Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Meddig várjak az eljegyzésre/b...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meddig várjak az eljegyzésre/babára?

Figyelt kérdés
Én (28/L) és a párom (35) már lassan 5 éve ismerjük és szeretjük (?) egymást, négy éve együtt is élünk. Bennem már kb. másfél éve beindult az a bizonyos biológiai óra. Tudni kell, hogy nem lételemem a házasság, az erre szánt összeget inkább a babakelengyére költeném, mint egy lagzira. Viszont nagyon örülnék egy jelképes eljegyzésnek. De főleg a gyermekáldásnak. Párszor már beszélgettünk erről, ő egyáltalán nem házasságpárti (nem is baj), viszont a gyerekvállalásra az volt a válasza(i): Még nem érzem úgy, hogy készen állok erre/Még túl korai/Majd ha anyagilag stabilabb lábakon állunk/Majd ha jobbra fordul a kapcsolatunk/Illetve ezen mondatok kombinációi. Szeret-e egyáltalán? Lehet nem tőlem akar gyereket? Ezt is feltettem neki. A válasz hogy szeret, de még nem áll készen. Ugyanakkor eljegyezni sem hajlandó.( nem, nem gyémántra vágyom). Adjak neki ultimátumot? Vagy simán hagyjam el? De szeretem. És Vele akarok családot alapítani. Csak ő velem (még)nem... Meddig várjak?

2015. okt. 15. 19:22
1 2 3
 1/22 Költőnő? ***** válasza:
90%
ha 35 évesen nem áll késen rá, sztem kb sose fog. Olyan nincs, h minden tökéletes és 5 év sem olyan kevés, hogy ne tudná mire számíthat tőled, a kapcsolatotoktól.
2015. okt. 15. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 Költőnő? ***** válasza:
95%
*készen
2015. okt. 15. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
100%

Férfi vagyok, de valahogy együtt tudok veled érezni. Te már családot szeretnél, de ő csak halogatja a dolgot. Neked kell tudnod, hogy ezt leszámítva mennyire erős a kapcsolatotok, a családalapításnál mennyire ragaszkodsz hozzá.

Ha nem azonosak az igényeitek, talán ideje lenne már szembesülnötök ezzel. Nem lesztek fiatalabbak.

2015. okt. 15. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
100%
Ő nem akar gyereket.
2015. okt. 15. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 A kérdező kommentje:

Költőnő: Én csak remélem hogy tudja mire számíthat. Hozzáteszem, anyagilag tényleg nem a legjobban állunk, mármint mihez képest. Szerintem ennyi erővel az ember soha nem vállaljon gyereket, mert soha nem lesz meg a kellő anyagi háttér.. hacsak nem nyerünk a lottón :)

2. (3.) válaszoló: Én erősnek érzem a kapcsolatunkat, az már más hogy ő hogy érzi. Ezek szerint nem valami fényesen áll a dolog :( .

2015. okt. 15. 20:28
 6/22 anonim ***** válasza:
83%

Szerintem egyáltalán nem akar gyereket. Nem arról van szó, hogy tőled nem akar, hanem valószínűleg abszolút nem akar.

Hozzá hasonló korú vagyok, én sem akarok, de én legalább nem hitegetek másokat.

Egyébként 28 évesen még nem ketyeg olyan vészesen az a biológiai óra, hogy probléma lenne, ha vártok még néhány évet, de ha valaki 35 évesen még nem érzi magát elég érettnek a gyerekvállalásra, vagy nem áll készen rá lelkileg, akkor nem tudom, mikor fog rá készen állni.

Őszintén nem vagyok benne biztos, hogy érdemes rá várnod.

2015. okt. 15. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 A kérdező kommentje:
Hozzáteszem, hogy az a mondat hogy "Majd ha jobbra fordul a kapcsolatunk", az azt jelenti, hogy mostanában sokszor összekapunk ezen a témán, mert nem ad egyértelmű és kielégítő választ, bennem meg ugye dolgoznak a hormonok, és hát tudjuk hogy milyen egy nő, ha kétségek között hagyják (őrlődni). Hiába mondom neki, hogy ez nekem válasznak nem elég hogy "Nem állsz rá készen". És akkor mi a garancia hogy valaha is készen fog állni? Erre csak pislogott :( Tényleg nagyon kétségbe vagyok esve mert nagyon szeretem. Nem tudom, hogy meg tudnék-e válni tőle :( Mondtam neki hogy ne játsszon velem, ha tudja hogy nem akar tőlem gyereket, inkább mondja ki a kapcsolatunk végét,hagyja hogy találjak olyan párt, akivel családot alapíthatok, de ne hitegessen.. Erre csak megint az volt a válasz hogy akar gyereket, csak nem most. Sakk-matt. Talán képes lennék lemondani a gyerekről, csak nem tudom akarok e lemondani egy csodáról, még ha nem is vele élem majd át.
2015. okt. 15. 20:36
 8/22 Költőnő? ***** válasza:
81%
hát éppen te 30 felett is szülhetsz de neki 35 évesen már akkor is tudnia kéne mit mikor akar és hogyan.
2015. okt. 15. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
100%
Körülbelüli időpontot sem ad? (pl. 2-3 éven belül) Megbeszélhettek egy időpontot, neked kell eldöntened, hogy emddig vagy hajlandó várni, ez mindenkinél más. Az biztos, hogy én nem szívesen vállaltam volna úgy, ha a férjem még nem akar, mert a gyereknevelést is közösen képzelem el. Az esküvő egyébként kéttanúsan, hivatali időben ingyen van.
2015. okt. 16. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
36%
Nyugtasd meg, hogy az ő élete nem nagyon fog változni. Úgyis te hordod ki a gyereket, te leszel, aki nem ehetsz-ihatsz akármit, nem bulizhatsz, te fogsz szenvedni a terhesség nehézségeitől, te fogsz éjjel 50-szer felkelni a gyerekhez. Ha beteg lesz, leginkább te fogsz érte aggódni. Neki annyi a dolga, hogy elmegy dolgozni, és aztán vagy hazamegy, vagy beül sörözni a haverokkal. Sajnos kevés az olyan férfi, aki nem sz@rik bele a családjába, és még segít is a feleségének. Szóval nem tudom, mit van ettől az egésztől berezelve, mikor kb. egy férfi akármikor kiléphet az egészből, ha nem tetszik neki a rendszer. De egy nő nem. Neked van több veszítenivalód. Természetesen ez mind nem jellemző akkor, ha az ember olyan párt talált, aki a végletekig mellette áll mindenben. Csak sajnos ez nem túl sűrűn fordul elő.
2015. okt. 16. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!