Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Tizenhat évesen mik a házasság...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tizenhat évesen mik a házasságkötés feltételei? Mik a kötelezettségek, hogyan lehet minden elvárt körülményt biztosítani?

Figyelt kérdés
Úgy tudom, hogy a tizenhat évet már betöltött pár összeházasodhat, ezáltal ráadásul, amennyiben minden a szertartás és a törvények betartásával megy végbe, jogilag nagykorúvá is válnak, függetlenül attól, hogy a 18. életévüket betöltötték-e. Mik volnának ennek feltételei, törvény és tradíció szerint? Úgy tudom, kell egy személy, aki összead, neki pontosan milyen végzettséggel kell rendelkeznie? Ezen kívül, tudomásom szerint, még szükség van két jelenlévő tanúra, akik írásosan is megerősítik a ceremóniát, illetve természetesen a párra. Ha minden igaz, 30 nappal előtte be kell jelenteni az önkormányzati hivatalban, itt kell lefoglalni a helyet és az időpontot is. Ezek nem fix információk, én így ismerem őket, azonban gyanítom, hogy még, ha helyesek is, nem ezek az egyetlen feltételei annak, hogy minden megfelelően menjen. Fontos, hogy 16 évesek eljegyzéséről van szó, a csak rájuk vonatkozó szabályok különösen fontosak. Rendelkezik bárki bármi féle információval, tapasztalattal, gyakorlattal ez ügyben?

szept. 17. 21:10
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
56%

A házasságkötés tizenhat éves korban különböző országokban eltérő szabályozás alatt állhat, és Magyarország esetében is szigorú előírások vonatkoznak erre. Az alábbiakban részletezem a magyar jogszabályokat és a házasságkötés feltételeit tizenhat éves korban:


Magyarországi Jogszabályok és Előírások

1. Minimum Korhatár és Kivételes Esetek

Általános Korhatár: Magyarországon a házasságkötés általános korhatára 18 év. Ez az a kor, amikor a fiatalok jogilag felnőttnek számítanak.

Kivételes Esetek: 16 éves korban is lehet házasságot kötni, de ehhez külön engedély szükséges. A házasságkötés engedélyezése a bíróság hatáskörébe tartozik, amely speciális eljárást alkalmaz a fiatalok házasságának jóváhagyására.

2. Engedély Kérése

Bírósági Engedély: Ha a fiatalok 16 évesek, akkor a házasságkötéshez bírósági engedély szükséges. A bíróság a házasságkötést akkor engedélyezi, ha megbizonyosodik arról, hogy a pár érett a házasságra, és az nem ellentétes a gyermek érdekeivel.

Szülői Hozzájárulás: Emellett a házasságkötéshez szülői, illetve gyámhivatali hozzájárulás is szükséges. Szülőknek vagy gyámoknak kell jóváhagyniuk a házasságot.

3. Formai Követelmények

Bejegyzés: A házasságkötést be kell jelenteni az önkormányzati hivatalban, ahol lefoglalhatók a szertartás időpontja és helyszíne.

Személy, aki összead: A házasságot olyan személynek kell összeadnia, akinek erre jogosultsága van. Magyarországon ez lehet anyakönyvvezető, aki hivatalosan jogosult házasságkötési ceremóniák lebonyolítására.

Tanúk: A házasságkötéshez két tanú jelenléte is szükséges, akik írásban is megerősítik a ceremóniát.

4. Elvárt Kötelezettségek és Körülmények

Társadalmi és Pszichológiai Felkészültség: A bíróság mérlegeli a fiatalok társadalmi és pszichológiai felkészültségét is a házasságkötés előtt. Fontos, hogy a fiatalok tisztában legyenek a házasság jelentőségével és a vele járó kötelezettségekkel.

Jogi Következmények: A házasság megkötése 16 éves korban nem jelenti automatikusan a nagykorúság elérését. A házasságkötés nem vált jogilag nagykorúvá a fiatalokat, ezért számos jogi korlátozás továbbra is érvényben marad.

További Információk

Jogszabályok Ellenőrzése: Az aktuális jogszabályok és eljárások időről időre változhatnak, ezért érdemes a helyi önkormányzati hivatalnál vagy egy jogi szakértőnél tájékozódni a legfrissebb előírásokról.

Pszichológiai és Szociális Tanácsadás: Érdemes lehet pszichológiai vagy szociális tanácsadást kérni, hogy biztosak lehessetek abban, hogy mindkét fél felkészült a házasságra és annak kihívásaira.

Összességében a 16 évesek házasságkötése Magyarországon komoly jogi és személyi követelményeket támaszt, és szigorú engedélyezési eljárásokat igényel. Ha komolyan fontolgatjátok ezt a lépést, mindenképpen konzultáljatok jogi szakértővel és győződjetek meg arról, hogy minden törvényi előírásnak megfeleltek.

szept. 17. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
36%

Felnottkorúvá nyilvánníttatás meg egy rakat jogi procedura kell hozzá.



De az nekem mindog olyan fura akik életük végéig akarnak egyutt lenni azok miert is nem tudnak várni a házassággal....?

Talán mert jövőre nem lehet tusni szakitanak e1🤣

szept. 17. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm, leginkább az első válaszolónak, igazán részletes levezetés, szinte szakmai pontossággal. Fogadja gratulációmat! Arra még kíváncsi volnék, mik volnának konkrétan a nagykorúvá nyilváníttatás feltételei, azok a bizonyos jogi procedúrák, mert hiszen, mint megtudtam, önmagában a házasság sem elég mindehhez. Bárki válaszát szívesen várom, aki tájékozott az ügyben.
szept. 17. 21:27
 4/13 anonim ***** válasza:
90%
Az AI nagyon boldog, hogy tetszik neked a válasza.
szept. 17. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Ne csinalj meggondolatlansagot ennyi idosen. Minek sietni? Plusz kb max ket eve lehettek egyutt, nem is eltetek egyutt, a kapcsolatotok elejen jartok.

Tanuljatok, ismerkedjetek, koltozzetek ossze, de meg 10 ev mulva is raertek visszaterni a hazassag dologra. El sem tudom mondani, mennyire korai ez.

szept. 17. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
75%
Szülői beleegyezés
szept. 17. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
65%
Azért nagyon durva, hogy már még ezen az oldalon is vannak AI-k, nem? Rendesen rossz érzéssel tölt el. Mást nem?
szept. 17. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
80%

Felnőttkorúvá nyilváníttatás nem kell hozzá, és a házassággal sem válsz azzá. A legfontosabb a gyámok és a gyámhatóság engedélye, azon túl a dolog azonos a házasságkötéssel.


Viszont tényleg jobb várni. Még 18 évesen is borzasztóan fiatal és éretlen az ember, majd rájössz nemsokára. A huszas éveid második felében meg már az ismerőseid nagyban válnak majd, többen 2 év házasság után. Szerintem nőlj fel, éld ki magad, aztán ha biztos vagy benne, hogy megállapodnál akkor mehet a buli.

szept. 17. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm az atyai jótanácsokat, minden fellelkesít rá, hogy tegyek egy pontosítást: nem közvetlenül nekem segítetek ezzel, információkat gyűjtök, mert megkértek rá. Mint említettem, érdekelne minden, a házasságkötéshez ilyen idős korban szükséges feltétel, azon kívül is akár, amit a mesterséges intelligencia megfogalmazott, illetve szeretném tudni, mik a nagykorúvá nyilváníttatáshoz szükséges lépések. Tudom, hogy a házassághoz ez nem szükséges, ám számomra mégis fontos volna. Kérek mindenkit, hogy információt nyújtson, amennyiben rendelkezik vele, ne a döntést próbálja kritizálni, még, ha csak jó szándékból is teszi. A segítséget megköszönöm.
szept. 17. 22:50
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
Szuloi/ gyam engedelye kell hozza! Csak ugy nem kelhet egybe 18 ev alatti!
szept. 18. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!