Titeket gyötört kétely az esküvőtök előtt?

Egy pillanatig sem volt kételyem. Mi már 7 éve együtt voltunk és 2 éve együtt is éltünk. Minden rendben volt, nagyon jól megvoltunk. Működött az együttélés is. Mi inkább úgy éreztük hogy ennek már nagyon itt van az ideje.Egyébként most volt augusztusban.

25/n

Voltak. Egy kabát vásárlásánál is mérlegelek, jó lesz, nem lesz jó? Ha nem jó, még kiakaszthatom a sufniba, majd előveszem hólapátolásnál. Ha lesz hó.

De egy férjet nem lehet felakasztani a sufniban, ha nem jó.

Szigorú következményei lesznek. :)

7-es vagyok, mi 4 éve élünk együtt a párommal, szóval jobban ismerem mint önmagam.

Szerintem normális ember minden lépését mérlegeli, ilyen helyzetben pláne.

Egy házasság korlátokkal jár, és nehéz kilépni belőle ha később problémák lennének.

És itt most nem a megcsalásokról stb. stb-ről beszélek, hanem bármiről amit hozhat az élet.

Anyám pl. 40 évesen idegösszeomlást kapott és begolyózott.

Tönkretette apám, és a gyereki, a mi életünket.

Azóta is rettegek hogy mi lesz a párommal és a leendő gyerekeinkkel ha én is megzakkanok, mert én bizony nem óhajtom hogy sz@r életük legyen mellettem.

Ha megőrülök, egyedül tegyem azt.

Tehát nem csak azért kell gondolkozni, tépelődni, hogy önmagaddal mi lesz később, más téren is bele kell gondolni a dolgokba.

Igen, voltak kételyeim, nem is kevés. Az esküvő előtti készülődés a legrosszabbat hozta ki belőlünk, ráadásul nagyon nehezen tudtunk dűlőre jutni sok mindenben, pedig addigra már 4 éve voltunk együtt ebből két éve együtt is éltünk, de a szervezkedés alatt annyira kifordult a férjem magából és elszállt mindennel, mintha nem is önmaga lett volna. Én akkor nagyon elkeseredtem és komolyan fontolgattam azt, hogy talán le kellene fújni mindent, hiszen addig minden olyan jól működött, kellett a francnak ez a felhajtás. Valószínűleg ott volt a kutya elásva, hogy én nem akartam akkora volumenű esküvőt, csak a kedvéért egyeztem bele. Ez hiba volt. Akinek elmondtam az aggályaimat, azok csak legyintettek, hogy ez az esküvő előtti para, izgulok, bizonytalan vagyok, de ez természetes, majd elmúlik.

Hát nem múlt el, talán csak egy időre csillapodott, az esküvő megtörtént, egy időre nyugalom volt, terhes lettem (amit terveztünk) és újra kezdődtek a gondok mind érzelmi és mind anyagi téren, amiket a mai napig nagyon nehezen kezelünk. Sajnos sok olyan jellemvonása van a férjemnek, ami még mindig csak most válik világossá előttem, mert az biztos, hogy ha ezeket tudom korábban, akkor sosem megyek hozzá. Félre ne érts, szeretem őt, hiszen akkor nem lennék már 8 éve mellette, de lassan elegem lesz az örökös hazudozásból, a felelőtlen viselkedésből és a megbízhatatlanságából... pedig azt sem mondhatom, hogy ész nélkül ugrottam a házasságba, csupán nem vettem figyelembe az intő jeleket, nem másokra kellett volna hallgatni, hanem a fejemben megszólaló vészcsengőre, talán ma nem itt tartanék, ahol tartok.

Nem mondható vészesen rossznak a házasságom, de lehetett volna sokkal másabb is és irigykedve olvastam a sok pozitív hozzászólást, örülök, hogy sok embernek még ma is megadatik az életre szóló (vagy legalább is hosszú évekre szóló) boldogság.

Remélem, kedves kérdező, neked is így lesz és jól fogsz dönteni, bármi legyen is az a döntés!

8 hónap van az esküvőnkig, most kezdtünk komolyan szervezni. Kételyt nem érzek, inkább ilyen pillangók vannak a gyomromban, és alig bírom elhinni, hogy végre összeházasodunk. Minden lépésnél (gyűrű rendelés, étterem kiválasztás stb) összeborulunk és egymást doppingoljuk, hogy ááá már itt tartunk. :)

Boldognak érzem magam és alig várom. Persze, átgondoltam én is a dolgot, de már a kapcsolatunk elejétől, mert kb. onnantól erre készülünk lélekben. Már 2 szakkönyvet is kiolvastam, a gyerekvállalást is tisztába tettük, 1.5 éve együtt élünk, úgy érzem nincs mitől félnem/félnünk.

24N