Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Mást is ütöget néha a barátnője?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mást is ütöget néha a barátnője?

Figyelt kérdés

Az a kérdésem, hogy más férfivel is előfordul, hogy néha a barátnője megüti a testén, nem túl erősen, de azért úgy, hogy lehet érezni?

Korábban is előfordult már, hogy megszaladt a keze, de aztán jó pár évre leállt vele, de az utóbbi időben megint újrakezdte. Ha van némi vita köztünk, esetleg beszólok valamit, ami nem tetszik neki, először mutatja az öklét, majd van, hogy hirtelen belém bokszol a testemen valahol, általában a mellemet vagy a vállamat, de a múltkor úgy jött ki, hogy elfordultam és jól vesén vágott. 82 kilós férfi vagyok, ő 52, tehát van köztünk 30 kiló, én vagyok a fiatalabb pár évvel és nyilván én még soha nem ütögettem, nem is tervezem, de attól, hogy ezzel ő is tisztában van, még nem kellene így viselkednie. Általában jól megvagyunk és ritka az, hogy megüssön, de néha zsinórban több nap egymás után bokszzsákként funkcionálok. Még csak puha sem vagyok, inkább izmos, leszámítva egy kis pocakot persze. Tegnap például egy beszólásom után rám ugrott az ágyban, én a takaróval védtem magam, de úgy is éreztem utána néhány percig némi fájdalmat, mert az öklével erősen megnyomta a mellemet, majd amikor elfordultam a tarkómat is. Szerintem ütést tervezett, csak az utolsó pillanatban visszafogta magát. Épp edzés után voltam, szóval nem esett jól, nem mintha máskor kellemes lenne… Ma szóvá tettem, akkor kicsit szégyellte és csak mosolygott, de utána megint volt egy kisebb nézeteltérés egy kis apróság miatt és már emelte is az öklét és megint belebokszolt a bal mellembe. Félreértés ne essék, nem vagyunk műveletlen, kulturálatlan emberek, nekem diplomám van, neki igaz nincs, de alapvetően okos nő és jó munkája van. Viszont elszomorít az, hogy mostanában így vezeti le a dühét, amit persze általában én váltok ki, de sokszor tényleg csak apróságokon húzza fel magát. Lassan úgy érzem magam, mint Joey a Jóbarátokból, aki egyszer egy hasonló lánnyal randizott, majd felvett vagy 5 pulóvert, amikor legközelebb találkoztak. Lehet nekem is védőfelszerelést kellene hordanom? Kezdem már nagyon unni a dolgot, remélem leáll vele hamarosan, mert már nagyon zavar. Srácok, férfiak, veletek előfordult már vagy nálatok szokott ilyen történni? Ti mit reagáltok az ilyen ütögetésekre? 39/F



2023. okt. 28. 16:49
1 2 3
 21/29 anonim ***** válasza:
93%
Hagyd el szerintem
2023. okt. 29. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 anonim ***** válasza:
93%
Semmiképp nem ìgy kell felfogni hogy nem találsz jobbat. Mindig van jobb ha az ember tudatosan gondolkozik. Neked az önbizalmad kell helyrehozni. Nem maradhatsz egy olyan nő mellett aki üt, vág mint egy darab zsákot. Annyi értelmes ember van a világon. Egy tanult, jóképű embernek tartod magad akkor miért is ne találhatnál egy normális nőt az életedbe?.
2023. okt. 29. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 anonim ***** válasza:
71%
Nőként mondom, hogy holnap hagyd el, mert ez nem az a fajta játékos ütögetés, amikor valami hülyeség után nevetve finoman meglököd vagy legyinted a másikat, hanem komolyabb annál.
2023. okt. 29. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 anonim ***** válasza:
90%
Hagyd el,mert amit csinàl az nem normâlis,Te is nagyon jól tudod!
2023. okt. 29. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/29 anonim ***** válasza:
90%
Miért is lettünk amúgy lepontozva kedves kérdező?
2023. okt. 30. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/29 A kérdező kommentje:
#25 Én nem nyomtam semmire, szóval jó kérdés...
2023. okt. 30. 20:47
 27/29 anonim válasza:
36%

Ha a parom duhos mindig okollel beleut a combomba vagy a vadlimba

Szerint ez nem utes,nem noveres mert nem pofozott meg

Ha okollel megut a kezere szoktam “csapni” de nem nagyot

Szerinte ez utes.

Valaki kiskoraban sokat verekedett a testverevel ezer nem erzi a sulyat mint a parom.

2023. okt. 30. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 anonim ***** válasza:
90%

Uristen, ez nem normalis. Foleg nem 30+-os, "ertelmes" embereknel, es aki megut, az nem szeret es nem is tisztel. El kell hagynod, konkretan bantalmaz.

Libsi nokent mondom, hogy en a legkozelebb, ha ezt csinálja (marpedig a szakitasnal ugyis fogja) onvedelembol adnek neki a helyedben egy kis pofont.

2023. okt. 31. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 anonim ***** válasza:

Nem mindegy a szándék, és a mérték. Volt olyan barátnőm, aki néha beboxolt egyet a vállamba, de ez inkább csak amolyan játékos incselkedés volt, és nem valódi verés. Még aranyos is volt. :) Utána mindig átöleltem, és megcsókoltam.

De ha valami mögött ártó szándék, vagy erőszak áll, akkor tök mindegy, hogy férfi vagy nő az illető, nem szabad ezt tolerálni. Ráadásul ahogy látom, nálatok eleve komoly problémák vannak.

2023. nov. 2. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!