Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan kérjem meg az apukától a lány kezét?
2 segéded bevezeti a kecskéket, birkákat, tevéket, és egyéb jószágokat, amiket a lányért szándékozol felajánlani, aztán megalkudtok, hogy kell e még valami, vagy ennyi elég lesz
(ui: mivel nem ismerjük sem a papát, sem téged, sem a közöttetek lévő viszonyt, ezért nehéz tanácsot adni, hogy mennyire kell hivatalos, vagy kevésbé formális, inkább csak egy vicc, ahol a papát is beavatjátok, vagy kőkonzervatív leánykérés)
Hát az elején négyszemközt azt mondta, hogy jól bánjak a lánnyal, csak gyengéden, és ha megcsalom (Sosem tettem még) akkor majd meglátom! De azóta eltelt két év, van egy saját kis házunk, a lány apjával azóta jóban vagyunk, jó a viszonyunk... Mentünk már horgászni is (én meg a barátnőm családja) nagyon jó volt... Szóval ennyi...
Most 23 éves vagyok
Ezek szerint nem túl formális a dolog.
Egyszerűen mond meg neki, hogy elhatároztátok, hogy összeházasodtok, a lány már igent mondott, így szeretnéd az ő hozzájárulását is kérni (figyelembe véve, hogy ezt már eldöntöttétek, ez csak udvariasság lesz így :))
Az én párom a szüleim előtt kért meg...senki nem tudott róla, élesben ment minden! Nekem tette fel a kérdést és miután igent mondtam, rákérdezett a szüleimtől is, hogy áldásukat adják -e? :)
Mivel te már megkérted a kezét, és csak a szülők nincsenek beavatva, így én egy kis beszéddel készülnék a helyedben, amit a "ház urának" címeznék...:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!