Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A feleségem nem tudja elviselni a kisfiamat. Van megoldás?
A kisfiam soha semmi rosszat nem tesz vagy mond, ugy tekint a párom ra mit igazi édesanya.
A párom is megtesz mindent és ez látszik is, de mégis most a napokban kiderült, hogy egyszerűen nem bírja elviselni a fiamat. Nem tud magyarázatot adni, hogy miért.
A másik gond, hogy elmondása szerint ez már a kezdetétől így volt, de az irántam érzett szeretetből a lehető legjobbat probalja kihozni saját magából.
Ez most is így van.
Úgy derült fény erre, hogy már pár hónapja latom rajta, hogy nem boldog. Próbáltam kideríteni, hogy mi a baj és nagy nehezen elmondta.
Nem akarta soha elmondani ezt nekem mert félt, hogy e miatt elhagyom és elköltözök.
Amúgy a kapcsolatuk nem tekinthető rosznak. Nagyon jól elvannak. A fiam kimondottan szereti őt.
Ő meg jatszodja, hogy szereti, de minden mast szívesen csinal. Pl házi felatadban segít, sok együtt töltött idő, stb.
Szeretne megoldást, szeretné szeretni a kisfiam.
Mitől lehet ez?
Miért nem tudja, hogy mitől nem bírja elviselni?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Sajnos nem olyan egyszerű a helyzetünk, hogy egy simma válással megoldjuk.
De amúgy igen nekem is ez van bennem, de szeretném ezt a lehetőséget az utolsónak hagyni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Kellene neki egy pszichológus, sőt párterápiával is foglalkozó legyen!
Az eleve nem normális, hogy ő ezt 6 éven keresztül hordozza, amikor 2-3 hónap alatt kiderülhetett számára, hogy nem te vagy a számára megfelelő pár, ha így érez. Valami komoly lelki elcsúszása van, amit helyre lehet esetleg tenni, ha meg nem, akkor én ezt a kapcsolatot nem erőltetném, 3 ember számára káros.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mert ő egy PÁRT/FÉRFIT akar maga mellé. Nem pedig apucit meg a fiacskáját.
Mondjuk ez 6 év alatt, hogy nem jött elő???
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem pedig nem kell elválni. Ahogy a kérdező írta, a kapcsolatuk jó (mármint a feleségének és a kisfiának). A nő segít a házi feladatban, sok időt töltenek együtt, így írta.
Szeretni pedig hogy is lenne kötelező, az nem megy parancsra. Ha már ilyen a kapcsolat a felesége és fia között, ahogy leírta a kérdező, szerintem ez már több, mint jó. Ha jól megvagytok így hármasban, akkor kár lenne veszni hagyni ezt a házasságot. Más lenne, ha napi szinten a cirkusz menne, veszekedések, jelenetek, akkor nem is lenne kérdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!