Gyerekvállalás előtt mennyit érdemes együtt lenni?

Igen és nem.

Egyrészt igen, ennyi idő után tudod, hogy komolyan tervezel vele, akarsz-e közös gyereket.

Másrészt egy gyerek felnevelése minimum 20 év: ez alatt bármi történhet, amiért egyikőtök válni/szakítani akar.

A jó hír az, hogy többségében ez a bármi az, hogy az apa (itt ugye te) beleun a kakis pelusba és a terhességi csíkokba, és lelép egy gyerektelen nővel.

A másik jó hír, hogy ezek után is te maradsz a király, a gyerek anyja még kapja a megvetést, a mindennapos megalázást, és gyakran azért is gyűlölik, ha az éhenhalásnál jobb színvonalat biztosít a gyereknek. (Tudod: dőzsöl a gyerektartásból.)

Igazából férfiként semmi kockázatot nem vállalsz, ha nem jön be az apaság, fizetsz 20 ezret havonta, és koccolsz, mintha ez sose történt volna meg. Még csak feléjük se kell nézned, ha nem akarsz.

Attól is függ, hány évesek vagytok, hol tartotok az élettel. Te most 26 éves vagy, felnőtt ember, feltételezem ha ezen gondolkodsz, párkapcsolatban élsz, vagy aktívan keresel, dolgozol állandó bevétellel és van saját (ilyen szempontból mindegy hogy bérelt vagy vett, hiteles vagy teljesen kifizetett) lakásod amit egyedül fenntartasz, úgyhogy neked a két év reálisnak tűnik.

Én 19 éves vagyok, egy éve kapcsolatban, a párom egy évvel fiatalabb. Egyetemre járok külföldön, kollágiumban lakom, kb 1 hónap tapasztalatom van háztartásvezetésben. Munkám nincs, és ha találok is, az a következő 3-4-5 évben csak valami részmunkaidős pultos vagy eladói állás lesz minimálbérért, mert másra nincs időm és képesítésem. Jövőre tervezünk összeköltözni, amikor ő is elkezdi itt az egyetemet, ő akkor fog életében először különköltözni. Hiába leszünk akkor mi 2 éve együtt, hatalmas felelőtlenség lenne gyereket vállalni, hiába tudjuk hogy együtt tervezzük leélni az életünket. Magamnak azt mondanám, hogy majd ha 7-8 éves a kapcsolat, akkor érdemes gyereken gondolkodni.

Szóval nem feltétlen a kapcsolat korához kötném, hanem hogy ha megszületne az a gyerek, tudnátok-e neki olyan körülményeket teremteni, mind lelki, mind fizikai, anyagi értelemben, amiben jó felnőni, tudnátok-e jól működni családként.

Nálunk elég hamar jött a (tervezett) gyerek. Másfél éve voltunj együtt, amikor megszületett.

Már az elejétől úgy álltunk a kapcsolathoz, hogy ez örökre szól, hamar össze is költöztünk, és teljesen jól alakult, azóta sem bánunk semmit.

Persze ez nem így alakul feltétlen, de mi tudtuk, mit akarunk, és komolyan gondoltuk.

18 voltam, mikor az exemnel megismerkedtem, 7,5 év után különváltak útjaink. Terveztük a családalapítást, de valahogy nem lett belőle semmi.

Ezután megismerkedtem az Emberemmel és 1,5 után már terhes is lettem, amit bár nem tudatosan hoztunk össze, de nem is tettünk meg mindent ellene.

A kettő között lényeges különbség volt, hogy az előző kapcsolatot főiskolásként, szülőktől függve kezdtem, a mostanival pedig munka- és élettapasztalattal, saját egzisztenciával, magabiztosabban. Tudtam mit akarok és mit nem.

Kinek mi...

Én mindig úgy gondoltam, hogy egy "szimpla" kapcsolat számomra önmagában kevés ehhez. Ezt úgy kell érteni, hogy kizárólag házasságba szültem volna gyereket, minimum 5 éves házasság után. A közös terv is ez volt.

Más kérdés, hogy nálunk ez másképp alakult. Ugyanis bár 25 vége felé jártam amikor összeházasodtunk, 31 évesen sincs gyerekem, mert még 26 évesen megtudtam, hogy nem is lehet. Ekkor mi ezt átbeszéltük, (a lehetőségeinket is) és arra jutottunk, hogy akkor ennyit a gyerek témáról, nem lesz és kész.

Kb 3 évre rá, puszta kíváncsiságból a férjem is elment egy vizsgálatra, és neki is azt mondták, hogy minimális az esélye. Már jó ideje végleg berendezkedtünk arra, hogy kettesben éljük le az életünket. Annyira nem vágyunk gyerekre, hogy kezelésekre, lombikra járogassunk, vagy örökbefogadjunk.

Amúgy egyéni véleményem annyi, hogy 6-8 éves kapcsolatnak legalább lennie kellene a tényleges gyerekvállaláshoz.

Meg ugye az anyagi biztonság, normális lakókörnyezet, havi megtakarítás, és + csak a gyerekre szánt összeg a megélhetésre való pénzen, és a félretett pénzen kívül, hogy ne hónapról hónapra tengődjön az ember.

Mások meg másképp gondolják és odaszülnek egy 2 szobás penészes, omladozó házba/lakásba 3-4 gyereket, akik 1 szobában nyomorognak és remegve várják a családi pótlékot, különben nincs pénz kajára.

Amúgy mindig az anyuka az, aki kockáztat a gyerekvállalással. Mivel a gyerek úgyis 99%-ban hozzá kerül. Ha a pasi lelép mert megunja a szaros pelenkákat, max fizet gyerektartást, a normálisabbja rá is néz a gyerekre, de különösebben nem sok vizet zavar az életében, nem nála él stb.

Míg egy nőnek aktívabb szerep jut ilyen téren. Alapvetően ő neveli a gyereket, nála lakik, ő foglalkozik vele ha beteg, ő van vele napi kapcsolatban.

A gyerekvállalás nem csak érzés kérdése, hatalmas felelősség, emberileg és anyagilag is. Nem árt, ha a kapcsolatnak amibe 2 ember vállalja, van alapja. Ami határozottan nem 2-3 év. Nem állítom, hogy nem válhat be, de elég kockázatos.