33 éves férfi vagyok, elvált szülők gyereke, lehet hogy a szülőktől látott rossz példa kihatással lesz a szerelmi életemre is?

A sztori nagyon egyszerű… 33 éves férfi vagyok, három éve megtaláltam az igazit. Mindigis arra vágytam, hogy saját családom legyen ami tökéletes (mivel nekem ez nem adatott meg)… az én szüleim 14 éves koromban váltak el nagyon csúnya viták közepette és nem volt gondjuk azzal sem soha, hogy engem használjanak postagalambnak, mivel egymással nem komunikaltak a végén már. Egy igazi boxzsák voltam közöttük és nem tartoztam senkihez, a nagyanyámnál voltam szinte minden nap, aki olyan nekem mintha az anyám lenne és a nagynéném olyan nekem mint a testvérem…. Összetartónak nem mondanám a családot, de nagyon ragaszkodom hozzájuk, húz a szívem feléjük. A nagy baj az ott kezdődött a párkapcsolatomban, hogy miután összeköltöztünk, végre volt hova hívnom a családom összeülni, végre lehet családi grillezés nálunk, végre jöhetnek a testvéreim mindkét oldalról nyugodtan át (kisgyerekek és ragaszkodnak hozzám), de a páromon észevettem egy idő után, hogy kezd egyre bunkóbb/savanyúbb lenni, pedig én mindent megtennék a boldogságáért, mert ő a mindenem. Tudom hogy nem szereti a társaságot és szeret egyedül lenni nyugalomban otthon ( nem szeret vendégeskedni és másoknál aludni…partizni vagy hosszúhétvégézni..), de nekem fontos a családom is, mert egész életemben elhanyagolva éltem, most viszont van sajátom és elvárom tőlük, hogy látogassanak, ahogy én jártam anyám/apám új családját látogatni azelőtt mindig. Tudom hogy a barátnőm sok stresszt lenyelt már a sok vendég miatt akik a költözésünk óta voltak, és tisztelem hogy jár velem a nagyszüleimhez is… eseményekre stb, ahogy egy egészséges kapcsolatban ezt szokták… de nem tudom hogy mit rontok el, miért nem érti meg hogy nem tudok nemet mondani apámnak ha kéthavonta egyszer átjönnek egy napra vagy kettőre… nekem ez fontos, a párom viszont távolodik tőlem… kihat a szexuális életünkre is az ő stressze …ő már házasságról beszél és gyerekekről… és folyton panaszkodik mindenre…de nem dobhatom ki a saját családom azért mert hozzá se jár senki….két szék közé esve érzem magam…