Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vannak még olyan nők akik el bírnák viselni, hogy magas az alvásigénye a barátjuknak? Ráadásul "klasszikus" alvás, sötétben és csendben?
Az én alvásigényem például 9 óra. Ha semmi nem zavar, kereken 9 órát szoktam aludni, ezután érzem a legjobban magam, ekkor érzem azt, hogy kipihent vagyok. 7-8 óra közepes hangulat, 6-7 óra közt fáradtság, nyűgősség este, 6 óra alatt elalszom napközben.
De itt jön a gond! Azok a csajok akiket eddig megismertme mind alig aludt 5-6 órát (se) azt is napközben, fényben, zajban... Ami nekem nem jó. Elalszom ugyan úgy is, de - hogy fogalmazzam meg (úgysem érti aki nem akarja) - az nem ugyanolyan. Ha napközben elalszom utána inkább leszek zavart, a bőröm kiszárad, utána már olyan "nem tudom hol vagyok" érzésem van és nem szeretem ezt.
Klasszikus alvó vagyok: Lefekvés valamikor éjjel (ha másnap dolgom van akkor korán, ha nincs akkor éjfél után valamikor) - és aztán alvás reggel 6-7 (ha dolgom van) vagy 11-12 környékiéig, ha nem. És mindezt leeresztett redőnnyel (ez is baj már pár csajnál), csendben (hogy lehet zajban pihentetőt aludni?), rendesen párnák közt (imádok álmodni is amúgy).
El-e tudják ezt viselni a mai "rohanjunk!!!" világban? Ahogy elnézem az emberek egyre kevesebbett alszanak (merhá' TÉVÉÉÉÉÉÉÉÉ, vagy bulizás random, vagy extasy vagy bármi ilyesmi...
Tudom most jönnek a fikák meg a sértegetések, meg az én hülyének beállításom, de ez tényleg gond. El-e tudná viselni adott esetben hogy korábban fekszem és később kelek, mint ő és akkor amíg alszom addig lehetőleg ne legyen házimoziás/prolidiszkó slágerek hallgatása 1 szobával arrább. (2-vel már okés, ha klasszikus téglaházról beszélünk)
Egy itt-felejtett bútor vagyok egy régi világból, tudom :( Pedig nem vagyok még 25 se.
#10
Elhiszed, hogy voltam olyan szerencsétlen, hogy kétszer bele is futottam...?
#12
Na látod, ezért kell azonos alvásigényű ember... Vagy akkora ház, amiben ha ágyút dörögtetsz az egyik felében nem hallani a másikban. Amúgy régi álmom egy hangszigetelt kis relax-szoba.
Én #-essel és #12-essel értek nagyjàból egyett.
Baràtom olyan mint egy mormota. Ha dolgozik (éjszakàs) végigaludja az egész napot. Ha meg szabadnapja van, hiàba hogy alszik éjjel is, csomót alszik nap közben is. Engem zavar. Jó, mindig mondja hogy èn közbe filmezhetek, takaríthatok vagy akàrmi mert nem zavarja, de akkor se teszem mert félek hogy felèbred.
#17
És ki akar gyereket? Mert én nem. Pontosan ezért. Nálam rosszabb szülő nincs. Én magam is rossz szülők fattya vagyok, szóval nem is tudom hogyan működik ez. Kutyát lehet tartani így. A kutya helye a kert. Este nagyobb adag kaját kell adni, vagy kiképezni hogy tudjon magának szerezni a kamrából. (okosabb fajok betaníthatóak). De amúgy akar kutyát a pikula, én nem.
17-es
Nagynénémnek van 2 gyereke is és ő is szeret sokáig aludni. A gyerekek 5-6 éves koruktól már ki tudják venni a tejet a hűtőből és ráöntik a müzlire. Addig cikis a helyzet...
Gyerekkoromban nagyon korán kelő voltam, jóval anyámék, sőt a kölyökklub előtt keltem, mégis el tudtam legózni anélkül, hogy felvertem volna anyámékat- Óvoda és kisiskoláról beszélek!
Egy gyerek nevelhető. Pl. arra, hogy marha pipa leszel, ha felébreszt... Nem mondom hogy anyámék nem keltek soha meglepire, pl kidekoráltuk a kutyát meg ilyesmi, de sosem gyújtottuk fel a házat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!