Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti megbocsájtanátok neki?
Figyelt kérdés
2 éve élek együtt a párommal. A helyzetünk elég furcsa, mert imádjuk egymást, de ha összeveszünk, belőle kibújnak az idegbeteg gének amiket a nagyapjától örökölt. Az eleje nagyon nehezen ment, mert volt miért veszekedni. Drága berendezési tárgyakat tört össze, fenyegetőztünk, hogy elhagyjuk egymást, csúnya szavakat mondtunk egymásra. Aztán ő egy veszekedés során rám borította a pár napos felnosó vizet, ami számomra annyira megalázó volt, hogy a mai napig sem tudtam feldolgozni. El kellett volna hagynom, mert minden lány már kevesebbért otthagyta volna, de nem bírok. Ez a leöntős dolog viszont neki is sok volt, és azóta, majdnem egy éve alig vesztünk össze. Sőt! Az ünnepek alatt azt ecsetelte nekem h ő egy nyugodt ember, mire kiröhögtem és annyit mondtam h hiszem ha látom. Tegnap pedig megint sikerült összevsznünk, jó sokáig tartott, mire ő az asztalt kezdte püfölni. Rászóltam h fofja már vissza magát, mielőtt azt is tönkre teszi, mire ő azt mondta rám se@@fej vagyok. Szerintem ilyet egyetlen nő sem érdemel meg... és ez is azt bizonyítja h nem változott semmit... Mit csináljak? Kisbabát akarok szülni, de így hogy? Most házasodnánk össze... Hiába beszélek vele azt mondja tud uralkodni magán. És még bocsánatot sem kért... az a baj, hogy mivel még mindig együtt vagyunk, azt hiszi mindent megtehet én itt maradok. Le kéne lépnem pár napra hogy észhez térjen? Mit csináljak? Merjek megbocsajtani? Ez a se@@fejezés nem nagy valami?
Aha, pár napra... Te tényleg ilyen hülye vagy?! Fogd a cuccaid és vissza se nézz. Ilyennel gyereket vállani? Ráadásul 2, aza két év után? Két év az semmi, lóf4sz, és láthatóan mégcsak nem is ismered a valós személyiségét. Hagyd el azonnal, legközelebb nem az asztalt fogja püfölni, remélem tudod, ez nem egy normális kapcsolat. Menekülj, de komolyan.
2018. jan. 10. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
12/18 anonim válasza:
Ez az szülj neki gyereket, az nem idegesítő... szerintem hagyd magára, mert nem lesz jó vége,ha egyszer elkapja az ideg. De fontold meg amit itt írtak, azért rajtad is állnak ezek a veszekedések, mert ahogy írod azért beszólsz neki. Persze nem így kéne reagálnia de ha tudod, hogy nem képes kontrollálni magát, akkor minek szólsz be? Már csak ezért se maradnék vele, mondanék valami humoros-félkomoly beszólást és rám töri a házat? Jobb lesz, ha lelépsz.
2018. jan. 10. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
13/18 anonim válasza:
Egy ilyennek gyereket szülni? Észnél vagy? Az még odáig rendben, hogy a saját életed elcseszed egy ilyen önkontrollra képtelen primitív állattal, minden jogod megvan hozzá, de egy ártatlan gyereket kitenni egy ilyen agresszív embernek? Húzd ki a fejed a hátsódból és gondolkozz már el, milyen ember vagy basszus és milyen mintát tanítanál szerencsétlennek. Azon meg ne csodálkozz, hogy ez a barom így bánik veled, te magad helyezed magad egy utolsó lábtörlő szerepébe, már bebizonyítottad, hogy veleed bármit meg lehet csinálni. Amíg képtelen vagy némi önbecsülést összekaparni és félretenni az érzelmeid, addig ez így is marad.
2018. jan. 10. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
14/18 anonim válasza:
Én egy ilyen apa mellett nőttem fel. Kérlek ne szülj neki gyereket.
2018. jan. 10. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
15/18 anonim válasza:
Ha a gének számítanának, akkor nekem egy kontrollmániás, önelégült okoskának kellene lennem, mégsem vagyok az.
1. Nem szabad a felmosóvizet napokig hagyni poshadni, mert rohadt büdös lesz!
2. Ha idegbeteg és nem változik, akkor ott kell hagyni, mielőtt az asztal helyett a fejedet fogja püfölni.
2018. jan. 10. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
16/18 anonim válasza:
Mártírkodhatsz, ahogy jól esik, nyávoghatsz, hogy jaj, milyen rossz neked, NEM TUDLAK SAJNÁLNI!
Már RÉG el kellett volna hagynod, de ezaz, szüljél neki, és bxszátok tönkre a gyereketek életét.
2018. jan. 10. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
17/18 anonim válasza:
Egy életre kéne lelépni, nem pár napra.
2018. jan. 10. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
18/18 anonim válasza:
Nyilván nem. Képtelen lennék olyan férfival élni aki nem tudja normál hangnemben megbeszélni a felmerülő problémákat, és veszekszik, üvöltözik, pláne nem ha tárgyakat tör, vagy nekem támad, még ha az csak 1 vödör felmosóvíz is. Réges rég kivágtam volna a büdöcs pcsába az ilyet. Idegbetegeskedjen másnak aki elviseli.
Neked az a bajod, hogy még nem elég szar vele lenni. Majd ha már fel is pofoz, megver, talán észhez térsz. Mert előbb, vagy utóbb az ilyen agresszív alakok eljutnak oda is.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!