Elszúrtuk az eljegyzésünket?

Mi megbeszéltük, hogy ideje gyűrűt venni. Mivel az eljegyzés megszervezése a lányos ház dolga, megkérdeztem a páromat, akar e nagy eljegyzést, meg hogy kit akar meghívni. Azt mondta, egyáltalán nem akar semmi felhajtást. Így a gyűrűkkel együtt vettünk egy üveg pezsgőt, és éjjel, csendes magányunkban megittuk a pezsit, felhúztuk a gyűrűt és örültünk egymásnak. Másnap vettünk 1 üveg piát és anyuéknak is bejelnettük a dolgot. Ők koccintottak velünk és gratuláltak. Ennek több mint 10 éve, de még nem reklamáltak hogy nem hívtuk át őket pezsgőzni ;)

Utána mikor hazautaztunk a páromék szüleihez, ott is vettünk 1 üveg pezsgőt és nekik is bejelentettük a dolgot. Na mondjuk ők meglepődtek, de simán elfogadták a döntésünket. Nővéremnek szép családi eljegyzése volt, szülőkkel, nagyszülőkkel. Nekem meg szép csendes, édes kettesben. Neked meg olyan, amilyet tiszerettetek volna. Ha anyukád ezt sérelmezi, akkor az az ő baja. Sokan nem is csinálnak eljegyzést, csak megszervezik az esküvőt és kész.

Amúgy meg nem értem anyukád azon válaszát, hogy könnyű volt így igen mondani apukádnak a lánykérésre. Mégis mit szeretett volna???? Hogy apukád az asztalt ráborítsa a vőlegény-jelőltre és ordítva kizavarja a házból, mondván: Nem adom a lányom????

Persze hogy könnyen mondott igent, hiszen akkor is ezt tette volna, ha a párod a te megkérdezésed előtt kéri meg a kezedet a szülőktől. Vagy nem?

Elmesélek valamit.

Van nekem egy feleségem. Egy kis kávéházban kértem meg a kezét. Napokig röpködött, fülig ért a szája, boldog volt. Aztán elmondta anyukájának, aki tényleg kedves, aranyos és nagyon szeret minket, de az első reakciója az volt, hogy miből hogyan fogunk élni meg stb. És ezzel le is vágta a kis madaram szárnyait. Egy évre rá megtartottuk az esküvőt és ha nem is könnyű, de minden OK.

Ahogy már oly sokan megmondták előttem, nem az a lényeg, hogy a szüleid mit gondolnak, meg hogy mit ír elő az etikett. Én meg is őrültem volna, ha a szüleim beleegyezését kellett volna kérnem az eljegyzésemhez! Szabad, felelősségteljes, felnőtt nő vagyok, nehogy már a szüleimnek kelljen eldöntenie, hogy ki lehet a férjem és ki nem... Mi az együtt járásunk második hetében eljegyeztük egymást, eleinte csak szóban, aztán kaptam gyűrűt is (amit a nyakamban hordok medálként). Két év után most szeptemberben lesz az esküvő, és nagyon nem érdekel, ki mit szól hozzá. A hagyományokról meg annyit, hogy fekete lesz a ruhám, és gyűrűhúzás helyett rúnamedál-nyakbaakasztás lesz. Nézett nagyon az anyakönyvvezető, mikor ezt elmondtuk...

A lényeg, hogy szerintem egy kicsit túlgörcsöltétek a dolgot. Nem kell mindenki igényének megfelelni, a lényeg, hogy ti magatok boldogok legyetek! Ne hagyjátok, hogy a szülők belerondítsanak az életetekbe! :)

Dehogy rontottátok el!

Nálunk is hasonlóan volt: a párom megkérte a kezem, szóltunk a szülőknek, megbeszéltünk egy vacsorát, ettünk, ittunk és megünnepeltek bennünket. Annyi volt még, hogy kaptam virágot a vőlegényem szüleitől, mert állítólag így szokás. Az én szüleim szerencsére nem háborogtak semmi miatt, örültek nekünk. Igaz, hogy sok választási lehetőségük nem volt, mert fél év próbálkozás után végre sikerült összehozni az unokát, szóval mi már a baba bejelentése után döntöttünk úgy, hogy mégse élettársi kapcsolatba jöjjön a baba, hanem kerek családba.

A formalitásokhoz még annyit hozzátennék, hogy nekünk az esküvői vacsi sem lesz sokkal nagyobb az eljegyzésitől, mert akkor már hét hónapos terhesen fogok begurulni, templomit így most nem is tartunk, csak önkormányzatit. És ha jövőre lesz erőnk, pénzünk és érezzük fontosságát, akkor összeházasodunk templomban is és nagy murit csapunk, meg egyben már a babát is megkeresztelhetnénk. Hát igen, mi mindent fordítva csinálunk és még sem érzem azt, hogy bármit elrontottam volna. :-)

Szóval egy percig se gondolkozz ezen!

Hű, ezt a kérdést mintha csak én írtam volna 8 évvel ezelőtt! Hajszálra pontosan így történt minden, csak nálunk a párom szülei sértődtek meg jobban! De az enyémek se voltak semmik!

Azóta persze már megenyhültek mindannyian.