Volt mar valaki olyan helyzetben hogy eskuvo elott nem volt biztos hogy akarjae?

Ne haragudj... miért unalmas neked egy olyan kapcsolat, ahol nincs tányércsapkodás????

Nem az a normális, ha a pár veszekszik.

Fura a gondolkodásod, kérdező.

Engem spec. egyáltalán nem dob fel, ha olyan emberre kell együtt lennem (nem, hogy együtt élnem, és a hosszútávú jövőt terveznem, gyereket vállalnom), akivel rendszeresen veszekedek. Az ilyen embereket inkább elkerülöm.

Szerinted csak attól lesz mozgalmas a kapcsolat, ha veszekednek? Szerintem alaposan gondold át ezt, és hogy tényleg készen állsz-e megállapodni, mert ezek a kérdéseid elég éretlennek és felelőtlennek mutatnak téged.

és olyan nincs hogy veszekedésmentes, közös hobbi, sok nevetés stb?

engem csak ennek a verziónak a hiánya zavar!

Közös hobbi alatt mit értünk?

Ha úgy vesszük, nekünk pl van és nincs. Én szeretek fórumozni, nyelveket tanulni, "durrbele" módon belefogni dolgokba.

Ő szeret kocsit bütykölni, filmet nézni, szerelgetni.

Ezek kölcsönösen nem kötnek le minket.

Közös az, hogy szeretünk túrázni, természetben lenni, ha sikerült kölcsönkérni kutyát, akkor azt is visszük.

Vagy ő bírja az alkoholt, én nem (gyomorilag). Ezért ő gyakrabban jár el ivós bulikba, én nem mindig, mert ott a többiek tukmálják a piát, én meg nem szívesen fogadom el, mert tudom, hogy két korty után visszajönne. (Mielőtt valaki ráugrana, nem alkesz és nem olyan sűrűséggel jár el, hogy probléma legyen belőle.)

Egyébként ha kettesben szeretnél kimozdulni, miért nem beszélitek meg, hogy neked ez hiányzik és kicsit többet menjetek?

Általánosságban azt mondom, hogy a jó házasság alapja a nyitottság a másikra és a KOMMUNIKÁCIÓ.Hogy bármit el lehessen mondani. Ha épp kiabálva, mert valamelyik fél felhúzta magát, akkor úgy, de a lényeg, hogy legyen lezárva a vita, megnyugtatóan.

Egy friss saját példa: férjem nyomja, hogy menjünk külföldre, de még csak tanulgatja az angolt - nekem munkanyelv, így közel anyanyelvi szinten beszélem. A költözés azon múlik, mikor éri el a társalgási szintet. Tanítgatni próbáltam itthon, de jöttek a kifogások. 2 év után eldurrant az agyam és az egyik "most nincs kedvem, nem játékosan mutatod, nem csinálsz kedvet hozzá" duma után leüvöltöttem a haját, hogy jó bmeg, te akarsz külföldre menni, te nem beszélsz angolul. Így nem kapsz munkát, egy fizuból meg nem fogunk megélni, az elején biztos nem. Másrészt nem az én kedvemért kellene tanulni, hanem magad miatt, kifogásokra nem vagyok kíváncsi, húzz el egy tanfolyamra akkor, ott senkit se érdekelnek a kifogások.

Megsértődött, visszakiabált, majd durcásan bekapcsolta a tévét és bambult rá. Én leültem a géphez lenyugodni.

Fél óra múlva kisomfordált, nyugodtan elmondta, hogy neki mi nem tetszik az én hozzáállásomban, emellett elismerte, hogy igazam van és leültetett maga mellé, hogy akkor vegyünk egy kis nyelvtant.

Igaz, hogy ordítottunk egy sort egymással, de rövid időn belül rendeztük is. Harag nem maradt.

Ezért örülök, hogy ő a férjem, mert nincsenek elvarratlan szálak, vagy tüskék, akármilyen nézeteltérés van.

No meg tudom, hogy ha komoly helyzet van, bármiben számíthatok rá, nem egyszer bizonyította.

Egyszer különösebb ok nélkül zabos voltam, vele is így viselkedtem. Nem ugatott vissza - pedig jogos lett volna - hanem megkérdezte, mi baj van. Mondtam, hogy nem tudom, feszült vagyok, de az okát nem tudom én sem. Kivitt biciklizni, hátha a mozgás és a friss levegő segít. Egy padra leültetett, hogy beszélgessünk, hátha kibukik valami. Nem segített - de nagyon értékeltem az igyekezetét!! - így végül mondta, hogy oké, akkor békén hagy, ha hülye maradok, nem veszi magára, hiszen mondtam, hogy nem rá haragszom. Szóljak, ha elmúlt.

Ebben benne volt az is hogy ismer, tudja, hogy ha szomorú vagy feszült vagyok, akkor békén kell hagyni és egy idő után elmúlik. Így is lett.