30 évesen igent mondjak, családot alapítsak és adjam fel, hogy megtalálom a szerelmet valaha is?

szia, én idősebb vagyok, és kicsit hasonló cipőben, bár én szerintem jobban szeretem a barátomat, mint te a tiedet, csak nem érzem azt a tipikus rajongást, és ezt hiányolom. ő viszont imád engem.

Bennem is felmerül a kérdés, hogy mit csináljak, de a korom miatt nekem már teljesen más megvilágításban van a dolog, mert nagyon sürget az idő, hogy még lehessen gyerekem.

Ha 30 lennék, a helyedben tuti nem ásnám el magam, és örömmel várnám, hogy mi jobbat hoz elém az élet.

Biztos, hogy nem házasodnék össze egy olyan emberrel, akihez nem vonzódom testileg, nincs meg a kémia, csak mert kényelmes lenne.

És honnan tudod, hogy nem fogsz valakivel találkozni, aki majd tényleg megmozgat benned mindent? És tudod mi lesz majd a ciki? Hogyha pont akkor lép be egy ilyen ember az életedben, amikor hozzámentél valakihez kényelemből, mindenféle vonzalom nélkül, netán már gyerek is van és utána majd mit fog érezni?

Nem. Lehet, hogy egy idő után minden kapcsolatban elmúlnak a heves érzelmek, a szerelem, lehet, hogy egy idő után már az sem lesz olyan szenvedélyes, olyan lángoló, de akármennyire is változik egy kapcsolat az évekkel és a megszokással, az alap kiinduló pont a vonzalom, a szerelem, a szenvedély volt. Volt egy kiinduló pont, ami nálatok baromira nem lenne meg!

Mindig is azt éreznéd, hogy valamiből kimaradtál, hogy valami hiányzik az életedből. És nem mindig csak az a jó, ha valami tökéletes, kiegyensúlyozott, nyugodt, békés. Mert az egy idő után iszonyatosan unalmas lesz. Néha igen is kell valami plusz. És ezt úgy hívják, hogy szenvedély!

Én tovább élném az életem és bíznék abban, hogy valakivel majd összejön. De nem pazarolnám olyanra az életem, aki bár kényelmes és kiegyensúlyozott életet ígér, de soha nem élném meg mellette az igazi érzelmeket!

Egesz eletemben vagytam a szerelemre,de sosem adatott meg a viszonzott szerelem erzese.Sot ma mar ki merem jelenteni ennyi ev tavlatabol,hogy sosem voltam szerelmes es engem sem szeretett senki.

A ferjemet sem szerettem,es ezt o tudta is,gyermekeink szulettek,elvaltunk, es most mar harminc eve egyedul elek.Ha nem lennenek gyerekeim,unokaim,en lennek a vilag legmaganyosabb embere.

Persze voltak kapcsolataim,de a szerelem mindig elkerult.Mindezzel csak azt akartam mondani,hogy ha a nagy O-re vartam volna,akkor ma remenytelenul egyedul lennek.

60N

Én úgy gondolom, hogy az a nagy, fellángolós szerelem amúgy is elmúlik, és ami egy hosszútávú kapcsolatban/házasságban - jó esetben! - örökre megmaradhat, az pont az, ami nektek van.

Én szerintem igent mondanék.

29/N

Nem irigyellek...Az a kérdés, mennyire látod igazán jó embernek a barátod, mennyire tudod legalább kedvelni és tisztelni őt, és mennyre fontos számodra az, hogy gyerekeid legyenek. Én is azt gondolom, hogy a házasság alapja a szerelem kell, hogy legyen, abból később, a lángolás elmúltával is több, intenzívebb érzelem marad, mint a sima barátság. Ahogy végigolvastam a válaszokat, elgondolkodtam, lehet, hogy ha 30 éves korodig nem éreztél ilyet, talán sose fogsz, mert egyszerűen ilyen személyiség vagy. Nem biztos, hogy érdemes várni a rózsaszín felhőcskére, addig, míg öreg és magányos leszel.

Kövezzetek meg, azt hiszem, kérnék egy kis haladékot (mondjuk 1-2 évet) a fiútól, ha hajlandó rá. Addig élvezzétek az életet (akár külön-külön), ismerjetek meg embereket, utazzatok, keressetek hobbikat. Ha 2 év múlva sem változik semmi, vágjatok bele. Ez persze akkor műxik korrekten, ha a fiú sem szerelmes.