Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párom 1 év után sem akar összeköltözni, jól érzem, hogy ebből komolyabb már nem lesz?
Lassan 1 éve együtt vagyunk, ő vidéken él, én Budapesten.
1-2 éjszakát szokott nálam lenni, és mikor mondtam, hogy számomra ez kevés, akkor jött azzal mindig, hogy majd lesz jobb is, próbál Pesten állást szerezni és tudunk többet találkozni majd.
Szerzett is, de kiderült, hogy ő ezt úgy gondolja, hogy ingázik otthonról minden nap (2 óra tömegközlekedéssel ide is, vissza is). Ez csak azt eredményezte, hogy még kevesebbet találkoztunk, mert ő fáradt... De 3-4 hét után mondta, hogy a próbaidő letelte után inkább felköltözik Pestre, mert ezt az ingázást nem lehet bírni. Én azt hittem, hozzám.
Aztán most kiderült, hogy nem, ő külön akar bérelni egy lakást (úgy, hogy amiben én lakom, az a sajátom, tehát bérleti díjra sem kéne költenie).
Azt érzem, hogy a kapcsolatunk sehová sem vezet, nincs jövője, nincsenek közös céljaink, terveink. 24-26 évesek vagyunk, tehát nem egy 19-20 éves korosztály...
Az a baj, hogyha vele bármi komolyról beszélgetnék, bezárkózik, meg hogy egy éve vagyunk egy pár, miért kell arról beszélgetni, akarunk-e gyereket, vagy építkezünk-e majd?!
Kérdezted, hogy nem akar-e inkább hozzád költözni az albérlet helyett? Ha igen, mint mondott, miért nem szeretné? Nekem ez fura, hogy Budapestre költözik, de inkább külön. Ő mennyi idő múlva szeretné? Vagy nem is tudja?
Ha ezt nem tudjátok normálisan megbeszélni, akkor ennek a kapcsolatnak tényleg nem igazán van jövője.
Persze, mikor mondta, hogy megy lakást nézni, akkor ki is bukott belőlem, hogy "Minek?". És elmondtam, hogy hát én azt hittem, hogy hozzám tervez költözni... Ő meg nézett, hogy de miért költözne ide, hogy jutott ez egyáltalán az eszembe?
Kb. mintha eddig kétszer találkoztunk volna csak, vagy nem tudom...
Az a baj, hogy vele egyáltalán nem lehet komolyabb témákról beszélgetni, mert vagy elvicceli az egészet, vagy bezárkózik és napokig hozzám sem szól.
Pl. tavasszal kérdeztem, megyünk-e együtt nyaralni. Miért mennénk, meg most egy hétig én vele akarok 0-24 lenni?!
Aztán kitalálta, hogy nyaralás címszó alatt utazzunk le Hévízre a 80 éves nagyszüleivel... Nincs bajom velük, de azért mint első közös nyaralás, nem ilyenre gondoltam. És ezt sem lehetett megbeszélni rendesen, mert kiakadt, hogy nekem semmi nem jó és tessék, akkor nem megyünk sehová.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!