Miért nem tetszik semmi édesapámnak, ami az esküvővel kapcsolatos?

Nem tetszik neki, hogy nem profi fotóst fogadtunk fel, hanem egy srácot, aki most tanulja, de gyönyörű fotókat csinál. Nem tetszik neki, hogy lesz székszoknya. Nem tetszik neki, hogy akartunk lánykikérést (de nem lesz, hogy ne legyen belőle vita). Nem tetszik neki, hogy lesznek koszorúslányok. Nem tetszik neki, hogy nem egyszerű sárgaarany gyűrűnk lett, hanem kombinált. Nem akar elvinni majd fodrászhoz meg kozmetikushoz, mert intézzem el magam, nagy kislány vagyok már szerinte. Nem akarta, hogy a templomi esküvőre is meg legyen hívva a vendégek. Kiakadt, amikor kiderült, hogy kollégákat is hívunk meg, és ezért nem jut hely a távolabbi (általam nem is ismert) rokonoknak a lagziban. Nem akar segíteni semmiben. Akármit mondok mindenre az a válasz, hogyha elég nagy lány vagyok az esküvőhöz, akkor legyek elég nagy lány a szervezéshez is. Nem is értem őt. Egész életében a legodaadóbb édesapa volt. Ha bármit kellett csinálni oviba, suliba, mindig segített. Éjt nappalá téve dolgozott, hogy mindenünk meg legyen. Most itt van a nagy nap, amikor a kislányából asszony lesz, és olyan negatív, hogy szívem szerint beolvasnék neki. Mindent mi fizetünk a vőlegényemmel, összespóroltuk a pénzt. Úgyhogy még ez sem lehet probléma. A vőlegényemet szereti, jól kijönnek, sokat segít neki, amikor otthon vagyunk. Rám sem lehet panasza, a vőlegényem az első barátom, akit hazavittem bemutatni, rendesen élünk, gondoskodunk egymásról. Mégis, ha az esküvő kerül szóba, olyan lesz mint egy rossz anyós. Mit tehetnék?