Szeretem a barátnőm, de ő született "lúzer", úgy érzem jobb lenne, ha elhagynám?

Hasonló helyzetben vagyok x éve, mint a barátnőd.

Engem anno elhagytak ezért. Na persze nem így direktbe, de éreztem, hogy ez az oka. Onnantól teljesen félresiklottak a dolgaim. Nem a srác hibája, én is dobtam volna magamat, de egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.

Ne tűzz ki neki célokat. Egyszerűen dobd, mert érzi, hogy lenézed, és ha a szeretett személy csak lenézi, még mélyebbre fog süllyedni.

Tanácsolni nem tudok semmit, én is tudom, hogy kéne, gondolom a lány is tudja, hogy kéne, csak egyszerűen nem megy.

Simán lehet még egyébként a gyász, vagy akármi számodra apró dolog, ami csak egy kicsit lökte lentebb. Aztán mégegy.

Tudom nem mentség, de sok kicsi összejöhet, és sokra megy.

Szerintem az egész gyerekkorból jön, elnyomó erőszakos szülők esetleg gyerekkori trauma. Majd sok apró kudarc és sikertelenség suliban, nem tudott sosem megfelelni és nem volt elég jó barátkozás meg tanulás terén.

Nem vették fel az első kinézett szakra, majd mindenki szerint rossz szakra ment, majd leépült a baráti köre, ami valójában felszínes volt, történt változás a külsejében, esett az önbizalma, nem sikerült a nyelvvizsgája blabla..

Mellé sok olyan eset, amikor nem állt ki magáért és azt éreztették kevesebbet ér.

Én mindig belevágok új dolgokba, mert tudom, hogy ez a kiút, de nem tudom végigvinni őket. Akár csak annyit sem, hogy 2 naponta hajat mosok. Egyiknap rosszul alszom, rosszul ébredek, és csak befújom a hajam szárazsamponnal arra gondolva, hogy majd holnap megmosom ez nem is nagy ügy. Pedig tudom hogy az, de mégis hazudok magamnak, hogy könnyebb legyen.

Amúgy egyáltalán nem vagyok lelkis, most beszélek ezekről először "nyíltan". A pszichológus szerint szorongok, de nem akartam vele beszélni, mert nem volt szimpatikus eddig egyik sem.

Most még így eszembejutott, talán úgy tudnál segiteni, ha lenne közös kis rituálétok, amit minden nap megcsináltok. Akárcsak reggelente egy jóreggelt szerelmem. Valami apró fix közös dolog minden nap. Ha elég mélyen van, a fürdés sok lehet, mint nekem a hajmosás.

Hogy megszeresse az ismétlődő stabil, biztos dolgokat és az apró sikereket.

Ja és szigeteld el a lélekpusztító emberektől.

"Már megint nem sikerült"sosem tudod jól csinálni"mindig ilyen vagy" stbstb.

Nem értem miért nem büntetik szigorúbban a lelki bántalmazást.

Az én exem detto ugyanez volt, csak férfi.

Mi 5 és fél évet voltunk együtt. Mikor összejöttünk, munkanélküliek voltunk, én akkor fejeztem be a sulit. Aztán nekem lett munkám, tanultam, fejlődtem, őt meg azt éreztem, visszatart. Próbáltam segíteni neki, munkahelyet találtam neki, amit aztán a lustasága miatt elszúrt... mi 3 év után költöztünk össze, kapcsolatunk utolsó évében eltartottam. Közös programra csak akkor tudtunk menni, ha én fizettem. Keresett munkát állítólag, ami annyit jelent, hogy 2 hetente elküldött 1 db életrajzot. A végén már én küldözgettem a nevében (a tudtával, és engedélyével) több önéletrajzot, de mikor a telefonokat se vette fel, feladtam. Alkalmi munkákra járt, abból fizette a saját élvezeti cikkeit (cigi, buli, pia), amúgy meg játszott, otthon volt, semmit tett.

Én nagyon szerettem őt, próbáltam segíteni, mindent megtettem, hogy felrázzam őt. Én belefáradtam az egészbe.

Több, mint 2 éve elhagytam, azóta, amennyire tudom, talált biztos állást, és elkezdte összeszedni magát.

Ne maradj csak azért vele, mert félsz, hogy nem találsz másik lányt. Hidd el, hogy fogsz.

5 éve nem tudod kimozdítani ebből, már nem is fogod. Az én exemnek az kellett, hogy elhagyjam. Az volt neki a nagy pofon.

Látom próbálnak itt páran téged hibáztatni, meg a felelősségedet kapirgálni a dologban, de felesleges. Ez a csaj lehúz téged, te nem tudod felhúzni őt, semmi értelme a kapcsolatnak. Teljesen jogos, hogy életrevaló emberként életrevaló párt akarsz magadnak, és irigyled azokat akiknek olyan van. Úgyhogy jobban jársz, ha ezt a kapcsolatot lezárod, és keresel magadnak egyet.

Persze, szép dolog megmenteni a kókadozó virágszálat, meg átsegíteni a másikat a nehéz időszakokon, de ha 5 év alatt nem sikerült, akkor teljesen korrekt azt mondani, hogy bocs, ez nekem nem megy. Lehet, hogy van olyan férfi, aki életet tudna lehelni belé, de ez nem te vagy, és ebben nincs semmi szégyellnivaló. Így legalább neki is lesz egy esélye, hogy megtalálja.

Magyarországon világviszonylatban rengeteg depressziós ember él, így sokaknak van hasonló sztorija, érintett rokona vagy barátja, ezért erős stigma társul a depressziós emberek elhagyásához. Te is emiatt vacilálsz ennyit, és mások is ezért tesznek rád megjegyzéseket. Ha csak arról lenne szó, hogy rendetlen, lusta, igénytelen, mindenki értené hogy miért akarsz szakítani. De mivel az egész mögött a depresszív hajlam húzódik meg, hirtelen te vagy a hibás, hogy nem adsz bele mindent, nem tudod kirángatni a posványból. Ugyan már.

Azt mondtad vannak jó tulajdonságai. Fókuszálj arra!!!

Majd lecseréled egy pedánsra, törekvőre, aki majd nem annyira empatikus, nem annyira gondoskodó, vagy nem lesz humorérzéke.

A jó dolgaira fókuszálj és ahogy tudod segítsed!

Nem könnyű feladat ami előtted áll. Azért mert ha ő nem akar változtatni akkor erőszaknak éli meg a dolgokat bármit teszel..

Meglepett hogy eddig nem írták hogy ha vkit úgy szeretünk ahogy van elfogadjuk és nem átvaltoztatni akarjuk.

Nekem is volt hasonló enyhébb érzésem bnommel kapcsolatban, hogy nem önálló abban hogy a saját ügyeit intézze, hogy egy problémát hogyan lehetne megoldani ötlete sincs rá..stb de rajottem hogy hagyni kell érvényesulni..

Neki ugyanis kiskorában otthon ,, hallgass volt a neve,, meg ő mindenhez gyerek, nem buzditottak öt otthon hanem lehúztak.. anyjáék is rém egyszerű emberek, kevés társasági igénnyel, nincs igényük élményt jelentő dolgokra stb..