Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Mit gondoltok erről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés

Éppen menyasszonyi ruhát keresek magamnak. 170 cm magas vagyok és kb 55 kg. Még annyira konkrét elképzelésem nincsen, mert elég sok ruha tetszik.

Anyukám már kinézett nekem egy ruhát, de olyat, ami nagy szoknyás és eléggé konzervatív is, mert szinte semmi dízsítés nincsen rajta. Ráadásul szerinte a pánt nélküli ruhák közönségesek. Miért akar engem egy nagy szoknyás, konzervatív ruhába beöltöztetni?

Múltkor a fodrászunk már kérdezgette, hogy milyen ruhákat néztem, mert akkor a hajat is a ruha stílusához kell igazítani. Mutattuk neki, hogy anyumnak melyik tetszik, de a fodrászunk is azt mondta, amíg ilyen csinos vagyok és jó alakom van, mindenképpen valami testhez állóbb ruhát válasszak, ami kiemeli a szép alakomat. Ő is azt mondta, hogy a pánt nélüli a divat már évek óta és egyáltalán nem közönséges. Persze nem kell majd azt felvennem, ami anyumnak tetszik. Csak augusztusban lesz az esküvő és bele sem gondol, hogy esetleg abban a ruhában meg fogok sülni. Meg azt mondta, hogy Ő konzervatív és azért tetszenek neki az ilyenek. Volt valaki ilyen helyzetben?

Csak arra vagyok kíváncsi, miért csnálja ezt?


2013. dec. 30. 09:39
 1/5 anonim ***** válasza:
71%
Ez a te esküvőd,te rudád,szépen mondd meg neki.Vagy keressetek köztes megoldást hogy ne legyen belöle harag.
2013. dec. 30. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 Passiflora ***** válasza:
80%

Kedves Kérdező!


Jól értem, hogy arra szeretnél tőlünk választ kapni, hogy Anyukádnak miért van más ízlése ezen a téren, mint Neked?


(Lényegében már Te magad megválaszoltad ezt a kérdést, amikor leírtad, hogy "Meg azt mondta, hogy Ő konzervatív és azért tetszenek neki az ilyenek.")


Szerintem az a lényeg, amit úgy fogalmaztál meg, hogy:


"Persze nem kell majd azt felvennem, ami anyumnak tetszik."


Minden jót Neked! :-)

2013. dec. 30. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
82%
Miért csinálja? Elmondta,hogy neki mi tetszik,az természetes,hogy nem tetszhet mindenkinek ugyanaz.Te is mondtad,hogy a végső döntés a te kezedben van.Mivel még fogalmad sincs,hogy miben leszel,ő tett egy javaslatot.Addig tényleg nincs sok értelme fodrászpróbára menni,míg legalább a ruha stílusát nem döntötted el.A pánt nélküli ruhák pedig egyre kevésbé divatosak,ha elmész egy szalonba,meg fogod látni,hogy a 2014-es ruhák között egyre több lesz a pántos,esetleg ujjas ruha.
2013. dec. 30. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
30%
Menj el több szalonba, nézelődj, próbálj fel ruhákat, és te is látni fogod, mi áll jól, és miben érzed jól magad. Nem kell senkire hallgatni, akinek az ízlése távol áll tőled.
2013. dec. 30. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
53%

Nem igazán értem, hogy miért édesanyád néz neked ruhákat, ha eleve eltérő az ízlésetek? Menj el egy-két szalonba, nézz körül, nézelődj a neten, és neked tetszőt válassz... ilyen adatokkal valószínűleg olyan alakod van, hogy bármilyet felvehetsz, minden jól áll.


A pánt nélküli még véletlenül sem közönséges, így maximum 60-70 éves vénasszonyok gondolkodnak, de nekik a bokavillantás is közönséges.


Ha esetleg szeretnéd, mutathatunk egy pár tippet minden fazonból, hátha megtetszik valami, vagy esetleg ha van saját elképzelésed, azt is megmutathatod :))

2013. dec. 30. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!