Ti mit gondoltok? Férjhez menni nem akarok, de egy szép arany karikagyűrűt szeretnék jelképnek. Párom nem akar esküvőt, azt mondja nem a papír a fontos. Gyűrűt sem akart, de az én unszolásomra vettünk egy pár ezüst karikagyűrűt.

Ez nyomós érv, hogy ne szakítson.

Komolyan mondom.

Szerintem ez dontés kérdése, nem magatol ertetodo, hogy mindenkit ellátsz.

Én soha senkinek nem csinalnék meg semmit, magamra se csinalom meg, csak ha nagyon muszaj.:)

De hogy csak önellátó férfiak érdekelnek, az fix. Potanyai funkciokat nem vagyok hajlando ellátni, mert az nem párkapcsolat. Nekem a kedvesem szerelmi kapcsolatra kell.

Nézd, ez már kvázi házasság, gyerekkel, több év együttéléssel. Szóval azon már nem múlik, ha elmentek, és hivatalossá teszitek. Ez a gyerek érdeke is, hogy a szülei házasok legyenek, nem csak élettársak.

Aranygyűrűt vehetsz egyedül is, és hordhatod, mégha ő nem is hordja.

Szerintem is házasodjatok össze, mert ez így elég felemás helyzet lenne. Akkor is, ha csak neked van arany karikagyűrűd, de a párodnak nincs, akkor is, ha mindkettőtöknek lenne, de egy (új) ismerős elkezdene kérdezgetni mondjuk az esküvőtökről, hogy milyen volt, akkor lehet magyarázkodni.

Én legalábbis az egyértelmű, tiszta helyzeteknek vagyok a híve.

A megoldás a házassági szerződés lehet a ti esetetekben, és nincs bonyodalom, bármi is történjék.

Üdvözletem! Kicsit elkéstem a válasszal, de:

ezúttal is üzenem mindenkinek, aki azzal a kijelentéssel él, és e mögé rejtőzik, hogy "Nem a papír a fontos", hogy teljesen igaza van. Az eskü a fontos, a fogadalom, a kijelentés. S aki ezt az idézett mondatot a fülébe súgta, hazudott, és ő maga sem az igazságban él, ugyanis eme nyilvánvaló csúsztatást észre kellett volna vegye, vagy legalábbis jóérzéssel tartózkodnia kellene ettől a szellemiségtől. Hogy hol van ebben a csúsztatás? Az egyetemes, eredeti házasságkötés nem a papírról szól. Hogy a mai "házasságok" csak arról szólnak, mert úgy le vannak csupaszítva, és amúgyis válás a vége? A Te házasságod - meg az övé persze - nem kell hogy így végződjön. Az más emberek házassága. A házasság szent, s papír sem kell hozzá igazából. Tanú nem árt egyébként, aki lehet barát, de felebarát (nem ellenséges idegen) is. Az igazi házasság Isten előtt köttetik. Aki nem úgy köti, az csakugyan leginkább csak a papír miatt teszi. Az ne is kössön. Aki fél, vagy idegenkedik Istentől, bújkál előle, és így nem mer elé sem állni például házasságot kötni egy életre (ami a természetes lenne, és az egyetlen értelmes, járható út), attól az embertől óckodni kell.

Hogy Te immár mit tudsz csinálni élettársaddal? Semmit. Megváltoztatni nem tudod. Jó hatással azonban lehetsz rá. Szóval, tettel, szeretettel, nem erőszakkal. Kitartással, hittel az irányban is, hogy ki meri egyszer csak jelenteni a Szemedbe, Isten előtt és tanúk előtt is, ország-világ és mindenki előtt, akárha csak pórias, de tiszteletteljes öltözékben, és például egy szép erdőben, patak partján, a határban levő mező öreg fa tövében (tök mindegy, egy emlékezetes és szép helyszínen), egy szép napon, hogy elfogad, melletted akar maradni, és melletted is marad, összeköti veled életét. Akár ne is lássatok anyakönyvvezetőt, vagy papot. Nem kell. És aki húzza ezen a száját, hogy "csak" így vagytok házasok, meg hogy ez nem is házasság igazán, az nem érti a házasság lényegét, lelki-szellemi és ősidőktől fogva létező mivoltát. Annak esetleg meg lehet próbálni elmagyarázni szeretettel.

Isten áldjon titeket! :)

Hja, adalék: a franciáknál pár éve divatba jött a le"pax"-olás, hogy nem házasságot, hanem pax-ot kötnek a fiatalok. Igéje is van eme mozaikszónak már: Se PACSer (szö pákszé, PActe Civil de Solidarité), ami homokosok között is köttethetik. Ez amolyan hivatalosított élettársi viszony. No ez már tényleg csak a papírról szól. És itt már kijelenteniük sem kell semmit. A polgári esküvőknél még legalább az anyakönyvvezető előtt ki kellett pötyögni, hogy "igen". Most már az orrod alá nyomják a papírt, más fogalmazza meg, neked meg csak alá kell kanyarítanod a neved. Az ember szabad akarata is csorbul ezzel. Mert a szabad akarat egyik megnyilvánulása a kijelentés. S így csak annak lehet szabad akarata, akinek kijelentése van, és csak az jelent ki, akinek akarata van. A vágy és akarat más. Vágyom a másikra, hogy vele legyek, és akarok megküzdeni az életem belső, és az élet külső viharaival egyaránt, hogy együtt lehessek vele. Aki nem Isten előtt tesz kijelentést, azért imádkozni kell, mert gyenge, és a sötétség uralkodik az életén. Vagyis a világosság kevesebb benne, mint ami az Élethez kell.

Továbbá ha jól tudom a "Liberté, égalité, fraternité": szabadság, egyenlőség, testvériség nevében be vannak tiltva a vallási jelképek is, szóval nem viselhetsz keresztet sem a nyakadban. Bár nem is igazán baj. A keresztet a szívében kell viselje az ember, ha viselni akarja.

Az előbb bekopogott a lakótársam nagy "Ho--hoo-hooo!"-zás közepette. Körbenyomta a szakállát és szemöldökét borotvahabbal. Boldog Mikulást! :) Illetve Imulást. Mivel Imre.