Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy napja ismerem és el akar jegyezni, mit tegyek?
Válaszként elmesélem az én történetemet, hogy nem minden pasi szélhámos aki rögtön érzi amit érezni kell.
Külföldön dolgozom, tavaly decemberben új kolléga érkezett. Helyes volt,de semmibe nem szerettem volna belebonyolódni. 3!!! nap után odajött hozzám, hogy nagyon tetszem neki, amit én kedvesen hárítottam. 1 hét után odajött hozzám, hogy ő tudja én vagyok az igazi és honnan vegye meg a gyűrűt az ő hazájából vagy abból az országból ahol dolgoztunk. Gondoltam magamban ez a pasi lökött, de azért mindig bizseregtem ha a közelemben volt. 1 hónapig szinte rágógumi volt a fenekemen, udvarolt de ugyanakkor szinte lelki társammá vált. December 31-én jöttünk össze, rögtön össze is költöztünk, február 9-én pedig gyémántgyűrűvel az ócean közepén lévő korallszigeten kérte meg a kezem. Esküvőt ugyan csak jövőre tervezünk, de a saját példámból okulva én hiszek a szerelem első látásrában és hogy ha az igazi áll veled szemben akkor az érzed.. vagyis a szív nem hazudik....
Tudom, hogy nagy batorsagra vall, de tudod a mondas, aki nem mer az nem is nyer.
Ugy vagyok vele, hogy nem az ido hatarozza meg egy kapcsolat milyenseget. Unokatesomat 11 ev utan vagta at a volegenye, majd a szakitas utani elso baratjahoz hozzament 3 honap utan. Ma mar hazasok egy tunderi kislannyal. Persze nalam is benne van a pakliban, hogy vmi rosszul sul el, de nem fogom az idore fogni.. :)
ez beteges. egy nő sem lehet ennyire kétségbeesett, hogy hozzámenjen egy vadidegenhez. majdhogynem az első szava ez volt hozzád, basszus! nem tudsz róla SEMMIT! az ég világon semmit.
mi tegyél? én kb csak kiröhögném és kész. mert egy dolgot tulajdonképpen már megtudtál róla: hogy nem komplett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!