Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen egy olyan esküvőn menyasszonynak lenni, ahol mindenkinek babája, kisgyereke van, vagy terhes, vagy idős?
Sajnos én elég későn találtam meg az igazit, legalább is ebben a tekintetben. 26 évesen ismerkedtünk meg, egy éve vagyunk együtt. Azt beszéltük, hogy 3 év múlva házasodunk, legalább is kb, mert lánykérés még nem volt. Nem is baj, mert amúgy nem akarnék sietni vele, de van egy bizonyos dolog, ami aggaszt és azt érzem, minél előbb meg kéne ejteni, dehát erről nem én döntök egyedül...
Szóval nekem már most olyanok vannak a baráti körömben, családban, párom családjában, akiknek gyerekük van. Így azért nehéz felhőtlenül szórakozni. Mondjuk én gondoltam arra is, hogy babysittert fogadok, de nem hiszem, hogy így nyugodtak lennének. A legjobb barátnőm már régóta együtt van a párjával, ők meg pont azt tervezik, hogy 3 év múlva születik meg az első gyerekük. Tehát simán lehet, hogy az én esküvőmön 9 hónapos hassal kéne partyznia, vagy ne adj Isten el sem tud jönni, mert pár napja szült. A többiek pedig szimplán csak idősebbek, 40 felettiek. Ők már nem úgy partyznak, mint a huszonévesek. Nekem meg valamiért ez egy nagyon fontos esemény és szeretném, ha mindenki ott tudna lenni, aki számít, ha mindenki jól érezné magát és nem egyedül kéne táncolnunk a párommal.
Tudom ez még odébb van és mit aggódok ezen... De ha egy lány már gyerekkora óta tervezi az esküvőjét, akkor szeretné, ha amikor végre eljön, akkor minden tökéletes legyen.
Gyerekmentes esküvőt nem akarok, akkor biztosan el se jönnének, meg van több gyerek is a családban, akik fontosak nekem.
Beszéltem a párommal, hogy mi lenne, ha két év múlva lenne inkább az esküvő, de ő még azt is korainak tartja, ha a lánykérés 2 évnél előbb van, meg nincs elég pénzünk lagzira és sokat kell rá spórolni.
De tényleg csak ezért zavar, ha ez nem lenne, nekem aztán mindegy, mikor házasodunk össze, hiszen tudjuk, hogy együtt éljük le az életünket.
Esküszöm, nem értem, mi a probléma. Ha jól értettem, az esküvő 3 év múlva lesz, addig rengeteg változás lesz még.
N
Hát igen, 30 körül már el kell felejteni a tündérmese - szerű közös bulizás feelinget.
Sajnálom, mert én amúgy jogosnak tartom, hogy emiatt kicsit szomorú vagy, bár azért kicsit beteg, hogy 3 évvel előre ezen agyalogsz, hogy majd kinek hány gyereke lesz addigra, meg hány hónapos terhes lesz... Ez egészségtelen.
De a világ megy tovább, legfeljebb kicsit visszafogottabb esküvőd lesz. Vagy rájössz, hogy a langyos babazsúr jellegű lagzira nem is érdemes 3 évet gyűjtögetni, ha ekkora csalódást jelentene, hogy nem teljesül az elképzelésed.
Lehet, hogy valaki éppen szül, kórházban lesz, nálam volt ilyen rokon, aki azért nem tudott jönni, mert aznap szült.
Másrészt mindig vannak olyan kisgyerekesek, akik a nagymamára hagyják a kisbabát, mert jól tudják, hogy a hangos zene nem egy 6 hónaposnak való. Ilyen vendégem, is volt, aki két gyereke nélkül érkezett, csak a férjével kettesben, mert szeretett volna egyrészt kikapcsolódni, másrészt megbízható a nagymama.
Szóval ne legyél abban biztos, hogy mindenki oda hozza a pici babát.
Pontosan tudod kinek hány gyereke lesz 3 év múlva?
40+-osak vagyunk és nagyon is buliztunk az eskuvonkon
Biztos, hogy kisebb esély van ilyen idősen, ill. ilyen környezetben hajnalig tartó töltöttkáposztás ereszdelahajam dajdajra, mintha 20évesen esküdtél volna, de szerintem az ember akkor is jól tudja magát érezni egy jól megszervezett lakodalomban vagy akár fogadáson, ha az nem tart hajnali 3-ig, és nem megy addig a tánc meg a zene - bár ez azért kicsit személyiségtől is függ... de valamiért azt érzem, hogy nálad nem az a gond, hogy neked ez a fajta dajdaj hiányozna, hanem mert félsz, hogy így nem lesz "teljes" / "igazi" egy esküvő.
Ha kicsit tartasz attól, hogy nagyon korán elmennének az emberek, akkor azt azzal lehet legjobban kiküszöbölni, ha van bébiszitter, illetve ha még nem is fizeted, van lehetőség éjszakára megszállni megfizethető helyen, esetleg egy szervezett reggeli a "kemény magnak"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!