Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Sok olyan lány van, akit eljegyeznek, de nem vesznek el?
Onnan, hogy az eljegyzés után nem szívesen tervezgetik a lagzit, vagy szépen elbeszélgettek róla, hagyja, hogy árajánlatokat kérj, de hamar beijed, ha időpontot egyeztetsz.
Ismerek olyan pasit, aki már vagy 8-10 éve húzza a lány agyát, de ott már gond van, ha a csaj nem vette a lapot. Már volt időpont is, de a csaj vmi allergiás pattanásokat kapott, a bőrgyógyász azt mondta, 2 hó és letisztul, a srác meg mondta, hogy akkor halasszák el az esküvőt. Aztán hol azt mondja neki, hogy fogyjon, hol azt, hogy tájékozódjon még az éttermek ajánlataiban stb.
Szerintem 2-3 év után már nem lesz. Max. ha ballagásán jegyzik el a csajt, akkor 4-5 év, mert diplomaosztó körül vannak a nagy lagzik.
Én itt vagyok példának.
18 évesen ismerkedtünk meg, rá 2 évre volt az eljegyzésünk, és 1-2 éven belül terveztük az esküvőt. Most vagyok 33 éves, és még mindig ugyanannak a pasinak a menyasszonya vagyok. Valahogy soha nem úgy alakultak az anyagiak, hogy megtartsuk az esküvőt, aztán pedig fontosabb lett a gyerek. Van egy kisfiunk, és most várjuk a 2. babánkat.
valakinek fontos hogy az egész világ megtudja: de főleg önmagunknak is hogy kijelentsék szeretlek és veled akarom leélni az életem.:)))
Én is ilyen romantikus alkat vagyok.:))))
20/L
22:14
"soha sem fogom megérteni a nők esküvő körüli mizériáit, pedig én is nő vagyok.mért olyan fontos ez?van gyűrű, papír nincs.éééés?"
1. Én csak akkor jelenteném ki ezt, ha dúsgazdag lennék...akkor én sem igényelném a házasságot, mert minden csak a pasi szerelmén múlik és ez igaz. Ha elhagyna, menjen, még gyerektartást sem kell fizetnie...
De mivel csóró vagyok így házassággal nagyobb biztonságban érezném magamat. Nem akarnám leélni úgy a maradék 20-as, 30-as éveimet egy pasas mellett, aki nem is akar engem, hogy közben nem biztosítok magamnak semmi anyagi javakat. Aztán a végén kezdhetek mindent előről.
3. nem akarnék tisztes néni koromban bemutatni senkinek sem úgy a barátomat, aki a gyerekeim apja!
4. Ha nem akarok gyereket, tehát nekem nem fontos a házasság, és közben keresem a "jobb" pasikat...
Ezekben az esetekben nem fontos a papír...
Akkor komoly a lánykérés ha a család előtt is megkéri a kezed az apukádtól vagy anyukádtól.Vagy ha nem is így,de legalább mond pár szép mondatot az érzéseiről és hogy szeret és megkérdezi lennél-e a felesége miközben átnyújtja a kis dobozt.
Minden helyzet változó,de szerintem 1-2éven belül meg kell esküdni,ez így helyes.Persze ha éppen terhesség,betegség,halál jönne közbe az elhalasztásra adhat okot,de nem újabb évekre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!