A barátom eljegyzett, ezt hogy mondjuk el viccesen a szülőknek?

Miért menne tönkre a kapcsolatunk, ha lenne valami komolyabb baj? Itt az egyetlen probléma, hogy hajléktalanok lennénk, de legalább együtt :D Hja és ha bármi baj lenne a szüleim kapcsolatában, anya és apa bármikor mehetne a saját szüleihez lakni, jó a kapcsolatuk és én sem akarom azt, hogy megromoljon, hiszen a szüleim. Ők akkor is ott lesznek, ha válok, lesz hol laknom 30-40 évesen gyerekkel is! Nem értem, akkor a szüleim is gyerekek lennének? :O

Már háromszor leírtam, hogy akarunk házasodni, csak majd diploma után, ha összeszedtük rá a pénzt :) Az eljegyzés mostanra esett, én nagyon örültem neki, elmondhatatlanul boldog voltam :) A szüleimnek mindig is kifogom kérni a véleményét olyan dolgokban, amik úgy érzem, szükségesek. Hiszen ez nálunk és a barátaim szüleinél is így ment. Meg akiket ismerek, vagy valakinek nyilván ridegebb a viszonyuk vagy nem is tartják a kapcsolatot. Én fogok róluk gondoskodni, ha öregek lesznek és nem fogom őket magukra hagyni, ahogy az én és mások sem teszik. Viszont szeretnék már külön életet az én kis világomban, ahol már nem kell hallgatnom, hogy ez és ez rossz, hiába nem érdekel egy-két dologgal kapcsolatban az ellenséges modoruk, meghallgatom őket! Ez így a normális, hogy a szülő és gyerek segítik egymást, amíg csak tudják. Ha költözésre kerül sor, azt is megoldjuk. Ez nem gyerekesség, hanem felelősségtudat :) Viszont akárhogy fogják az eljegyzést ellenezni, nyilván Ők ebbe nem szólhatnak bele, csak elmondhatják a véleményüket. Ettől nem lesz semmi negatív dolog, csak egy ideig bennem rossz érzés, hogy a szüleim elfogadják majd az állapotot. Nektek nem fontos, hogy a szüleitek hogy állnak a döntéseitekhez? A szüleim mindig kikérik a szülők véleményét, ha úgy döntenek, ha nem, az Ő döntésük, attól mást is meglehet hallgatni! Az ismerőseink és a baráti körben is vannak ilyen jó szülő-gyerek viszony, viszont vannak eléggé rossz példák is, ott van, hogy a gyerek volt a hibás, de volt, hogy a szülő. Én már nagyon szeretnék kitörni ebből, hogy haza-haza járkáljunk, levelezősök legyünk... alig várom, hogy legyen másik munkahelyünk, legyen papír a kézben és építhessük a saját kis világunkat :)

A szüleim és a nagyszüleim sem nőttek még fel ezek szerint :D

A pénz az akadály, nem a tudás és az akarat... :)

Ha ismernétek, nem mondanátok, hogy gyerekes vagyok :) Ezt csak azért gondoljátok, mert hazajárok a pénz miatt a szülőkhöz és nem azért, mert akarok ott lenni napokig, hanem mert muszáj, rá vagyunk szorulva és később lesz megoldás rá. Ez egy olyan téma, amit gyerekesnek lehet vélni, hiszen Nektek csak annyi jön le belőle, hogy "jajj a kicsi lányt eljegyezték és izgul mit mondd rá anyuci". :) Pedig higgyétek el, nem ez teszi ki életem legnagyobb részét és nem szaladok haza aludni, hogy de jó, ott aludhatok. Egy éve lakunk együtt, nekünk is ki van már alakítva a saját kis szokásunk, az életünk és a szüleim házában tiszteletben kell tartani az övékét nyilván és emiatt is korlátolva érzem magam, hiszen ennyi idősen azért már vannak saját igény, van saját elképzelés, szándék, de ott nem lehet megtenni, mert ütközik. Van önállósodásra való hajlam. És elítélem az olyan pasikat, akik 25-30 évesen is anyucikánál laknak, mert kiszolgálják őket és minek fizessenek többet egyedül albérletre, így olcsóbban kijönnek. Na ezekből soha nem lesz önálló ember :)