Miért zavar? Ti is így vagytok?

Férjemnek orrsövényferdülése van, és mivel én nem fogom neki azt mondani, hogy te, múttesd már meg az orrod, horkol, mint egy szénanáthás víziló. Én meg csak teljes csöndben aludtam előtte. De megszoktam. Szeretem őt, az egyetlen hibája, hogy ha előbb alszik el, mint én, akkor nagyon nagyon nehezen alszom el, ez bőőőven megéri azt, amit érzek mellette.

Amikor pár hete voltunk együtt és először jött meg úgy, hogy már nála aludtam, rettenetesen éreztem magam. Tudatosan léptem túl rajta, mert muszáj, majd nálatok is majd kialakul. Nekünk sem volt könnyű elsőre, az ember nem szívesen mutatja meg a 'nem tökéletes' részét. De meg kell tanulni, és meg kell ismerni a másik nem meseszerű oldalát is, mert emberek vagyunk, nem egy disney mese karakterei. Néha taknyosak vagyunk, vagy allergiásak, vagy simán csak kialvatlanok és bal lábbal keltünk fel - de ezekkel együtt kell szeretni a másikat, akkor is, ha egész nap nyüffögött valami számodra apróság miatt. Mert az is ő. És hagyni kell a másiknak megismerni ezt az oldalt is, mert ha hosszú távra tervezel, akkor előbb utóbb muszáj lesz.

Ez nálunk is így van, általában fel szoktam kelni éjjel enni, vagy inni, de kb., mint egy kísértet, úgy mászkálok.

Hiába mondja a párom, hogy ő nem ébred fel rá, meg max. visszaalszik, piszkosul zavar, hogy felkeltem.

Ami azért vicces, mert 99%-ban nem kelek fel, ha még szöszöl, meg engem sem izgat, ha mégis. :) Ő lazára veszi, én görcsölök csak ilyen hülyeségeken.