Szeretem a páromat, de nem tudom elképzelni, hogy együtt éljek vele, vagy bárki mással. Mit tegyek?

Valami hasonlót szoktunk csinálni, ha több napot van itt, de még így is frusztrál egy idő után, hogy nem egyedül vagyok a lakásban. Nem merek így hangosan énekelgetni, meg mindenféle hülyeségeket csinálni, amiket egyedül szoktam. El se tudom képzelni, hogy fogunk így együtt lakni, pláne gyerekeink hogy lesznek :( Az is idegesít, hogy néha máshová teszi vissza a cuccokat, mint én szoktam, és tudom, szóljak rá, sok dologért rá is szóltam, de minden kis apróságért nem akarok, nem laktanyán van, hanem a barátnőjénél. Meg egyébként rendetlen is, sokszor ott hagyja a szemetet maga után, nem dobja ki. Férfiak :D

A külön szoba esetleg megoldás lehet, az is eléggé ki szokott meríteni, hogy nagyon nem szeretek és nem tudok jól mással egy szobában aludni, és ha több napra jön, akkor a végére már hullafáradt vagyok, mert nem tudom kialudni magam. Szerintem a külön szobás közös lakásba belemenne a párom, csak nekem megvannak a saját kis szabályaim, hogy mit hogy szeretek csinálni a saját lakásomban, pl. hogy mit hol tartok, mikor mit csinálok, hány foktól fűtök, mire mennyit költök stb. és nem szeretek ezektől eltérni, viszont nem tudom, meddig mehetek el, mennyire várhatom el, hogy alkalmazkodjon ezekhez. Sajnos nekem szinte nulla az alkalmazkodókészségem, és ezzel a párom is tisztában van. Csoda, hogy ennek ellenére együtt van még velem. Bár ha tényleg mindenért szólnék, ami zavar, akkor lehet már rég ott hagyott volna. Az a baj, hogy inkább az a típus vagyok, aki próbál alkalmazkodni akkor is, ha nem bír, és inkább nem szólok, ha zavar valami, viszont magamban nagyon sokat stresszelek rajta, ami nem egészséges.

Két utolsó válaszoló, ne haragudjatok, de szerintem félreértettétek a kérdést. Először is nem szexkapcsolatról van szó, ezt egészen biztosan ki merem jelenteni a saját és az ő részéről is. Ezt a részt nem szeretném tovább firtatni, mert semmi köze az együtt lakáshoz.

Egyébként pedig nem defektes vagyok, és nem arról van szó, hogy nem szeretjük egymást, vagy hogy egyedül akarok megrohadni, hanem hogy másképp működök, mint egy átlagos ember. De úgy látom, nem elég, ha leírom, hogy milyen vagyok, milyen tulajdonságaim vannak, hanem oké, akkor magamra ragasztom a címkét, Asperger-szindrómás vagyok. Diagnosztizált. Tud róla a párom, nagyjából tudja, mivel jár, és elfogadja. Aki ez után szeretne választ írni a kérdésemre, az ennek tudatában tegye. Köszi.