Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hová fajult a világ, hogy a nők kihisztizik az eljegyzést?
Nőként én is nagyon vártam az első igazi eljegyzésre. De soha nem hisztiztem miatta, amikor az akkori barátom célozgatva kérdezgette, hogy egyébként lennék e a menyasszonya, mondtam, hogy igen, büszkén viselném a gyűrűt.
Most meg azt látom, hogy a nők ki vannak akadva, ha 1-1,5 év után nem akarja őket feleségül venni a barátjuk.
én így jártam.
kisírta, hogy elvegyem, de meggondoltam magam a lánykérés előtt, és inkább külön folytatjuk.
olyan ez a lányoknak, mint valami fontos esemény, eddig csak pár papír elintézése, semmi nem fog változni utána sem.
Hát a normálisabbak nem hisztiznek emiatt... maximum ha már pl 7 éve együtt vannak és csak annyit kap a nő hogy "persze drágám, majd majd". De akkor sem hisztizni kell hanem ultimátumot adni.
Van egy ismerősöm, ő elvette a barátnőjét mert a csaj már 1 év után erőltette a dolgot. De közben nem is ismerték egymás szüleit sem, volt ám ebből botrány. Megvettek egy lakást hitelre 12 millióért, nem is laknak már együtt, a csaj maximálisan lesz_rja a férjét, 3 hónappal az esküvő után már válni akartak. Utána a csaj előállt azzal hogy ő gyereket akar... Úgy hogy nem is lakik együtt a férjével, de az meg pénzeli... Mondjuk a srác sem normális teljesen ha hagyja ezt a "feleségének".
Szerintem sehova nem fajult a világ, hanem régen ez úgy nézett ki, hogy a férfiak 20 évesen elmentek leányt kérni és kész. Házasság nélkül nem volt meleg étel, meg szex sem, így volt motiváció azt hiszem.
Most meg felelősség és elkötelezettség nélkül lébecolunk a világban, és van akinek ez tetszik, van akinek nem. Hát Istenem. Az, hogy hogyan adja ezt elő, az már már kérdés.
De az ok okozati összefüggések nélkül ezt nem lehet megítélni.
azárt hisztiznek, mert vannak akiket tényleg minden előzmény nélkül megkérnek:
nem laknak együtt
nem is járnak csak 1 éve (se)
Egyik bnőmet pont most kérték meg így, pedig én a párommal 3× annyi ideje vagyok, ilyenkor azért rosszul esik, hogy talán én nem érdemlem meg? De tudom, hogy amig nem lakunk együtt, nem lesz eljegyzés, eszem tudja is, de ilyenkor...
Néhány nő ki van akadva vagy mindenki? Nem tudom, az én környezetemben nincs ilyen. A gyakorin feltett kérdéseket veszed alapul?
Amúgy szerintem régen is volt ilyen és most is van.
Szóval nem hiszem, hogy a világ fajult el ezen a téren.
# 4/6
És ez miért a férfi hibája. A nőösszekölzötik vele, főz mosrá, gyereket szül neki az ő döntése, senki nem kényszeriti rá.
Nem értem így a kérdést, hogy "hova fajult a világ?"
Mert régebben méginkább elterjedt volt, hogy bizonyos idő után már illendő volt eljegyezni a nőt.
Amúgy én sem látom értelmét az eljegyzés kihisztizésének, tudni kell egymás jövőképét és ha nagyon nem egyezik (pl. egyik félnek nagyon fontos a házasság, a másik meg a világért sem házasodna), mindenki menjen tovább a maga útján és keressen neki megfelelő párt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!