Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Jártatok már úgy, hogy összekö...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jártatok már úgy, hogy összeköltözéskor szembesültetek azzal, hogy a párotok igényei nem akkorák, mint gondoltátok?

Figyelt kérdés

Párommal évek óta együtt vagyunk, de míg nem éltünk együtt, kb heti 1 szex volt, néha még annyi sem. Viszont mindig úgy tűnt, hogy ha tehetné, akár minden nap csinálná, sok ilyen utalása/megnyilvánulása volt.

Miután összeköltöztünk, első 1-2 hétben ment heti 3-4,majd 1-2re redukálódott.

Ezzel egyébként nekem nincsen problémám, mert minőségiek.

Viszont amíg nem éltünk együtt és ehhez a kevés alkalomhoz voltam szokva, én azt hittem, hogy abszolút elég nekem ez a néhány alkalom havonta. Amikor összeköltöztünk és majdnen minden nap volt szex, úgymond rákaptam az ízére.

Azt tudni kell, hogy inkább ő volt a kezdeményezőbb fél, már ha lehet ilyet mondani, míg nem éltünk együtt, csak néha átmentünk a másikhoz.

Mióta együtt élünk, volt, hogy én kezdeményeztem volna, de neki nem volt éppen hangulata. Emiatt én nem haragszom, csak nem esett jól, mert ezidáig úgy hittem, hogy jól esne neki is a kezdeményezés, mivel ennek hangot is adott az elmúlt években, csak a külön élés miatt ez nem volt kivitelezhető.

Na most ugye ezzel már nincsen probléma, én is próbálnék kezdeményezni és valahol rosszul esik, ha olykor elutasít, hisz erre vágyott sokáig, illetve azt hittem, hogy neki többre lenne igénye, ha lenne rá lehetősége.

Viszont a lehetőség adott lenne, de így is csak heti 1-2 szex van, ami számomra így furcsa.

Problémát nem akarok ebből csinálni, beszéltem is vele erről az észrevételemről, de konkrét választ, véleményt nem kaptam rá.

Úgy érzem, mintha el lenne lustulva, nem mindig lenne kedve foglalkozni velem, ezért nem kezdeményez annyiszor.

Egyébként leszögezném még1x, a minőséggel, illetve az időtartammal nincs semmi probléma.

Szerintetek van okom aggódni, vagy ez normális?


2020. nov. 24. 11:57
 1/7 anonim ***** válasza:
92%
Ez normalis hogy a kapcsolat elejen meg nagyobb a szexualis vagy, ritkabban is latjatok egymast amikor aztan osszekoltoztok akkor le lehet vezetni azokat az energiakat. De sztem a legtobb par eleteben beall egy normalitas. Nalunk a minden nap vagy majdnem minden napbol lett heti 2
2020. nov. 24. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
26%

Mi 5 eve vagyunk együtt es a napi kettő megvan... De neha egy...


Nagyon ritkán volt hogy egy se

Próbáld ezt megbeszélni vele

Hogy neked több lenne az igény

2020. nov. 24. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Sokszor igazából csak azért kezdeményeznék, hogy neki is meglegyen ez az öröme, én megvagyok szex nélkül is.

Csak furcsálltam a helyzetet, mert azt hittem, erre vágyik és jól esik neki a kezdeményezés.

2020. nov. 24. 12:33
 4/7 anonim ***** válasza:
59%
Én nem sokáig maradnék olyan kapcsolatban, ahol a pasi visszautasít szexuálisan. Ha nem kíván, nem izgatom, akkor nem érdemes húzni egymás idejét.
2020. nov. 24. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

Köszi az eddigi véleményeket.

Utolsó, arról azért nincs szó, hogy ne kívánna, sokszor egész nap rá van pörögve a témára, meg látom, hogy "úgy néz rám".

Csak az a része furcsa, hogy én tényleg azt hittem, hogy ő akár minden nap kívánná, azt hittem, jóval sűrűbben fogja igényelni a szexet, ezért lepett meg, hogy elég neki kb heti 2.

Mondjuk a munkája is fárasztó, meg 2 műszakban dolgozik, így automatikusan azokon a heteken, amikor későn ér haza(én már alszom), akkor kevesebb a szex.

Lehet, csak én gondoltam egy pillanatra túl, valószínűleg nincsen semmi probléma, gondolom azt a minőségen is érezném, ha így lenne.

2020. nov. 24. 13:27
 6/7 anonim ***** válasza:
84%
Vagy ha ritkán van, de minőségi akkor meg kár aggódni
2020. nov. 24. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
0%
Nem fog menni. Ha nem kívánja akkor nem is szeret!
2020. nov. 24. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!