Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kinek mi a véleménye erről?
Ki mit szól ahhoz ha a csávója azt mondogatja hogy bekapod/lesz.psz?
Én ettől mindig kiakadok, szívesen csinálom, de nem ilyen kérésre. Illetve úgy érzem én többet teszek meg érte szexuálisan.
Ha elmegy hamarabb utána már mintha ott se lennék. És ezen kívül se kapok semmilyen kényeztetést csak úgy. (Én szoktam adni)
Pedig örülnék ha neki is fontos szempont lenne hogy a párja is elmenjen.
Vagy megmasszírozza vagy akármi. Elhanyagolva érzem magam és közbe az ilyen kijelentésére nem tudok mit kezdeni, mert nem érzem úgy hogy meg kéne tennem, se azt hogy ez így fer.
És ha minden egyes alkalommal olyan jó, hogy azt már meg kell gyónni a tisztelendő úrnak, akkor nem sértene, hogy azt mondja bekapod/leszopsz ? Erre azért válaszolj, mert nem tiszta, hogy a szóhasználattal van bajod vagy azzal, hogy nem elégít ki a párod rendesen.
32/f
Nem, az tegnap voltam. Most szabin vagyok, de éppen a korán kelést "gyakorlom" a délelőttös műszakokra. :)
32/f
Akkor kérdező, nincs más hátra, csak előre, kénytelen vagy ezt vele megbeszélni.
Kíváncsiságból azt elmondod, hogy hogyan lehet feléd kommunikálni, hogy mire vágyik az ember, anélkül, hogy ez téged sértene ?
32/f
Akkor minek írtad, hogy mindkettő teeee? :D Na majd beszélj vele, pontosabban kérj te is tőle.
32/f
De kérsz te is vagy csak bosszankodsz a dolgon? Kérted már, hogy cirógasson, nyaljon, masszírozó, porszívózzon stb egyáltalán vagy csak arra vársz, hogy ő magától tök automatikusan ezeket teszi, mikor csak gondolsz rá?
32/f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!