Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párokhoz, akik már együttélnek: Nektek mennyire különbözik az alvásigényetek és ez mennyire hat ki a magánéletetekre?
Párommal 3 éve élünk együtt, nekem nagyjából 7-8 óra szükséges ahhoz, hogy kialudjam magam, a párom viszont mindig is nagyon rosszul aludt, 3-4 óránál többet nem tud aludni. Ebből fakadóan esténként, mikor lefekszem, ő még TV-t néz vagy telefont nyomkod, reggel pedig, amikor felébredek, szintén. Nem is ezzel van gond, hanem azzal, hogy hamarosan új helyre költözünk, ahol több szoba lesz és ez nagyjából úgy fog kinézni, hogy napi szinten egyedül fogok aludni. Nem tudom, másoknál ez mennyire probléma, én félek attól, hogy ha minden nap külön fekszünk-kelünk, negatív hatással lesz az életünkre, elsősorban a szexuális életünkre. Tegnap beszélgettünk erről és nem igazán értette, mi bajom van azzal, ha ő külön alszik. Mert itt nem csak arról van szó, hogy még TV-zik pár órát és utánam jön aludni, hanem ilyenkor elalszik a kanapén.
Érdekelne mások meglátása, tapasztalata, amennyiben van.
26 éve élünk együtt, az első 3 évben szenvedtünk egymás mellett, majd rájöttünk, hogy ez így mindkettőnknek rossz és azóta külön. Sokkal jobb lett a kapcsolatunk akkor, azóta sincs gond ezzel.
Nálunk nem csak az idő, de a hőmérséklet és a horkolás is gond. Én 3 körül alszom el, télen is nyitott ablaknál, minden zaj zavar. Ő 11-kor lefekszik, nyáron is vastag takaróval és iszonyú hangosan horkol.
Én speciel sose értettem hogy egyeseknek a külön alvás miért egyenlő azzal hogy a kapcsolat rossz lesz vagy akar a szex.
Szerintem még mindig jobb mintha kínlódnátok egymás mellett és senki nem tudna aludni.
Erről tudni kell kommunikálni és persze a szexre meg a kapcsolat egyéb részeire amúgy is oda kell figyelni, tenni bele, ha együtt alszotok, ha nem.
De akár arra is megkérheted, higy amíg te elalszol bújjon oda, aztán ha elaludtál átmegy a másik szobába vagy valami.
De ez nem olyan probléma amit ne lehetne megoldani:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!