persze más ok is volt bőven, és utólag visszanézve is jó döntés volt.

Aztán 24 évesen egy másik srác megkért, de én akkor már szakítani akartam vele, biztosan éreztem, hogy nem ő az. (Játékszenvedély – kizáró ok)

Aztán ide-oda sodort az élet. Egy hét éves kapcsolatból sem házasság, sem gyerek nem lett. Akkor már életkoromból kifolyólag ragaszkodtam a kapcsolathoz, mondván úgysem kellek senkinek.

Majd erőt vettem magamon és mégis szakítottam. Jó pár év, egyedül.

Most 37 vagyok. Egy éve van kapcsolatom.

Ebben az életkorban már teljesen más szempontok szerint választottam társat. Azt mondom, hogy jó, hogy így alakult az életem. Sok negatív és sok pozitív tapasztalat után találkoztam egy olyan emberrel, akiről életemben először tényleg azt érzem, hogy vele tudok élni. Boldog vagyok, szerelmes, kiegyensúlyozott. Sok élettapasztalattal, sok történettel a hátam mögött élem az életem. Az első perctől tudtam, hogy ő az igazi. Hogy honnan? Hát valahogy éreztem. Megmagyarázhatatlan. Babát várok, esküvő majd csak ezután lesz valamikor. (szűk családi körben, felhajtás nélkül). Megjegyzem, hogy a hét éves kapcsolatomból (az én állapotomból kifolyólag) nem született baba, ezúttal pedig spontán teherbe esetem dacára a száz papírnak, hogy ez nem történhet meg...

Azt mondom, hogy ha 22 évesen férjhez mentem volna, ma elvált lennék. Ha 24 évesen igent mondok, akkor is elvált lennék. Ha a hét éves kapcsolatomból házasság lett volna, akkor is elvált lennék.

Hogy kinél mikor jön el az ideje, azt csak maga érezheti. Én 20 évesen is eléggé koravén voltam, a barátaim 10-15 évvel idősebbek voltak. Dolgoztam, önállósodtam, megéltem stb. Utólag visszanézve mégis azt mondom, hogy 20 évesen az ember még olyan hülye tud lenni, olyan naiv, olyan tapasztalatlan. Kb. 27 éves koromra alakult ki a mostani értékrendszerem, világnézetem, stb.

A környezetemben lévő kapcsolatok azt mutatják, hogy a később köttetett kapcsolatok (25- 30-40 körül) sokkal tartósabbak és megalapozottabbak, mint a fiatalon elköteleződötteké. Persze van kivétel, de hirtelen egy sem jut az eszembe…

Szerintem nem lehet ezt elkönyvelni, hogy hányadik életkorban köttetett házasságok a sikeresebbek. Érzelmi érettség kell hozza és a szerelem mellett a józan ész is, bár ez utóbbit az érzelmi és értelmi érettség feltételezi.

Mi 8 év után házasodtunk össze, egy hónapja, és biza volt, hogy a röpke gondolat átvillant az agyamon, hogy mi van ha...

De igazából mással el nem tudnám képzelni az életemet. Majd ha eljön az ideje érezni fogod, viszont elsietni azt nem kell :)

25-N