Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elhatároztam, hogy napokon belül eltűnök a párom életéből. Hogyan csináljam, hogy ne találhasson meg, és ne fájjon neki annyira?
8 hónapja vagyunk, az első naptól együtt élünk. Most már nála. A testvére és annak a párja is velünk él, illetve a nagyapjuk. Már úgy egy hónapja fontolgatom, hogy eltűnök. Súrlódás van köztem, és a párom tesója között. Most egy ideig nem volt munkám, de mindig igyekeztem valamerre menni, hogy ne legyek itt, pénzt is tudtam innen-onnan szerezni, hogy ne kelljen kérnem, mégis úgy viselkednek velem, mintha valami bárcás lennék. Most van meló, de nem birom ezt. Érzem, hogy megtűrt személy vagyok, dacára annak, hogy amikor kellett segítettem a háztartásban, vásároltam (saját pénzből), csak éppen sokat voltam itt Nnapközben. Egy ismerősömhöz tudok menni, vagy anyámhoz. Más lehetőség nincs. Észrevétlenül akarom ezt a dolgot megtenni. Utána többet úgysem hallanak rólam. Ötletek? És igen, szeretem a páromat, de nem tudunk elköltözni innen, mert tanul, ezt viszont nem szeretném igy folytatni tovább.
22L
Tehát 8 hónapig etettek, itattak, náluk laktál. Most lett melód és titokban dobbantasz egyből.
Szereted a párod és ezért szarod telibe?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!