Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Túl lehet ezt élni? Együtt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túl lehet ezt élni? Együtt vagy külön ezekután?

Figyelt kérdés
Párommal 4 és fél éve járunk. Eljegyzett engem májusban, úgy adódott, hogy idén meg tudjuk tartani az esküvőt. Nagyon örültem neki, megbeszéltük, hogy ok, legyen. Időközben kiderült, párom még nem áll készen a házasságra, és miután megszerveztünk mindent, lemondtuk. Azt mondta szeret, de most még nem is éltünk együtt külön lakásba, jó lett volna kipróbálnunk magunkat. nagyon szeret, tudom, későn érő típus, be is vallotta, sajnálja is, ám én csalódtam. Pedig én sem vettem észre, hogy neki gyors, túlságosan el voltam foglalva a szervezéssel, ő meg úgy volt vele, hogy szeret, akkor meg minek szólna bele, úgyis képes lesz az esküvőre meg minden. Nem így lett, és azt akarta, ne úgy házasodjunk, hogy negatív érzésekkel kezdjük. Inkább elhalasztaná, mint szakítana, de most csalódtam, mert nem lesz fehér ruhám, és a szüleim ezekután megutálták őt, és azt követelik, azonnal menjek haza. Eddig az ő szüleinél éltünk egy szobában, szóval önállóság noku.És most a páromat is gyűlölik. Elrontottuk nagyon ezt.
2010. júl. 19. 08:38
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
100%

fehér ruhád miért ne lenne?


költözzetek össze,és ha működik,akkor házasodjatok...

szülők meg majd megbékélnek...

én anyám is azthitte szüzen megyek férjhez:D

2010. júl. 19. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:

Már eleve úgy kellett volna kezdeni,ahogy a párod mondja.Elöbb együtt élni és nem a menyasszonyi ruhára koncentrálni.Ő nem hogy később érő,de felelösségteljesebb az biztos.A szülők pedig csak sértettek,mert már mindenhol elhiresztelték,hogy a kicsi lányuk férjhez megy,most pedig mégsem megy.

Lásd meg végre a helyzetben a jót!A párod szeret!!!!Nem szakított,nem azért mondta le az esküvőt,mert megcsalt vagy,mert már nem akar téged!Azért akarja az összeköltözést is,hogy valóban biztosak lehessetek abban,hogy egyetlen rossz szokás sem fog közétek állni.A szüleid majd megbékélnek és végre itt az önállóság ideje!Költözetek össze és a következő esküvő szervezésekor ne hagyd ki őt sem.Ez a kettőtök nagy napja,nem csak a tiéd!

2010. júl. 19. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
77%

és ha másodszor is lemondja...? vagy épp akkor jön rá a lemondhatnék, amikor ott álltok az oltár előtt? ezek után hogy bízhatsz benne...??? 4és fél év után nem tudja, mit akar?????


én megmondanám neki hogy kicsit elvesztette a bizalmamamat, és az egész családomét, irtóra kéne tepernie, hogy visszaszerezze legalább töredékeiben... és akkor talán.


amúgy régen se próbálták ki az emberek a házaséletet házasság előtt, mégis működött :) persze ki lehe próbálni, 4 és fél év után igencsak ideje...!!

2010. júl. 19. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
100%

először is sokan nem merik vállalni amit a párod, h bizonytalanok, sokan végigcsinálják és aztán borul ki a bili....semmi nem történt, csak kért egy kis levegőt, egy év múlva miért ne lehetne megtartani?

a szüleidet neked kell megbékítened, lehet sokat szidtad nekik a párod? mert mérges voltál rá?.....megértem, h védeni próbálnak!

ha szereted és "csak" az esküvő hiánya miatt mennél el, akkor szerintem ne tedd, a férfiaknak ez mindig nehezebb ők nem álmodoznak a fehér ruháról 5 éves koruk óta.....

2010. júl. 19. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
78%

A pasidban igen kevés empátia vanm hogy képes ezt veled megcsinálni miutén apait-anyait beleadtál a szerveuzésbe, szíved-lelked-élmaid, ő lemondja az egészet.


Viszont még mindig jobb eksüövő előtt, mint esküvő után.


Figyu, ha valaki 4,5 év után nem biztos magában, akkor miről beszélünk? Ráadásul még nem is vált le a szüleiről. De úgy látszik, te se nagyon, ha a szüleid követelik, hogy menj haza, és az egészből a fehér ruha fáj a legjobban. Hány évesek vagytok? Nem kell beleugrani egy házasságba csak azért, mert nagy a szerelem. Az még elég kevés üzemanyag egy élethosszig tartó kapcsolathoz.

2010. júl. 19. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
84%
azt nem mondtad, h hány évesek vagytok, mert más ha a párod 35 és úgy vagytok együtt 4,5 éve és az is más ha 16 évesen jöttetek össze........20 év körül még szabad kicsit bizonytalankodni
2010. júl. 19. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
100%

4 és fél évig ágyra járni és udvarolni nem ugyanaz,mint ténylegesen együtt élni.Valóban,elöbb kellett volna már önállósodni,összeköltözni,döntéseket hozni,nem csak sodródni,lesz,ami lesz alapon.

Az,hogy régen nem volt válás még nem jelenti azt,hogy működött a házasság.Az asszonynak hallgass volt a neve,jöttek a gyerekek,aztán lassan egymás mellett öregedtek meg.A szerelmi házasság pedig ritka volt,mint a fehér holló.


A fiú szándéka,hogy megkérte a kezed komoly,vagyis veled képzeli el a jövőjét.Gondolom boldognak akart látni,ezért nem szólt,mikor szervezted az esküvőt.Ez nagy hiba volt,már akkor kellett volna.De még nincs veszve semmi.Tényleg eljött az idő,hogy a szülőktől külön éljetek és kiderüljön önállóan,ketten,együtt lakva is minden működik-e.

2010. júl. 19. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
85%

nem lehetett volna csak eltolni az esküvőt? mikorra terveztétek? december is még idén van!


mégcsak két hónapja jártok jegyben, szerintem az is szép dolog ha valaki el van jegyezve, nem kell egyből az esküvői menüt tervezni másnap, mert akkor a férfi is gyorsank érezheti, ettől függően, te megbíztál benne annyira, hogy igent mondtál, ő meg valamilyen szinten visszaélt a bizalmaddal azzal, hogy lemondta... és ez a főmbaj hogy csalódást okozott neked, noha megpróbált korrekt lenni és nem az esküvő napján bújt el :-I


ha amúgy is együtt laktok, de szülőkkel, akkor ennél már csak mégjobban érezhetitek magatokat egy külön lakásban.


és beszélgessetek, sokat, sokat.

2010. júl. 19. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
100%

Mennyire erőltetted azt az eljegyzést? Mennyit mondogattad neki, hogy kell a fehér ruha?

Ha nem és magától kért meg, akkor picit nem értem az elbizonytalanodást. Ha egy kicsit noszogattad, akkor viszont becsülöm a bátorságát, hogy felelős felnőttként szorgalmazza, hogy előbb éljetek együtt szülőktől külön és csak utána házasodjatok :)

Hány évesek vagytok?

2010. júl. 19. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
77%

Lehet én értem félre, de a kérdező és párja együtt élnek a fiú szüleinél. Az lehet, hogy nem teljesen önállóak, de mégis együttélnek. Szerintem négy és fél év együttjárás és nem tudom mennyi együtt élés (még ha nem is teljesen függetlenül) után illene tudni, mit akar.... Szerintem csak a bepánikolt, a függetlenségét félti.

Ennyi erővel azt is ki kellene próbálni, mi lesz ha gyerek lesz, mert nem tudni milyen irányba befolyásolja a kapcsolatot......

Mi a férjemmel több évi távkapcsolat, hétvégi találkozgatás után költöztünk össze az én családomhoz egy szobába, majd egy év után tőlük külön, de ekkor már szerveztük az esküvőt.Én már a kapcsolat legelején tudtam, hogy együtt marasunk, működni fog és soha nem is bizonytalanodtam el, hozzáteszem férjem sem.

Az életben nincs mindenre garancia, nem lehet mindent kipróbálni előre.

2010. júl. 19. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!