Mennyire gyakori még a lány apjától való megkérés? Nálatok volt ilyesmi?

Nem tudom, hogy mennyire gyakori, de szerintem szép szokás.

Nyilván, hogy kit választok az az én döntésem, már azzal is az enyém, hogy egyáltalán vele kezdtem a kapcsolatot. Az apától való elkérésben számomra semmi megalázó nincs, sőt pont, hogy a tisztelet kifejező gesztus. Eddig az apám volt az, aki első sorban vigyázott rám és nem mellesleg felnevelt. Ő a családfő. A párom, akármennyire is szeretem, de nem családtag teljes értelemben. Viszont házasság után már mi a párommal leszünk egy család.

De nyilván ehhez az is hozzátartozik, hogy nekem jó a kapcsolatom a szüleimmel és apukámat nagyon szeretem és tisztelem. Abszolút érthető, hogy ahol nem olyan jó a kapcsolat, ott ezt fölöslegesnek vagy elavultnak érezzék.

Nálunk így volt! :) A párommal Budapesten élünk, ő itt is született, én pedig vidéki vagyok. A szülinapom áprilisban volt, pont szerdára esett...kicsit furcsálltam, hogy a páromtól egész nap semmi kis ajándékot nem kaptam, de végül du-n közölte, hogy öltözzek, mert elvisz arra a kiállításra, amire már régóta szerettem volna elmenni...én ezzel le is tudtam a dolgot, úgy voltam vele, hogy tökéletes szülinapom volt! :)

Azon a héten pénteken leutaztunk vidékre a szüleimhez, és a párom olyan furcsa volt...egy idő után anya is...eléggé össze voltam zavarodva, mert nem tudtam, hogy mi van...majd hazajött apa is a munkából, és akkor jött, hogy köszöntsük fel a gyereket...mondta anya, hogy a párom kezdi! :) Kaptam egy nagy cipős dobozt szépen becsomagolva...arra kért, hogy ezt a konyhaasztalnál bontsam ki, mert, hogy törékeny...:O így tehát én odamentem az asztalhoz, háttal álltam mindenkinek, és elkezdtem kicsomagolni...a nagy bontogatásban, meg tépkedésben nem vettem észre, hogy anya nekem oldalt áll, és elkezdett videózni...apukám szemben állt velem...végre sikerült lehámoznom a csomagolást, levettem a doboztetőt, és mi volt benne? Egy zacskó földimogyoró! :D Kérdőn hátrafordultam a páromhoz, aki akkor már térdelt, és ott volt a kezében az ékszerdoboz a gyűrűvel...és jött a kérdés, hogy hozzám jössz? Hát mit ne mondjak fuldokló sírás, takonyösszefolyás közben, boldogan mondtam igent! Aztán kérdezte a párom, persze csak akkor, ha a szüleid is támogatják...erre mind a ketten elérzékenyülten mondták, hogy hát persze! :)

Szóval nálunk így esett a dolog...és nagyon hálás vagyok a páromnak ezért, több okból is! Egyrészt, mert tudta, hogy az eljegyzést én mindig is úgy szerettem volna, ha különálló eseményként történik, vagyis nem a szülinapomon, névnapomon, az évfordulónkon, karácsonykor történik, mert nem akarom összevonni semmivel...másrészt egyke vagyok, és a szüleimnek ez egy nagyon nagy dolog volt, hogy részesei lehettek a boldogságomnak, és ezért a páromnak is nagyon hálásak, hogy nem utólag, meg telefonon keresztül értesültek arról, hogy menyasszony lettem! Harmadrészt pedig azért, mert ezeket teljesen magától, nem külső befolyásolás miatt tervezte és rendezte így...és ez olyan jó érzés! Hogy van valaki, aki ennyire ismer...:)

Augusztusban házasodunk...:)

Szerintem is szép gesztus a férfi részéről, ha tudja, hogy ez a nőnek, és a szülőjének jól esik. Nálunk anyát avatta be a párom (tőle kérte a cipős dobozt meg a mogyorót), de apa nem tudott róla...:)

Megértem apukádat, és biztosra veszem, hogy ha eljön ez a pillanat, tuti, hogy meg is fogja könnyezni...:)

Édesanyád miatt fogadd részvétem...:(

Értem, hogy honnan jön ez a "tulajdon-feeling", de nem tudom átérezni... szerintem ez nagyon durva belemagyarázás, már csak azért is, mert a nemleges válasz kb. kizárt. Ez csak formalitás, régi hagyomány, és szerintem szép gesztus. A XXI. sz.-ban sem a vőlegény, sem az apa nem így értelmezi és érzi a dolgot. Az meg, hogy valaki ezért nem menne hozzá a szerelméhez... hagyjuk. Kicsit túl van már tolva ez a nagy atomfeminista önállóság, nem kell mindenbe a rosszat vizionálni.

Jah, amúgy az én kezemet "elkérte" apámtól a férjem (nyilván ha valamilyen csoda folytán nem "adta volna áldását", akkor is elvett volna), de itt inkább apu beavatása volt a lényeg, semmint a "tulajdonjog megszerzése". x)

Kedves Előző!

Én is azon a véleményen vagyok, hogy ez a szokás nem való a 21. századba. Elfogadom, ha valaki nem így érzi, és bízom benne, hogy a 21. században valóban nem gondolják a nőt alárendeltnek azok sem, akik gyakorolják ezt a szokást(Bár el tudom képzelni, hogy vidéken, vagy bizonyos társadalmi rétegekben még mindig vannak, akik sajnos igen...), de a szokás eredete viszont akkor is ez. Mert akkor amikor a szokás kialakult, akkor viszont még tényleg ez volt a jelentése... Szerintem a 21. században a pasi szépen megkéri a nőt(Kettesben, vagy ha nyilvános helyen is, akkor sem szándékosan tömeglátványosságot csinálva, hisz ez alapvetően kettejükre tartozik, nem a pláza/youtube közönségére, szóval nekem nem tetszik az olyan szándékosan sok ember előtti verzió sem, mint mondjuk a diplomosztón, ami volt nemrég egy felkapott youtbe videón. ), aztán ha a nő igent mondott, akkor szépen menjenek el ketten normálisan felöltözve először a menyasszony, majd a vőlegény szüleihez vacsorázni/vasárnapi ebédre, és mondják el a döntésüket, de ez egy jó hír BEJELENTÉSE kell, hogy legyen, és egy percig sem lehet olyan felhangja, hogy az apának ebben döntési jogköre lenne. Eszembe nem jutna egy nő kezét az apjától megkérnem, és ha esetleg egy csaj ezt kifejezetten elvárná, akkor viszont nem venném el, mert én a szuverén egyéniségeket szeretem.:) TŐLE várnám a választ, ha azt mondaná, hogy szívesen hozzám jönne, de kérjem el az apjától, akkor azt mondanám, hogy "Jó, akkor vagy döntsd el magad, hogy szeretsz-e, vagy csá." Természetesen az egy egész már kérdés, hogy ha valakinek jó, bizalmi a kapcsolata a szüleivel(Nekem például nem...)akkor, ha férfi, ha nő, kérhet TANÁCSOT a szüleitől ilyen ügyekben is, de ez tanács, nem engedély...25/F