Egy magát felnőtt férfinak tartó ember, miért tolja másra állandóan a felelősséget,és hibáztatja a többi embert a saját kudarcaiért? Vagy a szüleit azért,mert ő "miattuk" nem tudott semmit elérni, amikor ők szívvel lélekkel mellette voltak?

A gyerek teljes életét a szülei határozzák meg, gyakorlatilag minden baj tőlük eredeztethető még a felnőttkorban is. Ezért van az, hogy nincsen rossz gyerek, csak rossz szülő (vagyis a szülők rossz nevelése teszi a gyereket "rosszá"). Szóval ebből a szempontból igaza van az illetőnek.

A szülőkről azonban meg kell tanulni leválni a felnőtté válás során. Ha ez nem sikerül, a ha a felelősséget és a kudarcainkat nem tanuljuk meg felvállalni, akkor az feltehetőleg valamiféle személyiségbeli hibából adódik (ami mondjuk visszavezethető a szülőkre, akik nem tanították meg). A fenti esetből én pont ezt látom, hogy valami alapvető motivációja hiányzik az előrehaladásra, ami tényleg jöhet a gyerekkorból. Viszont felnőttnek lenni azt jelenti, hogy ezt felismeri az ember, elkezd vele foglalkozni, ha megteheti elmegy pszichológushoz és rendbe rakja az életét.

A fenti nem tudom mennyire magyarázza meg a miértet, inkább csak az az érdekes benne, hogy az egész egy ilyen különösen hat oda-vissza, és nehezíti meg az ember dolgát.

Gyerkkorban torzul ugy a személyiség is hogy azzal egy életen át is kuzdenek emberek. A pszichologusok meg nem fognak tudni adni egy másik gyerekkort minden csak tunetileg kezelheto hogy legalább normalis életet tudjon élni a "betegségeivel", ehhez is specialis kognitiv terápia kell es irdatlan munka, de a személyiség az egy komplex halozatrendszer ami évtizedek át alakult ki es alapkovei a gyerekkor. Amit nem lehet meg nem történtté tenni. Pláne ha évtizedes szülői abuzus.

Az hogy a szülők ennek ellenére saját joszándékuk es legjobb tudatok lelkiismeretuk szerint nevelték mert csak igy tudták erre képesek (akár verve fenyítve vagy bármi de hisz ők is ezt látták hogy igy kell stb.), én is ugy vagyok vele hogy az emberi butaság nem mentesítő az alól hogy egy embert ill annak ezzel az életét rontották el.

Vagy pl akik megcsinálnak 3 gyereket aztán üt be neki hogy szerelmes másba. És beint a családnak.

Semmi ilyet nem veszek semmiféle mentesitő körülménynek én sem.

Ettol fuggetlenul valahogy próbálni kell a tarsdalomba integrálodni meg a sérulésekkel mentális nyomoréksággal is, de valahogy kihozni önmagunkbol a maximumot. És tenni cselekedni fejlodni tanulni.

Ahogy egy sánta is csakazért is elindul futóversenyen is és megcsinálja:)

Keresni a kapukat ötleteket haladni kell.

De vannak akik addig nem indulnak el mig nem szoritja őket semmi mig nem fáj eléggé. Saját döntésük.

Szerintem azért, mert nem tudott leválni a szüleiről.

A nevelés, a szülői minta sok mindent meghatároz, de ha hibákat követünk el, nem mindig e mögé bújni.