Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Félreértettem a jeleket, még...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Félreértettem a jeleket, még nem akar megkérni/elvenni. Hogy tegyem túl magam rajta?

Figyelt kérdés
Hülyén érzem magam, mert én tényleg azt hittem, hogy meg fog kérni a barátom. 2 éve vagyunk együtt, van, akinek ez kevés, számomra ideális lenne ennyi idő után. Kb fél éve kezdte el napi szinten többször is elmondani, hogy nagyon szeretné már, hogy a felesége legyek, alig várja, hogy megkérje a kezem, meg még miért nem vagyunk házasok nem is érti. Nyáron ő hozta fel, hogy utazzunk el valahova, pedig nem egy nagy utazós típus. Azt hittem, hogy nyáron, vagy maximum az évfordulónkon, ami ősszel van fog megkérni. Eltelt a nyár, voltunk nyaralni, megvolt az évfordulónk is, amit egy étteremben ünnepeltünk és utána még ő szeretett volna sétálni, de semmi. Beszéltem vele erről, igazából két okot mondott, hogy miért nem akar még most házasodni. Az egyik az életkora, hogy ő még csak 26 éves, a másik, hogy nincs túl sok pénzünk, és a lánykérés is sokba kerül, mert ő meg szeretné adni a módját, tudja, hogy romantikus alkat vagyok (ez igaz), olyan gyűrűt szeretne venni, ami tartós, meg akkor már el is kell menni valahova, aztán az esküvő is több millió forint. Én ezeket átgondoltam és megmondtam neki, hogy igen, tényleg vágytam mesebeli lánykérésre, meg szép esküvőre, de nekem nem ez a fontos, nem baj, ha csak megbeszéljük, hogy összeházasodunk és megtartjuk szűk körben az esküvőt, arra van most is pénzünk. De igazából arra jutottunk, hogy nem most, hanem két év múlva lesz esküvő és előtte kb fél évvel lánykérés. Ezzel csak az a bajom, hogy teljesen beleéltem magam, hogy nemsokára megtörténik, helyszíneket néztem, tele van a keresési előzményem esküvős dolgokkal. Úgyhogy még ki is békülnék azzal, ha 2 év múlva lesz, de reményt keltett bennem és ezen nehéz túllépnem.
2023. nov. 13. 09:12
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
48%
Ne haragudj, de nőként sem értem, hogy miért olyan marha fontos ez, hogy folyton ezen kattogj. A párod valószínűleg azért mondogatta ilyen sűrűn, mert úgy érzi, te vagy élete párja és ezzel is erősíteni akarta benned azt, hogy veled képzeli el az életét. De az, hogy te folyamatosan ezen pörögj és még meg sem történt a lánykérés, de már mindent meg akarsz előre tervezni, számomra kicsit mániás. Minél jobban rágörcsölsz erre, a párod annál inkább ki fog hátrálni belőle. Élvezd a kapcsolatot, néha beszéljetek a céljaitokról, de ekkora dolgot csinálni ebből már beteges.
2023. nov. 13. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
71%

Szerintem még nem kész rá (a leírás alapján, habár ő ennek az ellenkezőjét állítja, ezt látom), úgyhogy el kell fogadnod, hogy ez még a jövő zenéje.


Ha érzed, hogy komolyan gondolja a lánykérést és az esküvőt, akkor nincs különösebb gond. Ezzel úgy érzem, kicsit hajszolod a barátodat, és lám, már dátuma is van a lánykérésnek. Ezt férfiként írom: Számomra rohadtul illúzióromboló lett volna, ha a feleségem tudja, hogy mikor fogom megkérni a kezét. Számomra pont az volt a lényeg, hogy ez meglepetés legyen.


Az #1-es jót ír egyébként. Nekem szimpatikus volt, hogy nem hajszol a feleségem, hogy kérjémámeg kérjémámeg. :D Sokkal természetesebben jött a döntés.


Kicsit lazábban, kevésbé görcsölve csináld ezt, mert meg fogod fojtani a barátodat a szereteteddel. Abból pedig minden lesz, csak boldog házasság nem.

2023. nov. 13. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
54%

Itt egyedül Te keltetted magadban a reményt a feleslegesen. Ezért nem a másik felet kellene hibásnak minősíteni, hanem Te gondoltad túl.


26 éves a srác, gondolom te fiatalabb vagy vele egyidős vagy, racionálisan teljesen felesleges 2 év után eljegyezni a másikat, főleg úgy, hogy anyagi lehetőségetek sem lenne egy szép, nagyszabású esküvőre és 2 év baromi kevés idő, jó esetben még tart a rózsaszín ködös időszak is.


Ezzel az eljegyzési frusztrációddal pedig tökéletes utat teremtesz azzal, hogy megfojtsd a másikat és a végén szakítson veled.


Ha ennyire rá vagy pörögve, annyit tudsz tenni, hogy már kezdj el most spórolni az esküvőre (főleg, hogy egy átlag esküvő is alsó hangon jelenleg 5 millió ft körül van)

2023. nov. 13. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
29%

Teljesen megértem a barátodat. Ha ezt mondogatja, akkor valóban veled tervez, viszont szeretné megadni a módját.

Én 20 év után jöttem össze a szerelmemmel, tervben is van az esküvő, de csak most sikerült elválnom, 8 hónapos terhesen (nem miatta hagytam ott az ext). Most gyorsan összeházasodhatnánk, szűk család, étterem, de őszintén szólva így nem akarom. Adjuk meg a modját, és várjunk 1-2-3 évet.


Ha ti is már együtt éltek, nem mindegy? Fiatalok vagytok még, gondolom a gyerek is ráér. A papír olyan sokat nem ad hozzá. Sőt! És tényleg ne erőltesd, mert nem csak az egész varázsát rontod el, de lehet egy idő után el is űzöd. Tudom, nekem is sokszor nehez megállni közel 40 éves fejjel, (még mindig ott van a tavasszal elkapott mennyasszonyi csokor az előszobában,) de muszáj. Nem szabad erőltetni.

2023. nov. 13. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
84%
Én sem vagyok az erőltetés híve, de.... Ez a "majd két év múlva" könnyen abba fog átfordulni, hogy két év múlva is megint az lesz, hogy "majd két év múlva". Hát te tudod, te ismered őt.
2023. nov. 13. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
79%

99% nem fog megkérni, csak mondott valamit, hogy hagyd békén, aztán kétév múlva majd megint kitalál valamit.


Egyébként ő is hlye volt, meg te is.

2023. nov. 15. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen megértem a barátodat. Ha ezt mondogatja, akkor valóban veled tervez, viszont szeretné megadni a módját. - vagy csak mondogatja, hogy a nő ne hisztizze ki a dolgot.


Barátnőméknél 14 éve "vele tervez a pasi" 🤣, ő meg olyan hlye, hogy be is kajálja.

2023. nov. 15. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
22%
Házasságpárti vagyok, de a vinnyogásod még nekem is sok volt, nemhogy egy 26 éves fiatal férfinek. Két éve sem voltatok együtt, de már helyszíneket nézegettél az esküvődre, ez nem kicsit beteg dolog. Az ilyen nőknek nem is az a fontos, hogy a szerelmük elvegye őket, hanem maga a "mesebeli lánykérés" meg a "szép esküvő".
2023. nov. 17. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
66%

De nem vinnyog a kerdezo, konyorogom, a faszi kezdte el napi szinten mondogatni tobbszor, hogy "alig varom, hogy a felesegrm legyen, nem is ertem, hogy miert nem vagyunk meg hazasok". Amikor meg a no is megkerdezi erre, hogy " valoban, miert nem? ", akkor meg o van ezeet rafeszulve? :D


Egyebkent meg 26 eves, nem 18,hogy tul fiatal legyen hozza. Az meg csak kifogas, hogy o meg akarja adni a modjat, ha 2 ev mulva hazasodna, akkor mar jovore meg kellene kernie a kerdezo kezet, hogy meg lehessen szervezni, nem fel evvel elotte.

De ez az adjuk meg a modjat is csak kifogas.

2023. nov. 20. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm 9, végre valaki megértett :D A normális válaszokat is köszönöm akkor is ha esetleg ott is kicsit félreértettetek.


Mondjuk ez elég fura, hogy beteg dolognak tartja valaki azt, hogy esküvő helyszíneket néztem. Barátnőkkel szoktunk pl gyűrűket is mutatni egymásnak, hogy ilyen tetszene, ezt amúgy szingliként is simán. Most ennyi erővel egy 15 éves ne nézzen utána az egyetemeknek, mert még csak 3 év múlva kell jelentkeznie, vagy egy gólya ne keressen rá a leendő szakmájával milyen állásokat kaphat, hiszen még nincs róla papírja évekig. Meg ne is nézzen olyan ember eladó lakásokat, akinek nincs pénze, ne mérje fel a terepet, mert akkor egy beteg állat :D Nekem már 16 évesen voltak ötleteim, hogy fogják hívni a gyerekeimet, pedig nagyon nem akartam tinimami lenni :D Miért lenne beteg megnézni a neten a helyszínek árajánlatait, főleg úgy, hogy nem 10 év múlva, hanem 1-2 év múlva esedékes az esküvő? Igen az árak változhatnak de nem annyival, hogy fölösleges legyen ránézni. Nem elmentem a helyszínekre a tudta nélkül és nem foglaltam le időpontokat basszus :D


Az meg szerintem egyáltalán nem rossz dolog, ha van egy körülbelüli dátuma egy eljegyzésnek vagy egy esküvőnek, az én baráti körömben is ezt csinálják, pl megbeszélték, hogy ha befejezik mindketten az egyetemet, akkor összeházasodnak. Nem napra pontosan beszélték meg, csak kötötték valamihez. Sőt kimondottan kell is szerintem erről beszélni, mert jó tudni, ki mikor szeretné. Vagy a nőnek várnia kell bármennyit, akkor is ha 10 év múlva tervezi a párja? Igen a férfi kezdeményez de nem csak ő dönt. Ha a nő nem mondhatja hogy figyelj szerintem már aktuális lenne, az elég nagy baj.


Meg mint említettem, a párom mondogatta minden egyes nap ezeket. Korábban ilyenre nem volt példa az exeimmel. Ha azt mondja nekem hogy miért nem vagyunk még házasok, akkor hadd ne én legyek már a gonosz kisírós beteg pi.csa, amiért rá merek kérdezni, hogy na tényleg, miért nem, hiszen én már készen állok rá :D


Amúgy amióta megbeszéltük a dolgot nem is hoztam fel, úgyhogy ennyit arról, hogy kihisztizem. Szerencsére az én párom nem ijedt meg attól, hogy elé mertem állni és beszélgetni kellett az esküvőről, lánykérésről. Meglátjuk, mennyire kifogás, amit mondott, tudja, hogy kb mennyi idővel az esküvő előtt szükséges megkérnie, innentől kezdve én csak várok nyugodtan, hiszen megtettem mindent, amit tudtam.

2023. nov. 23. 06:44
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!