Mit tennél, ha kiderülne, hogy valójában az anyósod erőszakolta ki a lánykérést? Egyáltalán akarnád tudni?

Nem rólam van szó, de a családomon belül történt az eset.

Unokatesóm (fiú) már régóta, több, mint 4 éve együtt van a barátnőjével, de soha nem akart megnősülni, a házasságot mondhatni semmibe sem tartja, szerinte az csak egy darab papír, és nem az fog összekötni két embert (illetve ha mégis, akkor az már régen rossz), tehát mondhatjuk, hogy nem éppen az a nősülős fajta. :) Természetesen soha nem is rejtette véka alá a véleményét, sosem hitegette a barátnőjét, hanem kezdettől fogva felvállalta, hogy ő bizony nem házasságpárti és egyáltalán nem akar esküvőt.

Ezzel szemben a barátnője az a tipikus, romantikus alkatú leányzó, aki mindig is nagy lakodalomról, meg hófehér habos-babos ruháról álmodozott. Annak ellenére volt együtt unokatesómmal, hogy tudta, mi a véleménye a házasságról és nem is erőltette igazán, de néha azért sóhajtozott nagyokat a családi összejöveteleken, hogy "neki az minden vágya, hogy egyszer az oltár elé állhasson" meg hogy "ő nem szeretne semmi mást, csak hogy egyszer ő is menyasszony lehessen", stb.

Na már most, unokatesóm anyja viszonylag konzervatív típus, és ami azt illeti, soha nem is békült ki igazán az unokatesóm hozzáállásával, rendszeresen nyaggatta, rágta a fülét miatta, hogy azért csak jó volna megesküdniük, arról nem is beszélve, hogy az ilyen családi összejöveteleken, amikor a leányzó bánatosan sóhajtozott az eljegyzésről és az esküvőről, akkor nagynéném rendesen mindig úgy megsajnálta szegényt, hogy onnantól csak még erőszakosabban mondta a magáét: "Kisfiam, azért csak illene elvenned ezt a kisleányt".

Így aztán a 4. évfordulójuk közeledtével, ahogy a csajszi egyre jobban elszontyolodott, hogy belőle bizony soha nem lesz már menyasszony, a nagynéném úgy lett egyre erőszakosabb és erőszakosabb, mígnem az évforduló előtti napon szó szerint ráparancsolt az unokatesómra, hogy vagy azonnal kocsiba ül és eltakarodik gyűrűt venni, vagy kő kövön nem marad és cudar világ lesz. Jó alaposan kiosztotta unokatesómat, hogy most már aztán elég ebből a hülyeségből, hogy nem lesz esküvőjük, hát mi az, hogy nem akarja elvenni ezt a szegény kislányt, a kutyaúristenit, azonnal irány gyűrűt venni! Odáig jutottak, hogy a nagynéném végül maga is elment az ékszerboltba (természetesen az ellenkező unokatesómmal együtt), fogta magát és szépen kiválasztotta a jegygyűrűt, majd meg is vette, és belenyomta az unokatesóm kezébe, hogy akkor ezzel másnap, az évfordulójuk napján tessék szépen megkérni a csajszit.

A lány persze minderről semmit nem tudott, a mai napig nem is tudja.

Az évfordulójuk napján unokatesóm megkérte a kezét, nagyjából olyan lelkesedéssel, mintha a fogát húznák, de a csaj ebből mit se észlelt, annyira boldog volt, hogy végül mégis megkérték a kezét (mindazok ellenére, hogy 4 évig más se hallott szegény, mint hogy belőle úgysem lesz soha menyasszony), még sírt is örömében, annyira boldog volt, szó szerint kell érteni, hogy teljesen oda meg vissza volt az örömtől. A lány részéről persze azóta is nagy a boldogság, viszony szegény a mai napig azt hiszi, hogy unokatesóm magától, saját elhatározásából kérte meg a kezét a 4. évfordulójukon, és nem sejti, hogy valójában a leendő anyósa erőszakolta ki ezt az egészet.

Unokatesómon, rajtam és anyóson kívül nem tudja senki.

Én személy szerint nem tartom ezt fairnek a lánnyal szemben, mert oké, hogy most ezzel a gyűrűvel be lesz fogva a szája egy ideig, de hamarosan jön a következő téma: az esküvő. Unokatesóm a mai napig tartja magát ahhoz, hogy nem akar nősülni és ezen az se változtat, hogy adott egy gyűrűt a lányzónak.

Kérdés, hogy elmondjam-e a lánynak, hogy valójában mi történt? Vagy hagyjam rájuk? Nem akarok csalódást okozni neki, de szerintem ez már jól úgyse sülhet el, így vagy úgy de mindenképpen csalódni fog szegény... ha nem lesz esküvőjük és a gyűrűvel csak elhúzták az orra előtt a mézes madzagot, akkor azért, ha meg esetleg anyós valahogy kierőszakolná az esküvőt is, akkor meg azért, mert nem hiszem, hogy sokáig boldogan élnek majd így, míg meg nem halnak...

Mit tegyek? A lelkiismeretem nem hagy nyugodni! Ti elmondanátok ezt a lánynak vagy sem?

Ha ti lennétek a lány helyében, akarnátok tudni? Őszintén!

Előre is köszönöm a válaszokat!