Mit gondoltok a hosszú távú nyitott kapcsolatról?

Érdemes elgondolkodni azon amit írtál. Magam is jobban szeretném ha diszkrét módon de mégsem hazudozva kellene megoldani azt, hogy a szexuális étvágyunk nagyon messze van egymástól. Nő létemre igencsak fontos a szex, számtalan módon tudom élvezni szinte bármeddig,ráadásul nem akármilyen fantáziám is van..

Szeretem itthon a paprikás krumplit de azért még jól esik máshol egy hét fogásos ínyenc vacsora is...

Nem találtad fel a spanyolviaszt, de ehhez megfelelő embert kell találni. Az meg, hogy ez hosszú távon működik -e, azt nem lehet megjósolni. 10-20 év alatt megváltozik a gondolkodás, értékrend is, nem beszélve, arról, hogy a párkapcsolatban számos zökkenő lehet, illetve hogy a folyamatos külső ingerek erre hatványozottan még rátesznek.

Lehet bármilyen megegyezés, ha teljesen eltávolodtok egymástól, közben meg beüt a szerelem, és valaki haza sem akar jönni. Nem életszerű, hogy ti a legnagyobb szeretetben maradjatok, és néha találjatok olyat, akit nem zavar néhány kóbor numera egy házas emberrel.

Figyelj, ha neked ez így jó és találsz hozzá partnert, akkor egészségetekre, érezzétek jól magatokat benne. Viszont nem mindenkinek van ugyanerre igénye, egyrészt, másrészt nem mindenki gondolkodik így.

Azt jól látod, hogy az ember a sorozatos monogámiában jó, ez egy olyan fajtajellemzőnk, mint a hattyúknál a kizárólagos monogámia (hogy a párja halála után nem keres már új társat). Viszont nehogy azt hidd, hogy régen annyival másképp működtek az emberek, mert az emberi természet nem az elmúlt 10 évben lett ilyen romlott és bűnös és satöbbi. A világtörténelem folyamán MINDIG voltak megcsalások, félrelépések, csak nem volt ennyire szem előtt és könnyű hozzájutni. De ha megnézed a világirodalmat, akármilyen messze mész vissza, akár az Ószövetséget is végigolvashatod (6000 évvel ezelőtt kezdték írni ugye), az emberiség teljes írott történelmében van szó hűtlenségről, a párod mellőli félrekacsintgatásról. Csak annyi változott, hogy most már ennek teret enged a modern jogrendszer (válás), és a társadalom (szakítás már nem szégyen, nem kell ugyanazzal az emberrel leélned az életed). A régmúlt időkben a szerelemnek egy párkapcsolatban sokkal kisebb szerepe volt, mint ma, létező jelenség volt, de nem erre alapultak a házasságok, így az, hogy szüzen összejöttek és életük végéig együtt maradtak, inkább csak hagyomány volt, egy szokás, amit a párra kényszerített a közösség, nem az ő saját döntésük. Ha dönthettek volna, nagyon sok esetben a régi időkben is leléptek volna a férjük/feleségük mellől az emberek. Szóval azt ne vedd alapul, hogy régen mi volt, mert nem volt semmivel sem jobb, másabb mint ma. Sőt, szerintem az nagyon is jó, hogy felismertük, egy életünk van, amit ha boldogan szeretnénk leélni, akkor azt nem kell a külvilág, a társadalom által ránk kényszerített normák szerint élnünk.

Na, és filozófia off: a gyereknevelést hozod fel, mint példát. Igen ám, de a gyerek egy diszfunkcionális kapcsolatból mit tanul? Biztos, hogy nem követendő sémát. Nem mondom azt, hogy egy tartósan nyitott kapcsolat mindenképpen diszfunkcionális lesz, mert el tudom képzelni, hogy tényleg működjön olyanok között, akiknek ilyen a felfogása és őszintén tudják kezelni a dolgot, de ha pl magamból indulok ki, akkor esetemben a vágy a párom iránt csökkenne hosszú távon, ha félrejárnék mással kufircolni alkalmanként, eltávolodnék tőle, és idővel valahogy mégis csak megromlana az az eredetileg szuper kapcsolat. Nem mindenkinek való ez a nyitott kapcsolatosdi, nekem pl biztosan nem. Esetemben ha valaki másra vágyom, akkor ott már önmagában baj van, amit én úgy kezelek, hogy megbeszélem a férjemmel, mi hiányzik, és miután ez megoldódott, már meg is szűnik a harmadik fél ("újdonság", "izgalom", nevezzük akárhogy) felé irányuló vágyam, fellángol a szenvedély a férjem iránt, és megint minden olyan, mint mikor 21 évesen megismertem. Ha én belemennék egy nyitott kapcsolatba ilyen körülmények között, akkor ahelyett, hogy a párkapcsolati problémáimat megbeszélném a párommal, elhessegetném azzal, hogy hát "legálisan" megyek félre, nem foglalkoznék olyan behatóan a gondokkal, letudom a szexet valaki idegennel, jól érzem magam egy olyan fél napig nagyjából, majd kezdődik elölről minden gond, és végül a gyerek azt látja, hogy az anyja úton-útfélen eljárkál, az apja meg csak beletörődőn nézi. Ez ám a minta, amiben fel szeretném nevelni, de tényleg. Őszintén úgy gondolom, hogy a gyereknek az az érdeke, hogy a szülei boldogak és kiegyensúlyozottak legyenek - ha ez úgy valósul meg, hogy nyitott kapcsolatban élnek, és emellett a kapcsolatukat is tudják menedzselni, ám legyen, de ha úgy, hogy elválnak és új párt keresnek, akkor meg úgy. A lányomnak igenis azt akarom továbbadni, hogy csak azért, mert fiatalon hozott egy döntést, ha változik ő maga, a párja, az életkörülményei, bármi, akkor igenis álljon ki a saját érdekeiért, és ne erőltessen a saját kárán olyasmit, ami nem megy. Mert egy kapcsolat amúgy nem csak amiatt mehet tönkre, mert megunják egymással a szexet a felek, ezt remélem tudod. Ha csak ez lenne az egyedüli oka a válásoknak és a szakításoknak, akkor még akár igazad is lehetne, hogy a legalizált félrelépésekkel megoldod az emberiség örök problémáját, de sajnos annyi mindenen elcsúszhat egy kapcsolat, főleg ami egy életen át tart, hogy az hihetetlen. Nem vagyunk ugyanazok az emberek 20-30-40-50 évesen, simán lehet, hogy másfelé fejlődünk, mint a párunk, másképp kezdünk el gondolkodni, mások lesznek a céljaink, egyszerűen csak kihűl a dolog. Ami jó volt 20-tól 35-ig nem biztos, hogy jó lesz 35+ is. Szóval én azt egyáltalán nem tartom rossz dolognak, ha felismeri az ember ezt a fejlődést/változást, tudatosítja magában, hogy neki már nem arra az emberre van szüksége, aki mellette van és lép, megadva magának és a másiknak is a lehetőséget az aktuális "igazi" megtalálására, illetve a gyereknek is a kiegyensúlyozott, boldog környezetet, amiben felnőhet. Teljes család nem csak biológiai szülőkkel valósulhat meg.

Nekem nincs hozzà gyomrom, és ilyen igénytelen se vagyok, + nem osztozkodom azon aki az enyém. Pont!

Màs meg olyan viszonyban él amilyenben akar, nem érdekel. De egyébkênt az ilyen amúgy sem pàrkapcsolat. Abban 2 ember van, nem több.