Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha nem lesz lakodalom, tényleg kimarad/hiányzik majd később valami?
Párommal sokat beszélgettünk már, és szerencsére ugyanazon az állásponton vagyunk, nem akarunk lakodalmat. Se nagyot, se kicsit. Nagyon szép amikor valakinek van “bármekkora” is, de mi nem igényeljük ezt.
Na most, a szülők szerint, valami így ki fog maradni az életünkből és majd később fogunk csak rájönni, hiba volt, hogy “csak” esküvő volt, nem pedig heted-hét országra szóló lakodalom.
Ráadásul én egyébként is csak a polgárit szeretném, párom sem ragaszkodik kimondottan a templomihoz, de ebben ő már engedne a családi nyomásnak. Ti is voltatok hasonló helyzetben? Hogyan kezeltétek a család “akaratát” (inkább vágy, azért nem erőszakosak, csak próbálkoznak).
Akinek nem volt lakodalma, csak a polgári szertartás, megbánta hogy kimaradt?
Én azt bántam meg, hogy volt. Etetni jó sok olyan embert, akikkel akkor találkoztam életemben először, amikor a meghívókat átadtuk. Csak mert a volt férjem szerint az úgy illik. Aztán meg jópofizni velük a mi nagy napunkon. Csomó szervezés meg idegeskedés, semmi értelme nincs. Azt a pénzt el lehet költeni értelmes dolgokra is.
Véleményem szerint nem maradtok le semmiről, főleg így, hogy ti magatok sem akarjátok.
Nekünk polgári volt, délben volt a szertartás, utána egy ünnepi ebéd egy étterem kis elegáns különtermében. Összesen tizenheten voltunk, tényleg csak a szűk család (szülők, tesók,tesók párjai, nagymamák, valamint mindkettőnk egy-egy legjobb barátja párral).
Tánc nem volt, zene halkan CD-ről, lehetett mellette beszélgetni.
Most is így csinálnánk. (Mi sem vagyunk táncosok sem, és nem is szeretünk a középpontban lenni, szenvedtünk volna mindketten, ha lagzi lett volna).
Családodnak amúgy azért nincs igaza, mert akkor bánnátok meg később, ha eleve szerettetek volna lagzit, csak lemondtatok volna róla valamiért. De mivel eleve nem is szeretnétek, így nem fogtok megbánni később semmit, nyugi.
4-es pont ugyanilyen esküvöt tervezek én is. :D
Minek meghívni a rokonokat akikkel amúgy se tartjuk a kapcsolatot?
Egyébként az én családom a korona miatt nem is jön. Szóval nem lesz drága mulatság. 100 ezerből kijön
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!