Akit eljegyeztek, éreztétek már az elején hogy ő vele esélyes lesz a házasság?

A férjemmel éreztem már az első együtt töltött hónap után is. 1,5 év utàn házasodtunk össze. Egyébként 13 éve vagyunk együtt.

Előtte, még Az exemmel aki megkért, de végül 1 év után elhagytam, tudtam hogy nem fogok hozzámenni. És hogy miért mondtam igent? Mert hülye voltam, fiatal, és nem akartam megbántani sem, meg akkor és ott még jól éreztem magam vele, csak később romlott el a kapcsolat, és hát sajnos nem ez lett volna a jó út, hogy igent mondok. De utólag már nincs mit tenni.

Én, miután elszáll róluk a szerelmes köd, és megváltoznak, eddig csak azt éreztem, ha hozzá mennék, nyomorult egy sorsom lenne.

Ami be is igazolodott annyiban ahogy az utanam levőkkel bántak el.

Pl egyik veszekedeseknél dührohamos lesz alig birja kezelni az indulatait.

De erre az utánam levő nem hozzá megy? Meg gyereket szül?

Na persze válás, a gyereket is veri láthatásokon.

Meg sorolhatnám a többit is.

Vagy bnőm is nagyszerelmes volt egy paliba, aki amugy egy beképzelt f.sz, szakitottak is, de én azzal a pasival egy randira se álltam volna le. De bnőm meg végigszenvedett vele pár évet.

Vagy pl én nem mennék hozzá féltékeny betegekhez se. De másik bnőm hát miért ne gyereket is szült neki. A helyzet tarthatatlan lett, ott is válás. Beteg embertől mit várt?

Én azt látom mintha nem lenne ember vagy férfiismeretük a nőknek.

Csak nála érzem azt, hogy vele akarom leélni az életem. Volt pár barátom, de igazából egyiknél sem éreztem ilyet, sajnos voltak önértékelési problémáim és azért mentem bele csomó kapcsolatba úgy, hogy akár már az ismerkedéskor üvöltött a red flag.

Az első barátommal nagyon különböztünk, ő ráadásul még olyan is volt, aki rosszul viseli, ga más máshogy gondolkodik és lépten nyomon belém kötött, ha más véleményen voltunk. De valahogy mégis azt éreztük helyesnek, hogy mivel szerelmesek vagyunk, meg mindenki számára idilli párnak tűnünk, meg amúgy is fárasztó keresgélni, ezért együtt maradunk. Na hát jól tettük, hogy nem, mert én ilyen embertől nem akarok gyereket de együttélni sem, ő egész másképp képzeli, mint én (szerinte a nő dolga a házimunka és a főzés, a gyereknevelésből sen vette volna ki a részét). Mivel ennek vége lett, bennem összetört az idealizált igazi fogalma akkor, így a következőhöz már úgy álltam hozzá, hogy ja, nem leszünk sokáig együtt, de beleszerettem a szerelem érzésébe és most együtt vagyunk tök jó addig se vagyok egyedül. Amúgy ő már gyerekkora óta depressziós volt és nem is akart tenni ellene semmit, ezért se működött. A harmadik már az ismerkedéskor elmondta, hogy katona akar lenni és soha semmiben nem volt még ilyen biztos. Ráadásul olyan katona, aki harcolni akar külföldön, aki laktanyában lakik, aki nincs velem. Nekem ez nem fér bele, mert én úgy képzelem a házasságot, hogy együtt élünk és nem vagyunk sokat távol. Szakításnál mondta is, hogy neki az se baj, ha egyedül marad örökre, csak összejöjjön a katonaság. A negyedik egy rövid kapcsolat volt, én amúgy nagyon idealizáltam, de nem ismertem igazán, azóta tudom, hogy mégsem olyan tökéletes. Ő házasodni sem akart soha, amikor ezt kimondta egy hónap után, tudtam, hogy ez offos. Az ötödik még rövidebb volt, vallásos családból származó, erős gátlásokkal, tapasztalatlan, egyszerűen csak akartam egy normális kapcsolatot végre, de vele se jött össze. Egyedül ami miatt jó lett volna hogy ugyanaz a kedvenc lány nevünk :D A hatodiknál éppen egy nagy lelki válságot éltem meg, illetve úgy gondoltam tévesen, hogy nekem mindent el kell néznem, mert attól vagyok jó ember és emiatt mennek tönkre a kapcsolataim mert nekem nem tetszik valami. Így sikerült összejönnöm egy sráccal, akiről az első csókunk napján már nyilvánvalóvá vált, hogy szerelmes az exébe és később teljesen világos lett, már csak le kellett buktatni azzal hogy csal is vele és akkor ki is dobtam.

A szerencsés hetedik a mostani párom akivel tényleg úgy érzem hogyha minden ilyen marad mint most, akkor is vele lennék. Ha változik, akkor is. Bármi van én mindig kitartok mellette, de persze már jobban becsülöm magam, kiállok magamért, ha kell, de együtt mindent megoldunk, ráadásul szerelmesek is vagyunk és a szex is jó :) Ezt az érzést egyszerűen csak érzed, nincs semmi kétség, ő az aki mellett megöregszem és kész. Nem kell soha senki más. Húszas éveink közepén jöttünk össze de így is úgy érzem, kevés lesz az a kb 60 év, amit leélünk együtt. Na ilyen az, amikor az igazival vagy :)

Ugyan nálunk nem volt eljegyzés,de már a 2. randi után természetesnek

éreztem hogy csak vele akarok lenni.Eszembe se jutott hogy

vajon ő-e az igazi,meg ilyenek,csak elkezdtük együtt a közös életünket.

Ennek 30 éve.