Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Valaki leírná, hogy az esküvő napján mi hogyan zajlik? Nálatok hogy volt?
Huh, megpróbálok visszaemlékezni...két éve nyáron volt.
Reggel fél 8-8 körül mentem fodrászhoz, kb másfél órát voltam ott, onnan mentem sminkeltetni, kb fél óra volt. Utána haza, lefürödtem, megkávéztam és elkezdtek öltöztetni. Párom addig nagymamámnál készülődött (kertszomszédok szüleimmel). Kb fél 12 körül megérkeztek a virágok és a fotós, délben elindultunk fotózni (nagyon meleg volt,később jobb lett volna - a fények miatt is - de nem akartuk a vendégeket magukra hagyni. Kettőre visszaértünk a házhoz, ahol már gyülekeztek a vendégek. Kb fél 3-kor volt a kikérő, utána gyalog -zenekari kísérettel- mentünk a lagzi helyszínére. Ott "fogadtuk" a többi vendéget, majd volt egy rövid szülő búcsúztató. Ezután mentünk a polgári helyszínére, szintén gyalog, zenekarral. A polgári szertartás után templom (zenekar,gyalogosan), szertartás után a templom előtt fogadtuk a gratulációkat. Utána vissza a lagzi helyszínére, ahol az épület előtt konyhástánc fogadott minket. Volt tányértörés, söprögetés, tánc a konyhásokkal (akik "fogadott" konyhások voltak, tálalni segítettek, apukám baráti köre volt egyébként). Utána csokordobás, vőfélybotra szalagkötés, majd a vendégek megkeresték a helyüket, iszogattak, mi addig a családdal fotózkodtunk. Ezután kezdődött a vacsora, fogások között a vőfélyünk apró játékokkal szórakoztatott minket. Vacsi után rögtön tánc, jó másfél óra folyamatos tánc után behozták a tortát. További tánc, majd jöttek a cukortorták, amit összetörtünk és körbekínáltunk. Majd tánc, tánc, tánc (szerencsére nagyon bulis vendégeink voltak :) )Menyasszony tánc előtt barátaim elraboltak, férjem megtalált, kiváltott. Ezután menyasszonytánc, majd haza átöltözni. Kb egy órát voltunk oda. Ezalatt a belső udvaron svédasztalos éjjeli vacsora volt (gyertyafénnyel, nagyon-nagyon szép volt - nekünk csak a képeken, mert mi lecsúsztunk róla...) Utána tánc,tánc,tánc, kb 6 felé elindultunk zenekarostul haza, kb 15 ember kísért. Otthon még ment a buli egy ideig, aztán fél 8-kor ágyba kerültünk. Az időpontok (tervezett/valós):
14:30 - kikérés
15:30 - polgári szertartás
16:00/16:15 - templom
18:00/18:30 - vacsora
24:00/00:30 - menyasszonytánc
Nagyon-nagyon jó volt, ha megismételhetnénk sem csinálnánk semmit másképp (talán a fotózást valahogy meg lehetett volna oldani?), olyan jó volt, h a vendégektől is azt hallottuk vissza, hogy régen voltak ilyen jó lagziban. Mondjuk nagyon sokat szerveztük, minden momentumát. Így is voltak vicces bakik, de megvalósult az álomesküvőnk. :) Azóta is boldogok vagyunk, 13 hónapja immár hárman :) Sok boldogságot nektek is és kívánom, h nektek is sikerüljön minden úgy, ahogy szeretnétek!!!
08:00 ébredés
09-10:00 kv, zuhany, pakolás (arcra)
10:00-12:00 fodrász
12:00-13:00 összecuccolás, indulás a sminkeshez, utána a húgomhoz (onnan indultam a templomba)
13:00-14:00 smink
14:00-15:00 relax (zene hallgatás, se telefon, se emberek, se sírás ;)
15:00-16:00 öltözködés, indulás a polgárira
16:30 érkezés, köszöntők, polgári szertartás
17:30 templomi szertartás
19:00 vacsora
tánc
23:00 torta
tánc
24:00 tüzijáték, menyasszonytánc, öltözés
01:00 menyecsketánc
tánc
02:00 hajnali kaja
tánc
04:00 buli vége
tánc :D
06:00 búcsúzkodások
08:00 érkezés haza
ALVÁS
hát, azt hiszem, kevés dolgot hagytam ki :D ja, és ezt 4 hónapos terhesen :DDD jó szórakozást!
Menyasszonyi program
7.00: ébredés
8.00: manikűr (bár valaki előtte lévő napokban megy el; nekem nem volt műkörmöm, ezért én nem mentem el)
9.00: fodrász
10.30: kozmetikus
12.00: indulás a kikérő helyszínére
15.00: kikérő
16.00: immár közösen indulás a parkba fényképezgetni
17.30: polgári szertartás (előtt egy kis fényképezkedés a vendégekkel)
18.00: egyházi szertartás
19.30: indulás a vacsora helyszínére
20.30: vacsora (a vacsora előtt, közben és a torta szelés előtt játékok)
24.00: torta szelés
01.00: újasszony és újember táncs
04.00: pakolás és haza menet
Az esküvő előtti napok igen izgalmasak, csak úgy pörögnek az események, viszont a NAGY nap az maga a CSODA. Mi minden pillanatát
A vőlegény programja:
07.00: ébredés, majd indulás a haza
13.00: vőlegény kikérője
14.00: indulás a menyasszonyért
15.00: innen meg már közös
12:16 folytatása
mi minden pillanatát NAGYON élveztük és ez nagyban köszönhető a helyszínnek, a fotósnak, a videósnak, a vőfélynek és a mindenkinek, akik segítették ezen napunkat.
szia! nekem így volt:
07:00 ébredés
08:00 helyszínen lakosztályban zuhany
09:00 valamiért magnéztem a kápolna díszítését, nem tudom megindokolni :)
11:00 jött a fodrász
14:00 jött a sminkes
14:45 öltözés
15:00 lovaskocsi
15:30 tópart, kikérő
utána állófogadás ugyanott
17:00 egyházi esküvő a kápolnában
18:00 polgári esküvő a tóparton
utána fafűrészelés, tányértörés, trembe be
19:00-tól zene
20:00 vacsora
megint zene
22:00 tojás átvezetése egyik nadrágszárból a másikba (ez nagyon sikeres volt :))
23:00 torta
zen
24:00átöltözés menyecskeruhába
kb. 01:20-ig menyecsketánc
megint zene
02:00 töltött káposzta
06:00 elment az utolsó vendég...3 óra alvás, nászéjszaka elmaradt :P
még annyit, hogy a férjem otthon készülődött, én meg kint a helyszínen, ez nagyon jó volt, mert nem kellett rohangálnom...délelőtt apukám-tesóm programja kiegészült a díszítésben való segítéssel a virágkötőnek, meg ilyenekkel...én magam akkor még kissé feszült voltam, ezért apám felküldetetta szobámba egy feles mézesbarackot (egyébként nagy ellenzője az alkoholnak :)) mondván, hogy nem tud elviselni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!