Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Belevágnátok? Kiköltöznétek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Belevágnátok? Kiköltöznétek?

Figyelt kérdés
3 hónapja jöttem össze a barátommal, aki jelenleg Németországban él és dolgozik. Én itthon most fejezem be az egyetemet. Az elmúlt 3 hónapban 3szor utazott haza miattam, hogy találkozzunk. Jól megvagyunk, szeretjük egymást. De ugye leghosszabb együtt töltött időnk a legutóbbi karanténja volt :) Egyébként már kb 4 éve ismerem, régebben barátok voltunk, majd ő többet akart, de én még fiatalnak éreztem magam a kapcsolathoz. Később nekem lett párkapcsolatom egy velem egyidős fiúval, akivel 2 évet jártunk, ő időközben kikoltozott és így ezek miatt már nem volt olyan szoros kapcsolat köztünk, de nagyjából mindig tudtuk mi a helyzet a másikkal, időnként bejelentkeztunk, hogy minden rendben :D Mi a volt baratommal szakitottunk, hazakoltoztem, majd ra par honappal egy hazibuliban ujra talalkoztunk ezzel a fiúval, mert éppen itthon volt. Ott osszekeveredtunk, es most együtt vagyunk. A korlatozasok, karabtenok miatt nehéz megoldani a talalkozasokat, nincs is túl sok szabadsaga egyikunknek sem mar (en is melozok az egyetem mellett). Alapvetoen arra jutottam, hogy talan jobb es konnyebb ha en megyek ki, amint lediplomazok felev vegen. En rugalmasabb vagyok. Ugyanakkor felek is kicsit a dologtol, meg mégis elég friss a kapcsolat, hiába ismerem a sracot mar jo régóta. Egyébként németül és angolul is kozepfokon beszélek. Kozgazdaszkent fogok végezni, de szakmai munkam még nem nagyon volt, leginkább vendeglatasban es diakmunkakon dolgoztam suli mellett. Vendeglatasban meg attol tartok, most nem nagyon fognak kint munkaerot keresni. Ti kimennetek, megprobalnatok?

2020. okt. 15. 07:57
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:
utolsó, engem érdekelne, hogy milyen megfontolásból jönnek haza. köszi.
2020. okt. 18. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 anonim ***** válasza:
100%
Már nehéz volt elviselni azt a szellemi retardáltságot, ami ott megy! Jobbra indexel, balra kanyarodik... ez teljesen általános volt. Vagy pl. vásárolsz 143 dollárért, adsz neki 150-et, és hozzáteszek +3-at, nem érti miért. Majd elmondod neki hogy így egyben vissza tud adni egy címletben 10 dollárt és ezután sem érti. Ekkor előveszi a számológépet és kiszámolja. Vagy pl. a lopás. Nekem kb. 100.000 dollárnyi gépet, szerszámot loptak el. Volt amikor egy komplett álvány rendszert. Majd amikor megkérdeztem a szomszédot hogy nem-e látott valamit az este, azt mondta de, viszont őt nem érdekli más dolga. Vagy az oktatási rendszer. Kritikán aluli. Pl. nincs kézírás, csak nyomtatott betűk. Vagy egy hegyről lejövő patak elvitte a fél települést, mert nem volt betervezve áradás elleni védmű. Aztán áradás után se csináltak semmit, mert azt mondták hogy ilyen még sosem volt és sosem lesz. A házam és a garázsomat vitte el a víz, és természeti csapásra nem fizet a biztosító. Aztán ott vannak az emberek. Iszonyatosan buták, de minden téren. Ott mindenki hitelre vásárol, aztán mindenki nyakig ük az adósságban. Azt se tudják milyen világ veszi körbe őket, ez mellett meg rendkívül nagyképűek! Közép Európa? A többség bem tudta megmutatni a térképen. Rengetegen azt hiszik, hogy itt lóháton, középkori körülmények között élünk, se írni, se olvasni nem tudunk. Aztán amikor én a primitív magyar egy év múlva céget alapítottam, majd 10 év múlva már 45-en dolgoztak nálam, két házat felépítettem luxus kivitelben, elhallgattak. Aztán ott volt a termőföld hiánya és az állandó hideg. Szóval én nem az a fajta vagyok, aki beéri azzal hogy pénz-mcdonald's. Na meg a honvágy! Hazajöttünk, a bankszámlámon 9 jegyű összeggel, szóval innen folytatom az életem. 👍
2020. okt. 19. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/28 anonim ***** válasza:
48%
Köszi szépen, 22es. Pedig Kanadáról nagyon jókat hallani. Én csak nyugat európában éltem, két különböző országban, egy ideig jó volt, de nem volt vitás, hogy haza kell jönni.
2020. okt. 19. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos az emberek itt honról nem látják a valóságot, csak azt, amit látni, vagy amiben hinni akarnak. Akik kint vannak, nem fogják azt mondani, hogy nézd, itt sem jobb mint otthon, csak minden más.


Persze az emberek 99%-a kizárólag anyagi és jóléti oldalról közelíti meg az egészet. Nem tudok jobb szót rá, mint azt, hogy belőlük, konzumidiótákból kint is van bőven, úgy a társadalom 90%-a. Ezek közé bőven beillenek a bevándorlók is, mondjuk úgy a 90%-a. Sokan kimennek, de igazából semmi cél, csak hogy melózzanak, habzsi-dőzsi, és ennyi. Én azért mentem ki, hogy megmutassam magamnak, hogy fel tudok és akarok építeni egy céget. A cégem azóta is megvan, csak átadtam egy nagyon jó barátomnak, és %-ot kapok kintről. Emellett 2 házat építettem, az egyiket elvitte az árvíz.


Én azt látom, hogy amolyan ál-jóléti kultúra uralkodik ott is, az embereket az orruknál vezetik, a liberalizmus-demokrácia kombó egészséges lelkületű embereknek már gyomorforgató. Az is, hogy az ottani emberek torkán a világ legnagyobb hazugságait is lenyomják, de úgy, hogy senki sem kételkedik bennük. Miért? Mert a kanadainak is elég az, ha tele a hűtő, hétvégére megvan az 5kg hús, a lakásokban 28 fokos meleg van télen, óriási a pazarlás, na meg szinte mindenük hitelre van véve. Nyugat európa se sokkal különb, csak hát itt mégis van némi színvonal az oktatásban, és az itt élő népek tájékozottabbak. Egyébként a nyugati világ emberei is jó úton haladnak afféelé, hogy más népekre cseréljék őket, de ezt sem akarja senki sem látni. Kanadában is dettó ez a folyamat zajlik, de ők mint a jóllakott napközisek, nem törődnek semmivel. A pénzügyi intelligenciájuk totál nulla, megtakarítás? Pénzügyi mérleg? Forrás, eszköz? Ááá, csak néztek bambán. Engem kiröhögtek, amikor markológéppel ástam a házam alapját, elkezdtek rajtam gúnyolódni, hogy a közép európai ás magának egy barlangot hogy otthon érezze magát. Aztán az a házikó 770.000 dollárért kelt el amikor hazaköltöztünk. :)

2020. okt. 19. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/28 anonim ***** válasza:

Köszönöm szépen, hogy ezeket megosztottad velem/velünk. Saját külföldi tapasztalataim alapján én is tudom, hogy nem érdemes nyugattal kapcsolatban illúziókat kergetni, de az megdöbbent azért, hogy Kanadában ezek szerint még annál is jóval kevésbé életképesek az emberek, mint nyugat-európában.

Itthon nagyon sok hazugságot el lehet adni nyugatról, ezt saját magam is tapasztaltam.

2020. okt. 19. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/28 anonim ***** válasza:
100%

Én úgy vagyok vele, hogy aki menni akar menjen. Sőt, rengetegen köpködik Magyarországot itthon is, a sor végére sorolják be minden téren. Na ezek az emberek meg aztán pláne menjenek ki. Egyébként lehetséges hogy ők beilleszkednek, mert ha tele a has, meg bevillantanak 2-3 fotót a már űbermensch életükről, őket kielégíti. A konzumidiótizmus az igazi rákfenéje ennek a bolygónak, na de hát kiknek lehet bármit be- illetve eladni? Na ugye. Szóval azt a képet kell festeni, hogy minden a legszuperebb, milyen érték az ha a gyerek egész nap a monitort bámulja, mekkora érték az ha 150kg-ra hízlalod magad először, majd jó pénzért lefogyasztod magad. Meg hát az új autó hitelre! Hajajaj! :D Szörnyű látni, hogy mekkora embertömegeket lehet becsapni, mennyi ember tagadja meg a gyökereit, hagyja el a családját ezért a délibábért. Mitől jobb kint? Szinte még gyerekekről beszélünk, és már albérletbe költöznek. Miért? Mert őket már a média vezérli. Azaz a médián keresztül valakik, általában a prifitért. Aztán ez a jó. Ami régen volt az rossz. Mert minek a család ugye? Az csak nyúg, amellett nem lehet élni ezt az agyatlan, semmibe mutató nihilizmust. Jó, oké, vannak kint is értelmes emberek, de amit a mainstream tol ezerrel, az maga a katasztrófa! Persze az egész le van tudva, mert hát kint sok pénzt lehet keresni! Aha, persze, jól van. Csak hát mivel a gazdasági kapitalizmus korát éljük, azt se felejtse el senki, hogy mindennek kőkeményen meg kell majd fizetni az árát! Viszont erről egy szó sem esik, csak a ragyogásról.


Tulajdonképpen amikről írtam, azt a 90% ignorálja, mert őke ezeket képtelenek lesznek látni, mint mondtam, nekik a lényeg a pénz.

2020. okt. 19. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/28 anonim ***** válasza:
31%
Nos, ez nem az az eget verő szerelem, amire bármit is lehetne építeni.
2020. okt. 19. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 anonim ***** válasza:
51%
Itt nem is a szerelem a lényeg, hanem a kaland!
2020. okt. 19. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!