Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Más is mondta, hogy nem akar...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Más is mondta, hogy nem akar esküvőt, de aztán meggondolta magát?

Figyelt kérdés

Nem indult egyszerűen a kapcsolatunk, tipikusan az a férfi volt, akit úgy lehetett megfogni, ha szabadon engeded. Ez annyira bejött, hogy már 5 éve tökéletes a kapcsolatunk, teljesen egy hullámhosszon vagyunk, együtt is élünk már 2 éve.


Az elején persze muszáj volt taktikázni, bármennyire is csúnyán hangzik, így persze gyakran mondtam, hogy nem akarok esküvőt, és ez akkor végül is igaz volt, nem bíztam benne annyira, hogy hozzámenjek. Ezt persze ő örömmel vette, mert idáig az összes barátnője be akarta kötni a fejét és egyenesen menekült mindenkitől.


Aztán úgy egy-két éve érzem, hogy jó lenne kicsit előrelépni, s ezt a témát szerencsére mindig ő hozza fel. Már volt, hogy levette a gyűrűmet és láttam, hogy próbálgatta, melyik ujjára jó, és múltkor még azt is mondta, hogy gyűrűt akar nekem venni, úgyhogy nem titkolózik. Viszont azt is mondta, hogy "bár megbeszéltük, hogy nem akarunk esküvőt..." Én azonban egyre jobban azt érzem, hogy már akarok. Csak kettesben, két tanúval, utána meg eltűzni valahova messze, de ez nagyon jó lenne :)


A gondom igazából az, hogy ő nagyon teszetosza, minden lépésre kb. 100 évet várunk. Viszont lassan babát szeretnénk, és nem akarom, hogy pocakosan, "vészházasságot" "kelljen" kötni.

Plusz bár bejött ez a kicsit távolságtartó magatartás az elején (ez azóta már a múlté), most szerintem ott tartunk, hogy ő talán akár esküvőt, de azt hiszi, hogy én nem. Amikor közölte, hogy "gyűrűt adna nekem, de esküvőt nem akarunk", annyira lefagytam, hogy nem bírtam mondani, hogy én szívesen hozzámennék. Úgyhogy ezzel megint megerősíthettem ezt a gondolatát...


Viszont olyan gáz azt mondani egy férfinek, hogy mégis inkább vegyél feleségül :D Főleg neki :)


Volt valaki így? Szerintetek bátorítsam, ha felhozza a gyűrű-témát, és majd ha megvolt az eljegyzés, akkor mondjam neki, hogy én az esküvőben is benne vagyok? Én 25 vagyok, ő 34.


2014. ápr. 4. 10:47
 1/10 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy "eltaktikáztad" magad? Ha megbízol benne, kénytelen leszel a házasság intézményét hanyagolni (legalábbis egy darabig), különben az ellenállását fogod növelni.
2014. ápr. 4. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Mondd meg neki nyugodtan, hogy szívesen hozzámennél. Legföljebb azt mondja, hogy ő nem szeretne házasságot - na és akkor? (Nem úgy tűnt az írásodból, hogy mindenáron esküvőt akarsz.)

Amúgy sógorom volt így, a húgom 8 évet várta, hogy elvegye, de sose akarta. Aztán egyik pillanatról a másikra meggondolta magát, és csaptak egy kis lagzit. Van ilyen is.

2014. ápr. 4. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:

Megeshet, hogy meggondolta magát. Ha ilyesmiről beszél, bátorítsd, de vigyázz, átt ne ess a ló túloldalára, hogy úgy érezze, erőlteted. Mosolyogj, helyeselj, tűnj egyetértőnek és boldognak (nyilván az is leszel). Ha feljön, hogy csak eljegyzést szeretne, vagy te nem akarsz házasodni, csak úgy félkomolyan bökd oda, hogy nem bánnád, ha elvenne is, vagy ilyesmi. Aztán ha úgy fordul a dolog, hogy a gyűrű már megvan, vagy ha úgy alakul a szitu, megbeszélhetitek komolyan a terveitek, hogy képzelitek a közös életeteket, és ebbe bele lehet majd fonni a gyerek témát, és akkor mondd meg, hogy bár nem akartál házasodni, de ha ő is úgy akarja, jó lenne, és különben is házasságba szívesebben szülnél gyereket.

:)

2014. ápr. 4. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Na igen, a megmondásra lett volna alkalom, csak amikor álltunk a kirakatnál és közölte, hogy gyűrűt akar nekem venni, úgy lesokkolt, hogy kb. azt se tudtam megmondani, melyik tetszik :D
2014. ápr. 4. 11:12
 5/10 A kérdező kommentje:

Első, nem értek veled egyet, talán félreértetted az írásomat :)

Azt írtam, hogy ő jön fel ezzel a témával, ő akar eljegyezni, én sosem kényszerítettem ilyesmire. Sőt, nagyon eszembe se jutott, csak mióta pedzegeti az eljegyzést, megfordult bennem a gondolat, hogy az esküvő is jó lenne, csak attól tartok, ő még mindig azt hiszi, hogy nem mennék hozzá. Bár talán a kapcsolatunk van annyira jó, és ismer annyira, hogy vele akarom leélni az életem :)


Második! Pont ezt nem akarom, elállni is kijelenteni, hogy "hozzád akarok menni". Ha ezt mondanám, nem hiszem, hogy ellenkezne, sőt, úgy veszem észre, hogy mindenáron boldoggá akar tenni. De ezzel szerintem elveszti a romantikáját az egész :(

Nem gondolom, hogy előjönnének a régi félelmei, de nem kockáztatnék, elég rossz tapasztalatai voltak a korábbi kapcsolataiban. (Magukhoz akarták láncolni, amikor szerelmes volt, többször megcsalták stb. Igazából én mutattam meg neki, milyen is lehet egy normális kapcsolat <3)

2014. ápr. 4. 11:16
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

most szerintem ott tartunk, hogy ő talán akár esküvőt, de azt hiszi, hogy én nem

- Szerintem

- talán

- azt hiszi

beszélgettek egyáltalán? kommunikáció nulla!

2014. ápr. 4. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Kérdező, azért a pasi nem lát a fejedbe, nem gondolatolvasó:) legalább valamilyen utalást tehetnél, vagy nézegess a gépeden esküvővel kapcsolatos dolgokat, és hagyd, hogy "véletlenül" meglássa.
2014. ápr. 4. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
6-os! Ne egy kiragadott mondat alapján ítéld meg a kapcsolatunkhat, ha már mindenképpen muszáj. Korábban voltak jelek arra, hogy el akar jegyezni, de mivel anno abban maradtu
2014. ápr. 4. 16:24
 9/10 A kérdező kommentje:
Nk, h nem akarunk esküvőt, nem vettem komolyan őket. A konkrét kijelentése tegnap előtt volt, úgyhogy még nekem is friss.
2014. ápr. 4. 16:26
 10/10 A kérdező kommentje:

Úgyhogy a kérdésedre a válasz, igen, beszélgetünk, ráadásul nagyon sokat! Csak aktuálisan úgy érzem, részéről már az eljegyzés is igen nagy lépés, és nem akarom "lerohanni" az esküvővel.

Mint írtam, én szívesen várok, de jó lenne, ha a baba a közös nevünket viselné, nem csak az övét.

A többieknek köszi a tippeket, ha még egyszer felhozza a témát, vagy nem csak szóban kéri meg a kezem, elmondom neki, hogy a felesége is szívesen lennék :)

2014. ápr. 4. 16:31

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!