Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy szokás szinglik esetében az esküvői meghívás?
Baráti körben több szingli is van, többek között olyan is, aki saját bevallása szerint letett arról, hogy párt találjon magának.
Az alap, hogy akinek van párkapcsolata, ott a másik fél is meghívásra kerül, de hogy szokás szinglik esetében? Neki csak 1 főre szóló meghívást adjunk vagy 2-re, megadva az esélyt, hogy hozzon magával valakit?
11-es válaszolóval egyetértek.
Nekünk is van egy jól összetartó baráti körünk, ahol vannak szinglik. Fel sem merülne, hogy a (nemlétező) párral hívjuk őket. Együtt fognak ülni és egy jót buliznak majd, mint mindig.
Akkor ajánlanám fel a +1 fő lehetőségét, ha valaki rajtunk kívül nem ismer senkit.
Mi egységes meghivokat adtunk:
Téged és kedves csaladodat
Aztán pár hét múlva rakerdeztem kivel érkezik, milyen nevekre csinaltathatom az ultetokartyat
Én a vendégek bíztam kivel szeretne részt venni Persze nem egy 10 fős szűk körű ebeden hanem lagziban
Mi úgy adtuk meg, hogy hozhat valakit (nem mondtuk meg, hogy kit), és amikor visszajeleztek hogy jönnek e, elmondták, hogy hoznak e vkit, vagy ha igen, kit.
Randialany? Ez komoly? Én be nem engedtem volna ilyet az esküvőmre, mert tök idegen, még annak is, aki hozta. Jó hogy nem már az egyéjszakas kalandját hozza zabálni az esküvőmre...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!