Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ki vagyok akadva teljesen! Mit szóltok ehhez? Szerintem ilyen még soha senkivel se történt.
Tegnap volt a lagzink és csak reggel, mikor elkezdtem öltözni vettem észre, hogy nem azt a ruhát kaptam, amit kibéreltem! Kivülről hasonló volt, csak más mintával, de nekem egyből feltűnt. Bele volt varrva az én melletartóm, meg rá az én masnim. Felhívtam a kölcsönzős nőt és még szabályosan lehülyézett meg lehazugozott, hogy ez ugyanaz a ruha. Mikor elhoztam a szlaonból nem néztem meg annyira, mert előtte 2 nappal voltam próbálni és pont jó volt, be volt már csomagolva, csak beszaladtam érte és elhoztam. Láttam, hogy a masim rajta van, eszembe se jutott, hogy nem ugyanaz.
Ezen a ruhán látszott, hogy egy varronó dobta össze, nem egy szalon ruha, semmi tartása nem volt, esett össze rajtam az egész, kiszakadt elöl, rövid volt, szűk volt. Nem volt mit csináljak felvettem és abban voltam. De az egész lagzi tönkrement emiatt. Képeket nem tudtunk csinálni, mert tiszta ideg voltam, nem tudtam mosolyogni se, amit meg csináltunk is az se tetszik, mert az a ruha nem volt jó rám, és nem állt jól. Nagyon rossz a minősége, a tartása, minden.
Most ilyenkor mit lehet tenni? Sajnos nem fotóztam le az eredeti ruhát, de anyummal voltam, ő is biztosan állítja, hogy ez nem az a ruha volt, amit próbáltam.
Mit csináljak? Tönkretette az egész napomat, egész este rosszul éreztem magam benne, nem készült egy jó kép se, még most is olyan ideges vagyok, hogy nem tudok aludni se...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szegény, rettenetesen sajnállak, abszolút megértem, hogy ez rosszul érintett :(
Nekem ugyan kéttanús esküvőm lesz, minden felhajtás nélkül, egy egyszerű, olcsó alkalmi ruhában, mert nem tartom fontosnak a külsőségeket, DE az az egyszerű ruha álljon rajtam tökéletesen, mert évek múlva is boldogan akarom visszanézni a képeket, úgy, hogy abszolút elégedett vagyok a megjelenésemmel IS.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Először is nagyon sajnálom, hogy ez történt veletek, hatalmas szívás.
Mivel tudnád bizonyítani, hogy nem az eredeti ruház hoztad el? Fogyasztóvédelemmel az a baj, hogy neked jogszabályban rögzített kötelezettséged, hogy a lehető legrövidebb időn belül ellenőrizd, hogy a megfelelő áru kaptad-e, mivel te csak reggel tetted meg ezt, nem hiszem -sajnos-, hogy bármit is fognak csinálni.
Szalonban próbáld meg visszakövetelni a pénz egy részét vagy fordulj a nyilvánossághoz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nagyon sajnálom ami Veled történt. Teljesen megértem ,hogy kibuktál a ruha miatt. Szerintem abban a felfokozott hangulatban mindenki kiborult volna.
Holnap reggel ruha nélkül menj be a boltba, mond el nyugodtan a problémádat és írj be a panaszkönyvbe. Annak mindenképpen nyoma marad, mert 1 példány a Tiéd belőle, és mivel ez hivatalos, mindenképpen ki kell vizsgálniuk a panaszt.
Én biztosan nem hagynám annyiban, amíg el nem mondja mi történt az eredeti ruhával, és nem elégednék meg a kölcsönzési díj visszafizetésével. Igenis fizessen kárpótlást az elrontott esküvőért.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!