Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vannak, akikhez takarítónő jár hetente/havonta takarítani? Kinek illik fizetni ebben az esetben?
A párommal 6 éve vagyunk együtt, ebből már 5 éve együtt is élünk, de mindig is voltak problémák a takarítással. Én tudom magamról, hogy elég lusta vagyok, ez sajnos nagy hibám, tisztában vagyok vele. A párom eleinte még megcsinálta a házimunkát egymaga, mert alapvetően mindketten szeretjük a rendet, de aztán besokallt, hogy soha nem segítek neki, vagy csak nagy sokára, viták és állandó nyaggatás hatására, ha már századszor kér meg valamire... szóval tudom, hogy nekem is be kellett volna többet segítenem a háztartásba, de egyszerűen utálok takarítani, elvisz egy csomó időt feleslegesen és nem szeretem, hogy munka után még ezzel is foglalkozni kell. Na már most, ebből elege lett a barátnőmnek is, pár napja végleg besokallt, és azt mondta, egyedül ő sem fogja ezt csinálni tovább, mert hogy ő nem cseléd. Ebben egyébként teljesen igaza is van. Szóval azt mondta, hogy ha nem vagyok hajlandó változtatni és gyakrabban beszállni a takarításba - márpedig erre nem hiszem, hogy sok esély lenne, ha 5 év alatt sem sikerült megváltoznom pozitív irányba - akkor ő bizony takarítónőt fog fogadni, mégpedig az én kontómra(!), mert hogy én vagyok az, aki kettőnk közül nem hajlandó itthon semmit sem csinálni.
A takarítónőt jó ötletnek tartom, igazából kifejezetten tetszik a dolog, az viszont, hogy csak én fizessem, az szerintem nem korrekt. Ha lesz takarítónő, akkor nyilván mindkettőnk után fog takarítani, nem csak utánam, tehát szerintem közösen illene fizetni, mert ha jól értem, ezentúl nemcsak én, de a barátnőm se takarítana többet itthon, mert hogy úgyis itt lenne helyette egy takarítónő, aki mindezt megcsinálja.
Ha csak helyettem takarítana a takarítónő, akkor jogos lenne, hogy én fizessem az egészet. De így, hogy végül is ugyanúgy takarítani fog a barátnőm után is és neki ezek után ugyanúgy semmit nem kell már itthon csinálni, így szerintem az lenne a fair, ha ketten fizetnénk.
Ti mit gondoltok?
Az nem derült ki, hogy a párodnak van e munkahelye, vagy te tartod el egyedül. Erős a gyanúm, hogy dolgozik ő is, így igen, legalább 5 évig te fizesd a takarítónőt, és akkor újratárgyalhatjátok a dolgot...
Ha esetleg mégsincs munkahelye, és otthon ücsörög egész nap (egyetlen egyszer találkoztam ilyennel, ezért vetem fel csak, mint lehetőség), akkor bizony te vagy az ő rabszolgája, aki robotol neki, eteti, fűt rá, és most még a takarítást is magadra vállalod, mert "nem ér rá" a semmittevése közben...
#32:
17-es válaszban volt:
"A barátnőm abból a szempontból "jobb" helyzetben van, hogy ő ápolóként dolgozik egy kórházban, így hétköznap is vannak teljesen szabad napjai, amikor egész nap itthon van, ugyanis ő nem hétfőtől péntekig dolgozik, hanem mittomén, megy mondjuk hétfőn, aztán itthon van kedden, aztán meg szerdán meg csütörtökön, aztán megint itthon van pénteken. Szóval ahogy épp beosztják."
Tehát a kérdezőnek alap, hogy neki a 7végéjén ne kelljen már takarítani, mert az szabadnap, de a barátnő ha 7végén dolgozik, a hétközbeni szabadnapját áldozza rá a lakásra... szerinte...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!