Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mást is ütöget néha a barátnője?
Az a kérdésem, hogy más férfivel is előfordul, hogy néha a barátnője megüti a testén, nem túl erősen, de azért úgy, hogy lehet érezni?
Korábban is előfordult már, hogy megszaladt a keze, de aztán jó pár évre leállt vele, de az utóbbi időben megint újrakezdte. Ha van némi vita köztünk, esetleg beszólok valamit, ami nem tetszik neki, először mutatja az öklét, majd van, hogy hirtelen belém bokszol a testemen valahol, általában a mellemet vagy a vállamat, de a múltkor úgy jött ki, hogy elfordultam és jól vesén vágott. 82 kilós férfi vagyok, ő 52, tehát van köztünk 30 kiló, én vagyok a fiatalabb pár évvel és nyilván én még soha nem ütögettem, nem is tervezem, de attól, hogy ezzel ő is tisztában van, még nem kellene így viselkednie. Általában jól megvagyunk és ritka az, hogy megüssön, de néha zsinórban több nap egymás után bokszzsákként funkcionálok. Még csak puha sem vagyok, inkább izmos, leszámítva egy kis pocakot persze. Tegnap például egy beszólásom után rám ugrott az ágyban, én a takaróval védtem magam, de úgy is éreztem utána néhány percig némi fájdalmat, mert az öklével erősen megnyomta a mellemet, majd amikor elfordultam a tarkómat is. Szerintem ütést tervezett, csak az utolsó pillanatban visszafogta magát. Épp edzés után voltam, szóval nem esett jól, nem mintha máskor kellemes lenne… Ma szóvá tettem, akkor kicsit szégyellte és csak mosolygott, de utána megint volt egy kisebb nézeteltérés egy kis apróság miatt és már emelte is az öklét és megint belebokszolt a bal mellembe. Félreértés ne essék, nem vagyunk műveletlen, kulturálatlan emberek, nekem diplomám van, neki igaz nincs, de alapvetően okos nő és jó munkája van. Viszont elszomorít az, hogy mostanában így vezeti le a dühét, amit persze általában én váltok ki, de sokszor tényleg csak apróságokon húzza fel magát. Lassan úgy érzem magam, mint Joey a Jóbarátokból, aki egyszer egy hasonló lánnyal randizott, majd felvett vagy 5 pulóvert, amikor legközelebb találkoztak. Lehet nekem is védőfelszerelést kellene hordanom? Kezdem már nagyon unni a dolgot, remélem leáll vele hamarosan, mert már nagyon zavar. Srácok, férfiak, veletek előfordult már vagy nálatok szokott ilyen történni? Ti mit reagáltok az ilyen ütögetésekre? 39/F
Kérdező, ezt hívják párkapcsolati erőszaknak.
Még csak nem is BDSM, mert abban is alapszabály, hogy mindent csak a másik beleegyezésével lehet vele megtenni.
Hagyd a fenébe és keress egy normális nőt helyette.
Ne bagatellizáljátok el a kérdést, teljesen jogos.
Teljesen megértelek kérdező, ismerek én is ilyet. Nagyon nincs rendben, amit csinál, indulatkezelést kell tanulnia.
Szerintem gyerekkorból jön ez, ha a testvérek folyton bántják és verték is egymást rendesen.
Azt akarja jelezni, hogy átléptél egy határt, de elfogynak az eszközei.
Írtad, hogy tudja, szerintem szégyelli is ezt. A kis beszólás esetén így jöhet ösztönösen, mert olyan, mint a testvéri csipkelődés. Közel érez, és nem fogja már vissza magát, előjönnek a berögzült reakciók. Ezeket kell tudatosítania és leszokni róla.
Fontos lenne megkérdezned, hogy érzi magát. Tényleg viccesnek találja a beszólást, vagy nagyon megbántod? Erről beszéljetek. És hogy neked ez rossz, tanulja meg kezelni az indulatait. Ezt fontos felismernie, hogy rossz amit csinál, és akarnia kell változni. Anélkül nem tudsz neki segíteni.
Hogyan segíthetsz neki? Mindig beszéljetek, mit érez! Legyél következetes, ha megüt, szólj, hogy fáj, ne csinálja és ne bocsáss meg neki rögtön, ki kelljen engesztelnie valamivel. De te is ismerd el, ha átléptél egy határt, ne légy tiszteletlen vele és kérj te is bocsánatot tőle. És te is szokj le arról, hogy verbálisan bántod. Szóval kicsit legyél olyan, mint egy szülő.
A kérdések rávezetik őt, hogy gondolkodjon, mielőtt cselekszik, reflektáljon saját magára, a viselkedésére. A "büntetés" pedig leszoktatja. Pl ő mosogat, vagy massszírozza meg a hátad, vagy csináljon neked valami finomat engesztelésül. Valami apró gesztus, amivel figyelmesnek kell lennie. Vagy dobjon pénzt egy perselybe és menjetek el belőle randizni.
Gesztus, segíteni neki?
Egy bántalmazó kapcsolatban?
5-ös, akkor is ezt tanácsolnád, ha egy férfi ütne egy nőt?
Egyetlen elfogadható lépés: szakítani vele.
Dobd ki. És utána reménykedj abban, hogy az új barátja el töri az állkapcsát. Utána a helyére kerül csak össze kell akadnia egy hasonló emberrel aki erősseb és vissza is üt.
Ne üsd meg mert te leszel a nő verő. Csak egyik nap mikor el ment munkába pakold össze a cuccaid és válj köddé.
#6: Az ütés valóban erőszak. Ha jól értem, a kérdező szeretné ezt kommunikálni és változtatni. Nem biztos, hogy tudatosult a nőben, hogy ez a párjának erőszak, valaki ezt játéknak fogja fel (lásd amit írtam, a gyerekek se tudják néha, hol a határ). Nem mindegy, hogy teljes erőből veri elborult aggyal, vagy azt hiszi, hogy ez csak egy játékos kis párnacsata. Ezért kéne neki szólni, hogy ez nem játék, és szokjon ke róla gyorsan.
A verbális bántalmazás is bántalmazás, ott sokszor elmosódottabb a határ. Fontos megbeszélni, kinek hol a határ. Nem jó, amit a csaj művel, én próbáltam segíteni abban, hogyan tehetnek ellene. Nyilván ha be sem ismeri, hogy ez probléma, akkor marad a szakítás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!